Leginkább abból, ha valaki a korábbi, maladaptív megküzdési módok helyett (mások eltaszítása, saját érzések palástolása, sérelmek lenyelése, visszahúzódás a konfliktushelyzetekben) egészséges stratégiákat kezd alkalmazni – olyanokat, amelyeket a biztonságos kötődés, az érzelmi szükségleteit kielégítő szülő hiányában soha nem sajátíthatott el. Ehhez azonban az kell, hogy az illető felismerje mindennapjaiban a mérgező gyerekkor káros hatásait. Hogy rájöjjön, azok a belső hangok, amik azt mondatják vele: „egy rakás szerencsétlenség vagyok”, „soha nem fog sikerülni” – nem a sajátjai, hanem a gyerekkorában sorozatosan őt ért sérelmek visszhangjai.
Természetesen a gyerekkori traumák mindenkire másként hatnak, ezért nincs értelme általánosítani, de a Psychology Today listájának némely pontjával bizonyára valamennyi gyógyulófélben lévő érintett azonosulni tud.
1. Képes vagy felismerni és címkézni az érzelmeidet
Aki olyan közegben nő fel, ahol folyton megszégyenítik, megfeddik vagy semmibe veszik, amikor próbálja kimutatni az érzéseit, az nem tanulja meg megfelelően kezelni a negatív lelkiállapotokat. Egy ilyen gyerek stratégiája a nehéz helyzetekben ezért általában a hárítás és elkerülés lesz, emiatt pedig felnőtt fejjel is nehezebb lesz számára azonosítani és értelmezni a saját érzelmeit. Szerencsére az érzelmi intelligencia olyan képesség, amit elsajátíthatunk, fejleszthetünk és mindennapos szokásunkká tehetünk.
2. Nem mindjárt magadat hibáztatod, ha valami rosszul sül el
„Te még ehhez is lusta/buta/ügyetlen vagy!” Az ilyen önbecsmérlő mondatok sokszor olyan élményeknek a lenyomatai, amelyekben a bűnbakkeresés a családi dinamika része, a megszégyenítés céltáblája pedig a gyerek.
Az önvád és önkritika – az a szokás, hogy a hibáinkat megváltoztathatatlan jellemzőinknek véljük – éppen ezért sok bántalmazott gyereknél alapvető viselkedési normává válik, ami többek között arra is jó, hogy elkerüljék a konfrontációkat és ne kelljen kiállniuk az igazukért.
Ám ha elkezdjük több szemszögből nézni a hibáinkat, ha figyelembe vesszük a különböző helyzetek bonyolultságát, majd felismerjük azokban más személyek szerepét, akkor nagy eséllyel ki is mászunk az önsanyargatás csapdájából.
3. Nem rágódsz annyit a problémákon
A szünet nélkül dolgozó agytekervények, az állandó aggodalmaskodás rengeteg álmatlan éjszakát tud okozni. Ha ez az őrlődés kezd alábbhagyni, ha nem kérdőjelezzük meg folyton, hogy vajon jó-e az, amit csinálunk, az már nagy eséllyel az önbizalom facsemete korában. Ahhoz azonban, hogy szépen növekedjen és egészséges növény váljon belőle, folyamatosan ápolni kell.
4. Képes vagy kiállni magadért
Számos oka lehet annak, ha valaki fél hangot adni a véleményének és az érzéseinek. Egy narcisztikus, a harcra mindig készen álló szülő mellett felnövő gyerek megtanul inkább megbújni a háttérben ahelyett, hogy felhívná magára a figyelmet. Jellemző az is, hogy mások igényeinek kielégítésére fókuszálnak, miközben a saját szükségleteiket szinte semmibe veszik. A gyógyulás jele lehet az is, ha a sértett elkezdi a saját érdekeit is tisztelni és érvényre juttatni.
5. Nem rettensz meg a visszautasítástól
A bizonytalan-szorongó kötődési stílus jellemzője az állandó aggodalmaskodás amiatt, hogy egy számunkra fontos személy elutasít minket vagy végleg kilép az életünkből. Sajnos általában ez egy önbeteljesítő jóslat, mivel azok az érzelmi reakciók és viselkedésmódok, amiket egy nem várt válasz vagy visszautasítás kivált egy bizonytalanul, szorongva kötődő emberből, könnyen elriasztják a másikat. Szeretet/szerelem ide vagy oda, a túl sok drámázás nem tesz jót egyetlen kapcsolatnak sem.
Nagy lépés az önismeret útján, ha valaki próbálja azonosítani a szélsőséges érzelmi reakcióit kiváltó tényezőket, hiszen ez az alapja annak, hogy higgadtan és proaktívan kezelje a konfliktushelyzeteket.
6. Bosszankodás helyett megértésre törekszel
Nemcsak a visszautasítástól való félelemre, de sok más, a környezet által kiváltott érzelemre igaz, hogy ha képesek vagyunk felismerni és boncolgatni őket, akkor kontrollálni is tudjuk a fájdalmas vagy dühítő szituációkat.
7. Tiszteled a határokat
És képes vagy felállítani a sajátjaidat. Míg a szorongóan kötődő emberek bizonyos határokat tévesen elutasításként élhetnek meg, az elkerülő kötődési stílus túlzó távolságtartást, mások kirekesztését vonja maga után. E két szélsőség között találhatók az egészséges határok, amelyeket akkor leszünk képesek felállítani, ha elkezdjük magunkat másoktól függetlenül is egésznek látni.
8. Büszke vagy arra, amit jól csináltál, és a kudarcot is a helyén kezeled
Ha képes vagy vállon veregetni magad, amikor valamit kiemelkedően jól csináltál, ha megünnepled a sikereidet, és nem hagyod, hogy egy-egy ballépés beindítsa benned az önbecsmérlő, „örök vesztes vagyok” üzemmódot, az már a pozitív énkép kialakulásának jele. Ez persze egy igen lassú folyamat, melynek során könnyű visszacsúszni az önhibáztatásba – ilyenkor segít, ha felidézed magadban minél több sikerélményedet.
9. Kezded teljesnek érezni magad
A mérgező gyerekkor hagyatéka az is, ha valaki képtelen tisztán látni önmagát: ha csak a saját gyengeségeit és hibáit veszi észre, és a pozitív tulajdonságaira vak. Ám ha felismerjük, hogy a negatív énkép a hiperkritikus, elutasító vagy kontrolláló szülő hatása, az már az önértékelés fejlesztésének előszobája.
10. Már nem szégyenkezel
Sokan tapasztalják felnőttként, hogy vannak olyan viselkedéseik, reakcióik, amelyek károsak, megmérgezik a kapcsolataikat vagy az előmenetelüket, amiket utálnak magukban, de mégsem tudnak megszabadulni tőlük. Általában ezekről kiderül, hogy kicsi korukban, még iskoláskor előtti létükben gyökereznek, és főként a szüleik a hibásak érte.
Akit gyerekkorában sokszor szégyenítettek meg a szülei, az felnőtt korában is nyögi a szeretethiány okozta sérelmeket. Komoly fordulópontot jelent azonban egy ilyen traumát átélt személy életében, amikor már nem a kicsi korában belénevelt szégyenérzet és annak elkerülése irányítja a gondolatait és a tetteit.
11. Vannak konkrét, személyes célkitűzéseid
Egy nem szeretett gyerek gyakran erőtlennek, gyengének, értéktelennek, netán reménytelennek tarthatja magát, az életét pedig egyszerűen céltalannak. Kétségtelen, hogy ez a hozzáállás a személyes fejlődés útjában áll, hiszen ahhoz, hogy valaki elhiggye magáról, hogy képes véghezvinni nagy dolgokat és megpróbáljon minél többet kihozni magából, elengedhetetlen az egészséges önbizalom.
Az alacsony önértékelés természetesen egészen másfajta viselkedést is kiválthat, többek között az úgynevezett imposztor szindrómának is mozgatórugója lehet: ez az a mentális örvény, amikor bármennyire is törtetsz és jól teljesítesz, soha nem vagy elégedett az eredményeiddel, állandóan lenézed vagy a szerencsének tulajdonítod a képességeidet.
A valódi fejlődés jele, amikor nem másoknak próbálsz megfelelni, hanem reális személyes célokat kezdesz kitűzni magad elé, és azokat türelemmel, lépésről lépésre meg is valósítod.
12. Egyre jobban kezeled az érzelmeidet
Akár rutinszerűen árasztottak el a múltban heves indulatokkal, akár megtanultad kapásból elhárítani azokat, amikor elkezdesz ténylegesen foglalkozni az érzelmeiddel, felcímkézni a kedélyállapotaidat (lásd 1. pont), lassan, de komoly változások kezdődnek. Idővel azon kapod magad, hogy már nem érnek felkészületlenül a stresszhelyzetek, mert különböző stratégiákat dolgozol ki, hogy sikeresen megbirkózz velük. Ez pedig bizony annak a jele, hogy már nem a múlt kínzó rabságában élsz, hanem végre te vagy a főnök.
A káros mintáktól való megszabadulás és az új minták tanulása hosszas és lassú – és nem feltétlenül lineáris – folyamat: lehet, hogy az egyik oldalon egy nagy lépést teszel előre, míg a másikon kettőt hátra, de ez teljesen normális része a gyógyulásnak. Ezért légy türelmes, megértő és kíméletes magaddal szemben. Ne feledd: ez nem sprintverseny, hanem maratoni séta.
