Ezt vizsgálta 228 egyetemista részvételével nemrég egy kanadai kutatócsapat. Andriy Struk és munkatársai arra voltak kíváncsiak, hogy az emberek tevékenységi lehetőségeinek beszűkítése az unalom fokozódásához vezet-e, ha ezek a lehetőségek kiugróak maradnak a tárgyi környezetben. Tapasztalataik szerint – amelyről a PsyPostnak is beszámoltak – fonák módon az ingerszegény környezetek néha kevesebb unalmat váltanak ki belőlünk, mint a stimulálóbbak.
Számít, hogy mennyi alternatíva van jelen
Struk és kollégái arra kérték a kísérletbe bevont személyeket, hogy tartózkodjanak bármilyen tárgy használatától és csak a gondolataikkal szórakoztassák magukat. Ezt követően körülbelül 15 percre hagyták egyedül őket. Azok, akik a laptoppal, puzzle-lel, legóval ellátott szobában ücsörögtek, számottevően magasabb szintű unalomról számoltak be, mint azok, akik az üres szobában maradtak. Úgy tűnik, hogy ha körül vagyunk véve olyan opciókkal, amelyeket értékesebbnek tartunk, mint az aktuálisan végzett tevékenységünket (jelen esetben önmagunk gondolatokkal való szórakoztatását), akkor könnyebben unatkozni kezdünk annál, mintha nem lennének a közelünkben elérhető alternatívák.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
Mit jelent ez a gyakorlatban?
Mivel a vizsgálat meglehetősen kontrollált körülmények között zajlott, csak feltételezéseink lehetnek arról, hogy a kapott eredmények mennyiben tükrözik azokat a folyamatokat, amelyek a hétköznapi életben is megtörténhetnének. Könnyen meglehet azonban, hogy annál jobban képesek vagyunk involválódni a jelenben zajló tevékenységeinkben, minél kevesebb olyan dolog van a környezetünkben, amely potenciálisan elvonhatná a figyelmünket, s amelyeket csábítóbbnak élünk meg annál, mint amit aktuálisan csinálunk. Ha például nálunk van a mobilunk, talán unalmasabbnak élünk meg egy iskolai előadást, mintha nem lenne ott a zsebünkben a készülék. Biztos, ami biztos, jó, ha időt és teret tudunk biztosítani magunknak arra, hogy minimalizáljuk a minket körülvevő ingereket és lecsendesítsük az elménket.