Sokak szerint viszont nem kell ennyire óvatoskodni. Bár tudjuk, hogy világszerte kétmillió fölött van már a fertőzöttek száma, itthon nem mindenki érzi fenyegetőnek a helyzetet. Vajon mi az oka annak, hogy nem vagyunk egyformán elővigyázatosak? Heti kérdésünkhöz tartozó cikkünk részben rendhagyó. Érvek és ellenérvek helyett most arra keressük a választ, mi az oka annak, hogy nem egyformán értelmezzük a járványhelyzet kapcsán megfogalmazott javaslatokat.
Szabály, javaslat, korlátozás
Ahhoz, hogy véleményt formáljunk arról, mennyire szabálykövetők a környezetünkben élők, vagy épp mi magunk, jó lenne tudni, mi is a szabály tulajdonképpen. Sokan ugyanis éppen a javaslatok és szabályozások homályosságára hivatkoznak, amikor egyéni módon közelítik meg a védekezés kérdését is. Bár van egyfajta egyetértés abban, hogy most jó lenne kevesebbet mászkálni, és nem most kellene a legnagyobb bandázásokat szervezni, valódi tiltás vagy konkrét szabályozás csak néhány dologra vonatkozóan van. Tudjuk, hogy tömegrendezvényeket nem lehet tartani és azt is, hogy az életkorunknak megfelelő sávban szabad csak vásárolni mennünk, de sok más dologgal kapcsolatban csak javaslat van, vagy még az sincs. Nincs egyértelmű utasítás arra vonatkozóan, kötelező-e maszkot és kesztyűt viselni, amikor boltba megy az ember, és sehol sincs leírva olyasmi sem, hogy a közeli kiserdőbe ne lehetne kimenni egy kiadós egészségügyi sétára. Az, hogy a lakást csak alapvető szükségleteink kielégítése kapcsán lehet elhagyni, elsőre szigorú korlátozásnak tűnik, de utánaolvasva kiderül, hogy jóval több eset minősül ilyennek, mint az élelmiszer beszerzése vagy a gyógyszerek kiváltása. Sokan – mivel a kedvenc barkácsboltjuk is rendszeresen nyitva van – a napernyő vagy a kromofág beszerzését is ezek közé a teendők közé sorolják.
És nemzetközileg?
Az sem az egységes fellépés felé hat, hogy nemzetközileg sem ugyanazt a védekezési útvonalat választják az országok. Nemcsak azért, mert a járvány különböző szakaszaiban vannak, és néhány helyen már a lassú lépésekben történű oldás felé indulnak, de azért is, mert Európában is van olyan ország, amelyik az elzárkózás helyett inkább azt választja, hogy jóval kevesebb korlátozás mellett szabadabban hagyja terjedni a vírust, és megpróbál így gyorsabban túlesni a dolgon. Hogy valóban működőképes-e ez az elgondolás, egyelőre nem tudni, de az, hogy a svédek (és bármely, egyébként mindig a haladó gondolkodás példájaként említett skandináv ország) nem veszik olyan véresen komolyan a korlátozásokat, sokakat buzdít arra, hogy maguk is másképpen tegyenek, és lazábban álljanak hozzá, mint az őket árgus szemekkel figyelő szomszéd. Hiszen nem is tudjuk, hogy az itthoni módszer jó-e egyáltalán, mondják.
Adatok
Sokan vannak, akik a magyarországi beteg-, fertőzöttségi és halálozási szám alapján érzik úgy, nincs ok komoly aggodalomra. Míg Olaszországban vagy Spanyolországban nagyon hamar robbant a helyzet, és rövid időn belül lettek tízezres esetszámok, itthon egyelőre ennek a töredékéről tudunk. Úgy néz ki, mintha sikerült volna ellaposítani azt a sokat emlegetett görbét. Sokan vannak, akik emiatt érzik túlzónak az óvatosságot, és engednek meg napról napra egy kicsivel több szabadságot maguknak. A karanténpártiak ugyanakkor nem olyan biztosak a fenti számok hitelességében. Ők azt véleményezik, hogy az ismert számoknál jóval magasabb az érintettek valódi száma, és sokakat aggasztanak a nemrégiben bevezetett kampányszerű ágyfelszabadítási intézkedések is: ha kétezernél is kevesebb betegünk van, miért kell tízezres nagyságrendben felszabadítani az ágyakat? De ha ilyen alacsony is a fertőzöttek száma, nem épp a viszonylag korán meghozott intézkedések miatt van így? – kérdik. És ha így van, nem az lenne az érdek, hogy tegyünk meg minden tőlünk telhetőt?
Ciki, vagy nem ciki
Megint csak az egységes elvárás hiányára vezethető vissza, hogy sokan vannak, akik egyszerűen cikinek érzik, hogy a járvány elleni védekezés látható attribútumait viseljék. Mivel bő egy hónappal ezelőtt még szinte nevetség tárgya volt, aki maszkot, ne adj’ isten kesztyűt húzott, sokan ma is kényelmetlennek érzik, hogy maszkba bújjanak. Főleg mivel ezzel kapcsolatban sincs még hivatalos álláspont, nincs erre vonatkozó kötelezettség se. Ehelyett marad az, hogy a boltban laposan pislantson egymásra maszkos és nem maszkos, és magában jól megállapíthassa, milyen felelőtlen és tájékozatlan, aki nem hord, és milyen tájékozatlan paragép, aki igen, hiszen rengeteg helyről lehetett olvasni arról, hogy valójában mit sem érnek ezek az arcfedők.
Bizonytalanság
Annak, hogy sokunkban lazul a fegyelem, bizonyára annak is van szerepe, hogy nem tudjuk, meddig tart ez az időszak. Ha lehetséges lenne pontosan meghatározni, hogy mondjuk még legalább egy hónapig tartanak a korlátozások, sokak szerint könnyebb lenne az elfogadás és az alkalmazkodás ehhez a helyzethez. Most egy óriási, határozatlan idejű bizonytalanságban vagyunk, ami megnehezíti azt is, hogy hosszabb távon is felelős eljárásokat határozzunk meg magunk és a családunk számára. Minél kevesebb fogódzónk van, annál nehezebb kialakítani a saját szabályainkat, és annál többféle verzió lesz védhető.
Miért pont én?
Aláássa a vírusvédekezős morálunkat az is, ha azt látjuk hogy mások kevésbé veszik komolyan a dolgot. Azok, akik több mint egy hónapja a tizedik emeleti panelban vannak összezárva, és tényleg csak boltba mentek le, nem biztos, hogy sokáig kitartanak, amikor a közösségi oldalakat elárasztják a tavaszt üdvözlő kirándulós képek. Persze kell a szabad levegő, és valószínűleg jobban terjed a vírus egy zsúfolt bevásárlóközpontban, mint kirándulás közben a hegyen, de sokan mégis vágynának arra, hogy legyen erre is valamilyen egyértelmű szabályzat, ami segítené az eligazodást. Valahogy nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy a józan belátásunkra apelláljanak. Annál is inkább, mert a hétvégi kirándulókedv oda vezetett, hogy sok településen, kedvelt kirándulóhelyen annyira megnőtt a látogatóforgalom, hogy az már az ott lakók kényelmét is veszélyeztette. Ha mások sokkal lazábban kezelik a korlátozásokat, ráadásul büszkén meg is osztják kültéri kalandjaikat, én miért maradjak otthon? – kérdezik sokan.
Nem egy embertől fog elterjedni a járvány
Amikor nincs közös szabályozás, és nincsenek pontos információk sem, az egyéni felelősséget is nagyon nehéz átélni. Ilyenkor joggal érezhetem úgy, hogy nem az én hétvégi futkározásom a baj, hanem a mások bevásárlása. Hogy nem az én drogériaköröm a gond, hanem a szabadtéri gyúrópályán lógók lelkes aktivitása. Persze nem egy emberen múlik, de minden egyes ember számít abban a nagy tömegben, ami végül az egyedüli emberekből lesz, mondják azok, akik szerint nem elegendő mértékben tarjuk be a korlátozása vonatkozó ajánlásokat. Ha milliószám vagyunk olyanok, akik csak egy kicsit lazítanak, vagy épp ártatlannak tűnő dologban nem tartják be az előírásokat, komoly gondok lesznek. Mások viszont úgy gondolkodnak, hogy egy-egy apró stiklinek nem lesz súlyos következménye.
Nem ilyen a természetünk
Bár sokféle külső oka is van annak, hogy nem, vagy nem a korábbi szigorúsággal tarjuk be a korlátozásokat, az egyik legalapvetőbb az, hogy emberként nem erre vagyunk kitalálva. A szociális kapcsolatok beszűkülése mindenkinek fáj, és különösen nehéz lehet azoknak, akiknek egyedül vagy egy rossz kapcsolatban kell átvészelniük a bezártságot. Alapvetően teljesen normális igény, hogy ezt felszámoljuk, ezért törekszünk mindannyian ennek oldására. Ki folyamatos online és telefonos kapcsolattartással, erkélykoncerttel, vagy az ablakba írt kedves üzenettel, ki pedig úgy, hogy ha csak öt percre is, de összefut azzal, aki nagyon hiányzik neki, vagy a szükségesnél kényelmesebben intézi a bevásárlást.
És te mit gondolsz? Felétek betartják az emberek a kijárási korlátozásokat?
A szavazás a jobb felső sarokban lévő Facebook-ikonra kattintva nyílik:
