Ezért jó, hogy két orrlyukad van

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Általában azt gondoljuk, hogy a navigációnk elsősorban a látásunkra és a hallásunkra épül. A két szemünk, illetve a két fülünk által észlelt ingerek árnyalatnyi különbségeiből jön létre az a háromdimenziós élmény, amely segít minket a tájékozódásban. Ám egy friss kutatás szerint az orrunk is fontos szerepet tölt be a folyamatban, így a megyünk az orrunk után kifejezés egészen új értelmet nyerhet.

Habár két elkülönült orrcsatornánk van, amelyek egyszerre gyűjtenek illatmintát egymással nem teljes átfedésben lévő téri régiókból, sokáig úgy hitték, hogy a szagkoncentrációban lévő orrlyukak közti különbségek nem hordoznak az irányészlelésre vonatkozó információt. Egy nemrég megjelent kínai kutatás fényében azonban úgy tűnik, el kell engednünk ezt a korábbi elképzelést. A Neuroscience News összefoglalója alapján lássuk, miről is van szó.

Mi történt a kísérletben?

Wu Yuli és kollégái, a Kínai Tudományos Akadémia munkatársai 180 főt vontak be egymást követő vizsgálataikba. A kísérlet során olyan speciális vizuális élménynek tették ki a személyeket, amellyel képesek voltak megteremteni a mozgás illúzióját: az optikai áramlás úgy mutatta be különböző felületek változó mintázatait, mintha a résztvevők haladtak volna, holott a valóságban egy helyben voltak. A tudósok olyan szagmintákat is használtak, amelyek arról nevezetesek, hogy csak a szaglóideget aktiválják, az ún. háromosztatú ideget (a szervezetünk legnagyobb agyidegét) nem. Ez utóbbiról ugyanis már bizonyították, hogy részt vesz az emberi navigációban. A személyek tehát nézték az optikai áramlást, közben pedig fenil-etil-alkoholt (színtelen, rózsaillatú folyadékot), illetve vanillint (a vanília fő illatanyagát) adagoltak nekik a kutatók.  

A sztereó szaglás tudattalanul is segít minket

Az eredmények azt mutatták, hogy amikor valamelyik orrlyukukba mérsékelten több szagingert kaptak a kísérleti személyek, akkor – tévesen – úgy érzékelték, hogy abba az irányba tartanak a térben. Annak ellenére így volt ez, hogy nem tudták verbalizálni az élményüket, hiszen olyan nüansznyi volt a két orrlyukba adagolt illatanyag közti eltérés, hogy a tudatos észlelésük számára nem volt hozzáférhető a különbség, de a navigációra tudattalanul is hatással volt. Yuli és csapata szerint végre sikerült viselkedéses bizonyítékot találni arra, hogy az irányészlelésünk multiszenzoros folyamat, amelyben több érzékszervünk is részt vesz: a látásunk és a hallásunk mellett a szaglásunk is. Ez a felfedezés pedig többek között abban is segíthet minket, hogy idővel még élethűbbé tegyünk a virtuálisvalóság-alapú élményeinket.

Milanovich Domi
Milanovich Domi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.