7 ok, ami miatt benne ragadunk egy rossz házasságban

Legalább két éve őrlődtem már a házasságomban, amikor végre ki tudtam mondani, hogy game over. Tulajdonképpen az elejétől fogva őrlődtem, csak nem akartam beismerni. Egyszerűbb volt ámítani magam: Nyugi, rendbe jönnek a dolgok. De minél több energiát raktam a rendrakásba, annál inkább azt éreztem, hogy csak az időmet vesztegetem arra, hogy sorozatos kudarcok érjenek. És ezzel nem vagyok egyedül.

Miért olyan nehéz a válás mellett dönteni annak ellenére, hogy már régóta úgy érezzük, nem bírjuk tovább? A Psychology Today összegyűjtött néhány nyomós indokot, ami sokakat meggátol abban, hogy továbblépjenek.

#1 Félelem 

Félhetünk attól, hogy rossz döntést hozunk és később megbánjuk a válást, vagy attól, hogy ezzel lelki traumát okozunk a gyerekeinknek. Visszatarthat minket a változás, az újrakezdés gondolata vagy az az elgondolás, hogy most már örökké egyedül maradunk. Félhetünk attól, hogy fájdalmat okozunk a házastársunknak, és félhetünk mindenféle veszteségtől, amit a válás hozhat: például hogy egyes családtagokkal vagy barátokkal, akik nem támogatják a döntésünket, megromlik a kapcsolatunk. Félhetünk attól, hogy a döntésünkkel elnyerjük a feketebárány-címet és a bűnbakszerepet, de a válóperrel járó hercehurca ténye is elriaszthat minket a lezárástól.

#2 Bűntudat

A félelem mellett a másik leggyakoribb hátráltató tényező a bűntudat. Bűntudatunk lehet azért, mert úgy látjuk, nem voltunk elég kitartók (például a partnerünk szeretett volna párterápiára járni, de mi ellenkeztünk), vagy azért, mert nem tartjuk meg a házassági fogadalmunkat. Lelkiismeret-furdalást okoz, ha belátjuk, hogy helytelenül viselkedtünk, ha becsapjuk a másikat (például megcsalás, titokban ivás), és annak felismerése is bűntudatot kelthet bennünk, hogy nem vagyunk elég jó házastársak, mert nem fordítottunk kellő figyelmet a másikra. A bűntudat pedig arra késztethet, hogy maradjunk és próbáljuk meg jobbá tenni vagy elviselni a kapcsolatot.

#3 Költségek

Természetesen a válóper lebonyolításának összetettségétől függően változó, hogy mennyire mélyen kell a zsebünkbe nyúlni, de egy biztos: minél több a konfliktus, annál mélyebben. Dönthetünk tehát a maradás mellett anyagi megfontolásból is. Ha például egyébként is nehezen tartjuk fenn a családot a jövedelmekből, két külön otthont finanszírozni valószínűleg maga lenne a pokol. Még egy nyomós érv a szakítás ellen. 

#4 Vallási vagy kulturális okok 

Egyes vallások, például a judaizmus jogszabályai szerint a nőknek engedélyt kell kérniük a férjtől ahhoz, hogy elválhassanak (a szentírási törvény szerint a házaspár a házasság kötelékéből csak akkor szabadul fel, ha a férj a feleségének válólevelet ad), és általában a közösségük megvetésétől is tartaniuk kell, míg más vallások – mivel bűnnek tartják – szigorúan tiltják a válást.

Bizonyos kultúrák, különösen a kollektivista társadalmak is megnehezítik a házasság felbontását, illetve megbélyegzik a válótársakat, ami a család becsületén ejt csorbát. („A szüleim azt tanították, hogy az én dolgom összetartani a családot, akkor is, ha nagyon nehéz.”) Más kultúrákban pedig az is visszatarthat egy nőt a válástól, hogy minden esetben a férfié a gyermekfelügyeleti jog.

#5 Remény

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy feltétlenül jobbra fordulnak a dolgok attól, hogy dolgozunk magunkon és jobb emberré válunk, az igazság azonban az, hogy a párkapcsolat jövője mindkét fél hozzáállásán múlik. Bízhatunk abban, hogy a partnerünk változtat azokon a dolgokon, amikkel problémáink vannak, vagy megpróbálhatjuk a szőnyeg alá söpörni ezeket a problémákat („Nem olyan gáz a helyzet, majd gyakrabban engedem ki a gőzt a haverokkal.”), vagy a végtelenségig üzletelhetünk az ördöggel („Ha nem piszkálsz az ivással, én sem piszkállak többé a súlyod miatt.”). Reménykedhetünk abban, hogy több időnk lesz egymásra a partnerünkkel miután felnőttek és kirepültek a gyerekek. Minden kudarcot vallott erőfeszítésünk és a párterápiák ellenére reménykedhetünk abban, hogy megváltoznak a dolgok – csakhogy sokszor ez is önbecsapás.

#6 Elköteleződés a partner/család iránt 

Ásó, kapa, nagyharang – megfogadtuk, hogy jóban-rosszban együtt maradunk, a fogadalmat pedig komolyan vesszük, történjen bármi. Akadályozhatja a továbblépésünket az is, ha a partnerünk érzelmileg vagy fizikailag függ tőlünk („Nem hagyhatom magára pont most, amikor súlyos beteg az öccse.”), és az az érv is fel szokott merülni, hogy nem akarunk csalódást okozni a rokonságnak. („Annyira imádják a feleségemet! Soha nem bocsátanák meg nekem, ha elválnék.”)

#7 „Nem olyan rossz a helyzet!”

Hitegetni magunkat nem nehéz, sőt! Sokkal kényelmesebb és egyszerűbb megoldás benne maradni egy már ismerős, megszokott élethelyzetben – még akkor is, ha problémás –, mint belevágni valami újba. („Csak néha elviselhetetlen a férjem, egyébként egész jól megvagyunk.”).

Mondogathatjuk, hogy nem olyan rossz a helyzet, mert egyszerűen nem akarjuk felborítani a válással a status quót. Győzködhetjük magunkat a végtelenségig azzal, hogy más módon is kielégíthetjük a szükségleteinket, amíg bizonyos kereteken belül kibírhatók a házassággal járó nyűgök. („Amíg találkozhatok a barátaimmal és néha flörtölhetek másokkal, simán megbirkózom az otthoni gondokkal.” „Bár sokat veszekszünk, megtanultam visszavonulót fújni és várni, amikor a feleségem dühbe gurul.” „Barátokként tök jól működünk, és nekem ennyi elég is.”). Csakhogy azok a határok általában egyre kijjebb és kijjebb tolódnak...

Ismerősen hangzik számodra bármelyik pont? Dr. Ann Buscho válási tanácsadó szerint ha bármikor elakadnál, jusson eszedbe, hogy van választási lehetőséged. Ha úgy döntesz, maradsz, tegyél meg minden tőled telhetőt azért, hogy jobbra forduljanak a dolgok, vagy próbáld meg elfogadni a következményeket. Ha mégis a válás mellett döntesz, akkor pedig azért tegyél meg minden tőled telhetőt, hogy a lehető legbékésebb módon folyjon le a procedúra.