Mi lehet az oka annak, ha már beszélgetni sem tudunk a párunkkal? És mit lehet tenni ilyenkor? Erről kérdeztük a szerkesztőség pszichológus szakértőit, köztük a SelfGuide pszichológiai műhely alapítóit. Sorozatunk korábbi részeit itt olvashatod el.
Milanovich Domi: Négy út, ami ide vezet
Amikor azt éljük meg, hogy a közeledési kísérleteink rendre kudarcba fulladnak, képtelenek vagyunk megtalálni az utat a partnerünkhöz, és csak egyre távolabb sodródunk egymástól, az általában egy nagyon fájdalmas állapot. Ilyenkor ráadásul megvan annak a veszélye is, hogy a pár bekerül egy negatív spirálba, melynek során egyre több feszültség gyülemlik fel bennük, miközben egyre tehetetlenebbnek érzik magukat. Fontos, hogy ilyenkor megálljunk, tegyünk egy lépést hátra, és először külön-külön, majd közösen is végiggondoljuk, hogy mi állhat a megváltozott dinamika hátterében.
Ahhoz, hogy rájöjjetek, mi is történik most köztetek, érdemes lehet egy olyan időszakot alapul venni, amikor sok mindent meg tudtatok osztani egymással, gördülékeny volt köztetek a kommunikáció. Mi jellemezte az életeteket, a kapcsolatotokat akkor, és mi az, ami azóta változott? Mihez lehetne visszatérni, ami a múltban már bevált? Mik azok az újítások, amiket a mostani helyzetben meg lehetne tenni?
Nem mindegy ugyanis, hogy hogyan nem tudtok beszélgetni egymással. Ez elég sok mindent jelenthet, de ha nagyjából azonosítani tudjátok, hogy mi zajlik, akkor könnyebben el tudtok indulni a hatékony megoldások felé. Alább 4 lehetséges forgatókönyvet mutatok be röviden, ami hozzájárulhat az ilyen típusú nehézségekhez.
- Nem tud szellőzni a kapcsolat: amikor a kényszerű otthon maradás miatt 24 órában össze vagytok zárva, akkor megbomlik a távolodás–újraegyesülés egészséges ritmusa, nem szereztek külön élményeket, amelyeket aztán meg tudnátok osztani egymással. A kapcsolat nem kap elég levegőt, könnyen befülledhet. Lényeges, hogy ebben a rendkívül beszorított helyzetben is teret tudjatok adni egymásnak, és ne szűküljetek rá a másikra. Szervezzetek külön is programokat, tartsátok a kapcsolatot a barátaitokkal, rokonaitokkal.
- Benned van üresség: előfordulhat, hogy ki vagy égve, depresszív a hangulatod, unod az életedet, vagy úrrá lesz rajtad egyfajta anhedónia, azaz az örömre való képtelenség érzése. Korábban már írtunk arról, hogy mi mindent jelezhet az ürességérzés. Most inkább azt hangsúlyoznám, hogy egy párkapcsolati térben gyakran a személyes belső problémáinkat interperszonalizálni kezdjük. Ez azt jelenti, hogy ha például van bennem egy mélyről jövő unalom, akkor – mivel a partnerem kiugró információ a környezetemben – hajlamos lehetek ezt neki tulajdonítani, és azt gondolni, hogy ő lett szörnyen unalmas, sablonos, semmilyen. Ráadásul ha elkezdek így viszonyulni hozzá, akkor önbeteljesítő jóslatként növelem annak az esélyét, hogy akár tudattalanul, de valóban igazodni fog a vele kapcsolatos nézeteimhez. A párkapcsolatokban megjelenő unalomról ebben a cikkünkben olvashatsz bővebben.
- A partnered nincs jól: megeshet, hogy a partneredet mostanában gyakrabban árasztják el a negatív érzések, és ilyenkor totál lefagy. Lehet, hogy olyan témák vannak előtérben az életében, amelyek állandó triggert jelentenek a számára, mert egy régebbi traumáját juttatják az eszébe. Minderről talán nehezen képes beszélni, mert olyan családban nőtt fel, ahol nem volt alkalma megtanulni az érzéseiről való nyílt kommunikációt. Ha érdekel, hogy a múltbeli nehéz élményeink miként hathatnak a párkapcsolatunkra, olvasd el ezt az írásunkat.
- Elbillent a hatalmi egyensúly: a csend másikra kényszerítése sajnos lehet egy hatalmi manőver része is, amikor valaki nem érzi úgy, hogy magyarázatokkal vagy információval kellene szolgálnia a partnerének arról, hogy mi zajlik benne. Ehelyett a másiknak kell lesni azokat a ritka alkalmakat, amikor az illető elérhetővé válik. Ez rendkívül fárasztó állapot, és azt jelezheti, hogy a személy érzelmileg kivonul helyzetekből, magára hagyja a partnerét, növelve annak kiszolgáltatottságát. Ha tudni szeretnéd, miként érdemes erre reagálni, kattints tovább az alábbi linkre.
Szalay Ágnes: Az első lépés a felismerés
Nem jelent jót. Egy kapcsolatnak akkor van értelme, ha támogatást, szeretetet, biztonságot, izgalmat, derűt, elfogadást tudtok nyújtani egymásnak – és ha azon kapjátok magatokat, hogy nem is beszélgettek, akkor nagy valószínűséggel a fentiek közül kevés valósul meg. Annak viszont számos oka lehet, hogy nem megy a beszélgetés. Lehet, hogy alapból sem ez volt a fő összetartója a kapcsolatnak, hanem inkább a közös tevékenységek, a szenvedély kötött titeket össze. Ahogy viszont múlik a szenvedély, vagy kevesebb idő jut együtt csinálni valamit a munka és az egyéb teendők miatt, feltűnővé válik, hogy nem beszélgettek, úgy érezhetitek, nincs, ami összeköt titeket. Az is lehet, hogy bár régen szerettetek beszélgetni mindenféléről, ez szép lassan, észrevétlenül már kikopott a kapcsolatból, valószínűleg megint csak úgy, hogy a napi teendők, a feladatok elosztása vette át a szót. Vagy pedig, és ez lehet a legszomorúbb, egyben gyakori forgatókönyv: eleve nem voltak jó eszközeitek a kommunikációra. Mindketten vergődtök a saját nehézségeitekkel, feldolgozatlan dolgaitokkal, és a partneretekben nem a megnyugvás lehetőségét, a támogatót látjátok, hanem egy felületet, ahol le lehet vezetni a feszültséget. A beszélgetések gyakran játszmákba, veszekedésbe csúsznak, újra és újra futjátok ugyanazokat a köröket, amiknek a végén általában mindketten frusztráltak vagytok.
Mit lehet tenni?
Több lehetőség van, nyilvánvalóan a helyzetetekből és az elkötelezettségetekből fakadóan más-más megoldások működhetnek. Általánosságban az első lépés a felismerés. Akár ez a cikk is adhat egy lökést ahhoz, hogy ilyen szempontból megvizsgáld a kapcsolatotokat. Ha az utóbbi hetekből, hónapokból elszomorítóan kevés igazi, jó beszélgetést tudsz felidézni, akkor dönthetsz úgy, hogy akarsz ezen változtatni. Nyilvánvaló, ha kettőtök között van probléma, akkor a megoldás nem úgy fog eljönni, hogy te egyedül elhatározod, és megváltoztatod. Ugyanakkor a másik ember „megváltoztatásához” egyetlen eszközöd van: ha te magad változol. Másképp viszonyulsz hozzá, és kíváncsian várod, benne ez milyen változást indít el. A kommunikáció változásához elsősorban a figyelmi készségeidet fontos edzeni. Általában – talán a dán gyerekek kivételével – nem tanuljuk meg a jó kommunikáció eszközeit otthon. Ezért érdemes az empátiáról, értő figyelemről elolvasnod egy-két dolgot, és utána ezt gyakorolni a pároddal. Nem mást csinálni miközben beszél, nem visszavágni, nem megvédeni magad, hanem értőn, valóban figyelve meghallani, hogy mit szeretne mondani. Na de ehhez idő is kell, ha mindig csak program van és a gyerekek a téma, akkor hiába figyelsz, nem lesz tér beszélni. Na és akkor még jöhet a saját igények kifejezése, a kommunikációs minták átalakítása, a célok és motivációk feltárása. Ha mindketten úgy érzitek, hogy fontos a kapcsolat annyira, hogy dolgozzatok érte, és egy-két együtt töltött estével, a figyelmed finomhangolásával nem sikerül változást elérni, akkor érdemes szakemberhez, párterapeutához fordulnotok, aki segít abban, hogy önmagatokhoz és akár a másikhoz is visszataláljatok.
Természetesen az is lehet, hogy a fentiek egyike sem, vagy nem teljesen jellemző rátok. Az biztos, hogy elsőként fontos tisztázni, hogy mindketten szeretnétek-e dolgozni a kapcsolat javításán. Ha igen, és elkötelezettek vagytok, akkor érdemes külön alkalmakat teremteni a beszélgetésekhez, amikor nyugodtabb körülmények között tudtok időt tölteni egymással. Az is hasznos lehet, ha a nyomasztó elvárások helyett újra megtanultok örülni azoknak a legkisebb lépéseknek is, amiket egymás felé tenni tudtok.
Sákovics Diana: Hibák sora vezet el idáig
– És erről beszélgettetek a pároddal?
– Á, vele nem lehet ilyenről beszélni!
Rengetegszer hallottam már ezt a választ a párkapcsolati és szexuális problémákkal hozzám fordulóktól. Nincs értelme beszélni a másikkal. Úgysem értené. Csak megsértődne. Dühös lenne. Próbáltam már, akkor se lehetett. A problémákról való NEM beszélgetésnek számos magyarázata lehet, de hosszú távon az eredménye szinte minden párkapcsolatban ugyanaz: eltávolodunk egymástól. Gyakran annyira távol kerülünk, annyira elveszítjük az érzelmi kapcsolatot a másikkal, hogy már beszélgetni sem tudunk. Ilyenkor szembesülünk a mit keresek én itt?, ki ez az ember? érzéssel és az ezzel járó mély csalódottsággal, magánnyal.
Ha ebben a helyzetben találjuk magunkat, fontos tudatosítanunk, hogy ez nem most történt, nem hirtelen, nem egy hiba eredménye. Ehhez az állapothoz lépések sora vezet, amikor nem avatkozunk közbe, nem vesszük észre, merre tartunk, nem beszélgetünk, nem próbálunk javítani azon, ami éppen rossz. Mert végül is nem olyan nagy dolog. Mert túl tudok lépni rajta. Mert megoldom magam. Apró téglák ezek, amiket kettőnk közé építünk, de idővel hatalmas, masszív falat képeznek.
Van, hogy ez a fal alattomosan épül fel, saját magunk számára sem észrevehető problémákból. Például abból, hogy elsodornak minket a feladataink, a kötelezettségeink és nem figyelünk oda egymásra, a párkapcsolatunkra, nem fordítunk tudatosan időt és energiát arra, hogy megőrizzük azt, ami köztünk van. Aztán mire észrevesszük, hogy baj van, már akkora a baj, hogy azt sem tudjuk, mit kezdjünk vele. Hogy vissza lehet-e jönni ebből az állapotból? Lehet-e még ezek után jó egy kapcsolat? Ez sok mindenen múlik. Többek között azon, hogy mennyi sérülést halmoztunk fel, mennyire vagyunk motiváltak, mennyire vagyunk képesek megnyílni a másiknak, és mennyire vagyunk képesek arra, hogy befogadjuk azt, amit ő mond. Még akkor is, ha fáj. Ez nem könnyű feladat, de nem is lehetetlen. Persze – ahogy minden problémánál – itt is jobban járunk, ha nem megoldani, hanem megelőzni próbáljuk a bajt. Ehhez pedig mindkét oldal részéről tiszta, nyílt kommunikációra van szükség. Meg persze arra, hogy amikor felmerül egy probléma, ne játsszuk le előre a fejünkben, hogy mit reagál majd a másik. Adjuk meg neki az esélyt!
