Az a bizonyos könyv Allan Pease: Testbeszéd – gondolatolvasás gesztusokból című könyve. Már a cím is beszédes, azt ígéri, hogy megismerjük a másik titkos gondolatait, ha megfelelően tudjuk értelmezni a gesztusait. Innentől aztán végtelen tanítások sora következett, hogy ne tedd keresztbe a kezed-lábad, mert az elzárkózást, rossz szándékot jelez. Tartsd a szemkontaktust, de ne sokat, éppen eleget. Vedd át potenciális ügyfél testtartását, húzd ki magad, ne dőlj hátra, ne dőlj előre stb. Általában ezek előtt a tanítások előtt elhangzik a varázslatos és pszichológiailag bizonyítottnak hitt mondat, hogy a kommunikációnk 93 százaléka nem verbális kommunikáció. Azaz a konkrétan kimondott szavaink kommunikációnk csupán 7 százalékához járulnak hozzá. Ehhez képest azért elég sokat szoktunk tipródni azon, hogy jól válogassuk meg a szavainkat, és hosszan bánkódunk egy-egy mondatunk után, amit inkább magunkban tarthattunk volna. Alapvető tévedés lenne, hogy jelentőséget tulajdonítunk a szavainknak, hiszen azoknak alig-alig van hatásuk?
Biztos, hogy sokat számít a nonverbális kommunikáció, de mégis mennyit? Honnan jön ez a 93 százalék? Ennek járt utána Tania Luna Talk Psych to me című podcastjének egyik epizódjában.
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Nos, ez a 93 százalék, és ezt kevesen szokták tudni, Mehabrian és Wiener egy 1967-es kutatásából származik. Arra voltak kíváncsiak, hogy ha a mondandó tartalma nincs összhangban a móddal, ahogy kimondják, akkor a hallgatók melyiket tekintik elsődlegesnek, őszintének. Például kedves dolgot mondanak mérgesen, vagy szomorút vidáman. A kísérletet úgy történt, hogy a kutatók szavak listáját olvasták fel a kísérleti személyeknek. Érzelmi töltetű szavak voltak ezek, például kedves, drága, igazán, kegyetlen, menekül… Azt variálták, hogy milyen a beszélő hangjának a tónusa, amikor felolvassa. Három verzió volt: semleges, negatív vagy pozitív. Emellett még arckifejezések fotóit is mutattak az alanyoknak, vagy a szóhoz illő arckifejezést, vagy éppen nagyon másmilyet, mint amit a szó sugall.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
Arra kérték az embereket, hogy a szó hangzása és a mellé tett arckifejezésnek a képe alapján döntsek el, hogy milyen szándék áll a szó kimondása mögött. Azt találták, hogy a szándék megítélését csupán hét százalékban alapozták a szó jelentésére, 38 százalékban az alapján döntöttek, hogy milyen volt a szót kimondó ember hangjának a tónusa, és 55 százalékban pedig a szó mellé mutatott arckifejezés alapján döntöttek – így jön ki a 93. A kísérlet módszertana azért magában rejtette azt, hogy nem a szavak jelentésére fognak koncentrálni az emberek. Eleve pusztán egy szólista volt, mindenféle kontextus nélkül. A kutatók pedig kifejezetten kérték az alanyokat, hogy fordítsanak figyelmet a tónusra, arckifejezésre, mielőtt döntenek. Nem csoda hát, hogy ezekre figyeltek. Azt tették, amit a kutatók kértek tőlük – nyilván nonverbálisan és konkrét szavakkal is.
Dobjuk akkor félre ezt az eredményt? Nem, azt egyáltalán nem kell, csak talán ezt a túlzó számot árnyaljuk egy kicsit, ha evidence-basedek szeretnénk maradni. Nagyon is van jelentősége a metakommunikációnak, a hangszínnek, mindennek – de nem mindig, hanem egy speciális esetben igazán. Akkor kapnak ezek jelentőséget a másik szándékainak a megítélésében, végső soron abban, hogy bízhatunk-e a másik emberben, ha a metakommunikáció ellentétben áll az elhangzott szavakkal.
Ha valakinek a metakommunikációja alátámasztja azt, amit mond, akkor a szavaira figyelünk. Ha viszont ellentétes vele, mondjuk nevetve mesél egy szomorú esetet, vagy bizalmat kér tőlünk, miközben elzárkózó a testtartása, akkor a valós szándékait inkább a testbeszédének megfigyeléséből következtetjük ki.
Mit lehet hát tenni, hogy ne kövess el kommunikációs hibákat, és jól használd a testbeszéded?
Arra érdemes törekedni, hogy a szavaid összhangban legyenek a gesztusaiddal, a hangszíneddel, a testtartásoddal. Ha ez az összhang megvan, akkor az emberek arra fognak figyelni, amit mondasz. Ha nincs, akkor viszont akármit is mondasz, a gesztusaid lerontják a hitelességedet, és a hallgatóid nem fognak bízni a szavaidban.
