Rengeteget dolgozol, még sincs eredménye? Ez lehet a háttérben

Balázs úgy nőtt fel, hogy a szülei ÁLLANDÓAN dolgoztak. Édesanyja mindig tett-vett valamit a ház körül, édesapja is mindig ügyködött valamit. Ennek ellenére valahogy sosem volt kész a ház. Mindig itt-ott hevert valami, és ha végre meg lett szerelve az elromlott villanykapcsoló, akkor is volt még tíz dolog, ami nem működött. A kertben felépített kis melléképületet sosem vakolták be, és az ablak helye is üresen tátongott. Viszont az évek során telehordták mindenféle lommal és kacattal, és a szépen rendezett bicikli- és szerszámtároló álma sosem valósult meg. Szülei nem tűrték a gyerekeknél sem a lazsálást. Elvárták, hogy minden este legalább két-három órát tanuljanak. Ha nem az íróasztaluknál ültek, akkor rögtön jött a szülői litánia, hogy ne lustálkodj – és nagyon kreatívak voltak abban, hogy felsorolják, mi mindent kéne még csinálni a gyerekeknek.

Balázs most harmincöt éves, és munka mellett még mindig főiskolára jár. Ugyanoda, ahova tizennyolc éves korában felvették. Nem igazán csodálkozik azon, hogy nem lett még meg a diplomája: másodéves volt, amikor dolgozni kezdett, és napi tíz-tizennégy óra munka mellett nem jut idő a tanulásra. Már nagyjából háromszor annyit vizsgázott, mint sokan a diplomáig, mert mindig újra és újra le kellett tennie ugyanazokból a tárgyakból a vizsgát, amint pár év kihagyás után megint nekigyürkőzött a főiskolának. Egyszer már majdnem kész volt a szakdolgozata is – bonyolult adatelemzés kellett a munkához, hónapokat töltött csak az adatok összegyűjtésével –, de végül rájött, hogy a választott téma túl nagy falat, és inkább más témát keresett. Néha zavarja, hogy a kortársai már vezető pozícióban vannak, míg ő még mindig csak szakértő, ezt a tényt viszont jól magyarázza szemében a diploma hiánya. Ha ez eszébe jut, akkor néhány estét tanulással tölt, de például a legutóbbi vizsgájára sem ment el, mert hétvégén egy barátjának segített költözködni, és hiába tervezte úgy, hogy majd éjjel átnézi a vizsgaanyagot, végül ráborult a gépére, és hajnalban riadt csak fel arra, hogy az első oldalnál tovább nem jutott. Na, majd a következő félévben újra nekifut.

Tégy erőfeszítést!

A tranzakcióanalízis szerint vannak azok a sorskönyvi parancsok, driverek, amik mintegy alapprogramként futnak az ember rendszerében, és meghatározzák a világhoz, önmagához, a teendőihez való viszonyulását. Öt ilyen driver van, láttuk már a Légy erős!, a Szerezz örömet! és a Siess! drivereket, most a Tégy erőfeszítést! parancsot mutatom be.

Minden ilyen parancsot a gyerekkorában tesz magévá az ember, egyrészt másolva szülei viselkedését és értékrendjét, másrészt pedig azoknak a jutalmaknak és büntetéseknek az alapján, amiket a viselkedéseire kap. Akinek a Tégy erőfeszítést! a vezérelve, az gyerekkorában azt tanulta meg, hogy a legnagyobb bűn a lustaság. Megkövetelték tőle, hogy az idejét mindig „hasznosan” töltse, az élet egy végeérhetetlen feladatlista, amiben sosincs mód megpihenni. Ez még nem is lenne baj, szorgalomhoz, dolgossághoz vezet ez a hozzáállás, ami miatt viszont mégis a visszájára fordul a dolog és destruktívvá válhat, az az, hogy emellett nem „kapta meg az engedélyt” bárminek a befejezéséhez.

Nincs engedély a befejezésre

A Tégy erőfeszítést! világában nincs jól végzett munka, nincs eredmény, nincs kikapcsolódás – hanem örökös hajtottság van, hogy mit kell még megcsinálni. Az ember akkor jó, akkor kap elismerést, ha dolgozik, ha tevékenykedik. Ha a kisgyerek, naivan, még nem tud arról, hogy sosem fog jó eredményt elérni, akkor eleinte büszkén mutatja a rajzot, a várat, a gyurmafigurát a szüleinek. Amire azt a választ kapja, hogy jó, jó, de még itt ki kéne színezni, még ezt vagy azt meg kéne csinálni, összecsapta, ne örüljön már magának annyira. Ha viszont órákig tanul, ennek a szomszédnak és annak a nagymamának is segít, kint van apával tíz órát a kertben, akkor dicséretet kap, hogy milyen szorgalmas, mennyit dolgozik.

Ezek a driverek tipikus szóhasználattal, szófordulatokkal adódnak át. Sokan például már az egészen kicsi babáknak is azt mondják, amikor azok kitartóan rugdosnak egy kiságy fölé akasztott játékot, vagy hosszan elbogarásznak a homokozóban, hogy „jól van, megint sokat dolgoztál”. A sok munka (tehát nem a jó vagy az eredményes, hanem a sok) mint érték, így alakul ki.

„Próbálom és foglalkozom vele...”

Magadon vagy másokon úgy ismerheted fel, hogy a Tégy erőfeszítést! driver valószínűleg dolgozik a háttérben, hogy a munka és a munka mennyisége hangsúlyozódik – az eredmény kevésbé. Megint éjszakáztam, ez is hány óra munka volt. A befektetett energiát emlegeti az ember, nem pedig az elért eredményt. Mert az sokszor sajnos hiányzik. Mivel korán megtanultad, hogy úgysincs semmi kész, ezért kialakul az a tudatalatti hit, hogy nem is vagy képes eredményekre. Úgysem sikerül elkészülni/sikert elérni. Sokszor az eredmények tiltása olyan erős, hogy a kívülről nézve már elronthatatlan helyzetek is valahogy elromlanak. Elszabotálódnak. Vagy ha meg is van egy eredmény, szinte azon nyomban kiderül róla, hogy hát ez semmi. Mondjuk, megvan a közgáz diploma, de másnap már arra ébred az ember, hogy ez az egész tévút, jogász szeretne lenni, ahhoz, hogy elérhesse a céljait, be kell iratkoznia a jogra.

Adj engedélyt a befejezésre

Úgy lehet ennek a parancsnak az útjába állni, megszabadulni tőle, hogy az ember elkezd engedélyt adni a befejezésre. El kell kezdeni észrevenni a részeredményeket, és nyugtázni, hogy ez készen van. Meg kell akadályozni, hogy az egyik feladat befejezése előtt valaki egy másik feladatba váltson. Szavak szintjén is lehet harcolni, ez ugyanis visszahat a gondolkodásra. A próbálom szót helyettesítsük az elértem és a sikerült szavakkal. A célokat is érdemes átértékelni: mi az elérhető reális cél, és mi az abszurd vágyálom.

Semmi gond nincs a szorgalommal, a sok munkával, az elszántsággal – de ha csak a munka van, eredmény és elégedettség nélkül, akkor érdemes megvizsgálni, tudattalanul nem a Tégy erőfeszítést! parancsnak engedelmeskedünk-e.