Jó-e az, ha egy pár a nagy döntés és ceremónia előtt már megkezdi az együttélést? Vagy éppen rossz hatással van ez a házasság sikerére? A kutatókat régóta foglalkoztatja ez a kérdés, átfogó statisztikákkal keresik rá a választ.
Amióta divatba jött, hogy a párok már a házasság előtt is együtt éljenek, 40-50 éve, azóta érdekli a kutatókat, hogy ez vajon hasznos szokás a kapcsolat szempontjából, vagy inkább rombolja a holtomiglan, holtodiglan esélyeit. A nyolcvanas-kilencvenes években kezdték el kutatni a témát – hiszen kellett egy kis idő, hogy kiderüljön tartóssá teszi-e a kapcsolatot az esküvőt megelőző együttélés, vagy sem. A társadalomtudósok azt feltételezték, hogy tartósabbá teszi a házasságot, hiszen próbaidőszaknak tekinthető, amelynek során kiderül, hogy működik-e a dolog. Ezért ha egy pár együtt él, majd úgy dönt, hogy összeházasodik, megalapozottabb döntést hoz, mint ha nem kóstoltak volna bele előzetesen a pudingba. Nagy volt a meglepetés, amikor a statisztikai vizsgálatok rendre azt hozták ki, hogy nagyobb eséllyel válnak el később azok az emberek, akik már a házasság előtt is megosztották egymással az otthonukat.
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Mire elfogadhattuk volna, hogy a tudomány állása szerint a házasságot megelőző együttélés nagyobb eséllyel vezet váláshoz, a kétezres években kijövő adatok alapján a válás szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a pár együtt élt-e házasság előtt. Az egyik legújabb, 2018-ban végzett kutatás pedig új mintát mutat: ha a pár az esküvő előtt nem lakott együtt, akkor a házasság első évében nagyobb esélyük van elválni, mint a többieknek. Ha korábban együtt éltek, akkor nagyobb az esély arra, hogy valamikor később elváljanak, és hosszú távon tartósabb azoknak a házassága, akik nem éltek együtt az esküvő előtt. Az világos talán, hogy miért kockázatosabb az első év az együttélés szempontjából: lakva ismerszik meg az ember, kiderülhetnek olyan dolgok a másikról, amiket nem tudunk elfogadni, és ez gyors szakításhoz vezethet. De miért rontja a hosszú távú esélyeket a papír nélküli összeköltözés?
Valószínűleg mindegy, éltetek-e együtt, más tényezők döntenek
Az a helyzet, hogy nem rontja. Scott M. Stanley, a Psychology Today-en írt összefoglaló cikkében arra jut, hogy mindenféle eredmény van, és még azok is százféleképp értelmezhetők. Az előbb idézett kutatás hosszú távú negatív hatást mutat, de felmerül a kérdés, elegendő időszakra vonatkoznak-e a vizsgálódások. Egyes házaspárok 25-30 év után válnak el, itt pedig az időablakba nem fért be ekkora hosszúság. Sok kutatás azt mondja, hogy amióta ennyire népszerű a házasságon kívüli, azt megelőző együttélés, azóta eltűnt a hatás. Vagyis mióta a párok több mint ötven százaléka él együtt a kapcsolat elején, azóta nem oszt, nem szoroz, hogy így történik-e, más tényezőkön múlik a házasság tartóssága. Valamint a házasság előtti együttélés csak egy korreláció a váláshoz, nincs ok-okozati kapcsolat a kettő között, hanem olyan háttérokok vannak, amelyek mind a papír nélküli együttéléshez, mind a váláshoz elvezethettek.
Társadalmi hatások
Mik ezek a feltételezett okok? Régen, amikor még formabontó dolog volt esküvő nélkül együtt élni, akkor a válás sem számított konvencionális dolognak. Így lehetett azt gondolni, hogy a nonkonformista párok nem törődtek a válást övező társadalmi szankciókkal sem, és könnyebben folyamodtak problémáik ilyen jellegű megoldásához. A szegénység, nehéz társadalmi helyzet is állhat a háttérben. A szegényebb párok gyakran anyagi okokból kezdték meg korán az együttélést, sokszor többedmagukkal, és ezek a problémák később is fennálltak, ráadásul túl korai elköteleződéshez vezettek, és ez mind kudarcra ítélte a házasságot.
Nem árt figyelembe venni a vallásosságot sem. Egyrészt azt találták, hogy az esküvő nélküli együttélés könnyebben vezet a vallás háttérbe szorulásához, másrészt feltételezhető, hogy (főleg régebben) nem vallásos párok választották a „bűnben élést”, így őket nem is annyira kötötte a templomban tett eskü, amikor felmerült a válás kérdése. Van egy olyan magyarázat is, hogy ha együtt élünk, akkor valahogy nehezebb szakítani, és egy közepesen működő kapcsolatot inkább házasságra fordítunk, amikor eljön az ideje, hogy most már valamit lépni kell, mint szakításra. Ez pedig nem túl jó alap a tartós elégedettséghez.
Ha csak én szeretek, az úgy nem lesz jó
Fontos az is, hogy milyen hangulatban és elhatározottsággal kezdi meg a pár az együttélést a házasság előtt. Ha azt gondolják, hogy mi már így együtt leszünk, csak még várunk pár évet az esküvővel, az egészen más, mint ha úgy mennek bele, hogy a fene se tudja, jó lesz-e ez így, próbáljuk ki, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle. Nem meglepő módon az előbbieknek van esélyük hosszan együtt maradni. Ebben szerepet játszhat az is, hogy nem mindegy az egyensúly a kapcsolatban. Rengeteg, talán sosem gyógyuló sérelemhez (akár későbbi váláshoz) vezet, ha a kapcsolat kezdeti éveiben az egyik fél sokkal komolyabban gondolja a dolgot, mint a másik.
Szóval a statisztika válasza az, hogy számtalan más tényezőn múlik a házasság sikere, mint hogy együtt éltek-e korábban a felek. És nem árt észben tartani azt sem, hogy a válás elkerülése nem feltétlenül jelent sikert: egy rossz házasságnál gyakran előfordulhat, hogy mindkét fél jobban jár a válással, mint az együttmaradással.
