Számít még a helyesírás? Mondd el a véleményed!

Mikor kezdődött?

Túl könnyű lenne csak az internet elterjedéséhez kapcsolni a dolgot, még ha tényleg nem is független tőle. Az online kommunikáció sokszor átmenet az élőszó és az írás között, egyfajta írott élőbeszéd, ami lendületében, szóhasználatában inkább az élőhöz igazodik. Rövid közléseink szavakba öntésére csak pillanataink vannak, és ez meglátszik a fogalmazáson és a helyesíráson is. Gyerekeink, akik már egyre inkább az ilyen jellegű szövegeken szocializálódnak, joggal teszik fel a kérdést, szükség van-e egyáltalán a helyesírásra, vagy annak tanulására. Házi dolgozat készítésekor, vagy később, álláspályázatnál ott a szövegszerkesztő helyesírás-ellenőrzője. Egyébként meg nem mindegy? Hiszen így is értik, amit közölni szeretnének...

Szintén az internet elterjedéséhez köthető az angol nyelvű kommunikáció előretörése is, ami hat a magyar nyelv használatára is. Egyre többször írunk például mi is ékezetek nélkül, noha a magyarban jelentésmegkülönböztető szerepe is lehet a magánhangzók hosszúságának. Tényleg sok van tehát az internet rovásán.

Sokan mégis úgy gondolják, hogy az internetes kommunikáció nem előidézi, csak láthatóvá teszi ezeket a jelenségeket. A világ szerencsésebbik felén ma már csaknem bárki hozzáfér a netes csevegés és gondolatmegosztás lehetőségéhez, és természetes, hogy olyanok is élnek vele, akiknek nem biztos a helyesírásuk, vagy egyszerűen nem tartják azt fontosnak. Talán nem is többen, csak láthatóbbak lettek azok, akik nem írnak helyesen.

Fokozatok

Azért persze nem mindegy, mennyire és hol nem írunk helyesen – vannak fokozatok. Iskolai dolgozatainkban biztosan kijavítják majd a helyesírási hibákat, és természetes, hogy a tanárok meg akarják tanítani nekünk az alapvető szabályokat. Később a szövegszerkesztő programok ismét segítenek, hogy ne kövessünk el nyelvhasználati baklövéseket. Iskolai, hivatalos, munkahelyi célú szövegeinkben így elsősorban csak kisebb helyesírási, stilisztikai hibák merülnek fel, olyanok, amik a megértést nem feltétlenül befolyásolják. 

A rendszeres online kommunikációban azonban ennél szomorúbb a helyzet. Nemcsak a nehezebb szavak helyesírása nem megy, de sokszor marad el ékezet, központozás is, felcserélődnek betűk, nem következetes a szórend sem, így sokszor szinte lehetetlen kibogarászni a mondatok értelmét. Ezeknek a szövegeknek – vagy inkább töredékeknek – az értelmezése komoly kihívást jelent, és sokszor nem, vagy félreérthetően megy át az üzenet. Egy sor olyan közösségi csoport van ma már, ahol ilyen jellegű elírásokat gyűjtenek, sőt az új nyelvjárásnak már neve is van: Tolkien művei nyomán mordori dialektusnak nevezik a tréfás kedvű internetezők.

erdey be a babót mondjak fókuszunkanak

– kommentelte egy általam is látogatott főzős csoport egyik képe alá épp a napokban valaki, és egy élccsoportba igazi gyöngyszemként került be a „mondat”. Sokan vitatják azonban, hogy jogosan-e. Számít a kommentelőnek vagy a főzős csoport többi résztvevőjének, hogy az internetes játszóterek bizonyos zugaiban rajtuk élcelődnek? Nem valószínű. Megértették az adott csoport tagjai, mit szeretett volna közölni a kommentelő? Igen. (Minden valószínűség szerint arra utalt, hogy Erdélyben a babot nevezik fuszulykának – lám, még én is megértem, ha nagyon akarom, bár kontextus nélkül lehet, hogy nem ment volna.)

De milyen magas az átlagos internethasználó ingerküszöbe?

Mind meghalunk?

A mindennapi megszólalásaink sekélyesedése miatt aggódók attól is tartanak, hogy a nemtörődöm nyelvhasználat előbb-utóbb elbutuláshoz vezet. Lehet, hogy nem alaptalan a félelmük. Nyelv és gondolkodás nagyon szoros kapcsolatban van, oda-vissza hatnak egymásra, így egészen biztos, hogy a gyérülő nyelvhasználat hosszú távon nyomot hagy majd. Kölcsönhatás figyelhető meg ugyanis a kommentek tartalmi kidolgozottsága és a nyelvi forma között. Egyre inkább trend, hogy nemcsak a helyesírásra, de a mondanivalóra sem igen adunk ma már, és így tartalmilag és formailag sem igényesek a betűhalmazok, amiket komment, e-mail, csetüzenet formájában ontunk magunkból.

Ráadásul, ha mégis igényesen is szeretnénk írni, ezért a helyesírás-ellenőrző programokra hagyatkozunk, egy idő után el is lustulunk majd. A nyelvféltők ráadásul kiemelik azt is, hogy még ezek a programok sem képesek minden hiba kiszűrésére, így nem pótolhatják a magabiztos és mély nyelvismeretet. 

Mások viszont úgy vélik, nem kell az elbutulástól félni. Ők úgy látják, annyira felgyorsult az életünk, hogy egyre több és több feladatunk van, és így minden olyan dolog vagy eszköz, ami mindennapi terheinken rövidíthet, sokkal fontosabb tevékenységek számára spórol időt. Minek vesződni egy rövid üzenet szépítgetésével, ha a másik fél is csak másodperceket szán majd az elolvasására, és ha annak elhagyásával értékes idő szabadul fel másra? Sokan ma már a pedagógusok közül is jóval megengedőbbek a helyesírás tanításával kapcsolatban. Egyre többen emelik ki, hogy a szabálytanítás helyett inkább a nyelv játékosságát kellene megmutatni, ha bármit is át szeretnénk örökíteni a gyerekeinknek a nyelvünkből. 

Kell a megértéshez?

Vannak, akik azzal érvelnek a helyesírási szigor oldása mellett, hogy a pongyolaságok/elgépelések/hibák a maguk közegében nem zavarják a megértést, és végső soron ez az egyetlen, ami számít. A nyelv a kommunikáció eszköze, és ameddig a helyesírás nem jelent ebben nehézséget, nincs miért aggódni. Mások ugyanakkor úgy vélik, széles körben nehezíti a megértést, ha nem ügyelünk a helyesírásra. Az ékezetek elmaradása (meg/még, tolt/tölt), de a vesszők szerepe (nem mindegy, hogy ne csókolj meg; vagy ne, csókolj meg) és a mondatvégi írásjelek is (Hülye vagyok!/Hülye vagyok?!) sokat számíthatnak, nem kell tehát mordorul szólni ahhoz, hogy félreértsenek minket. 

A szabálypártiak arra is felhívják a figyelmet, hogy ha nagyon megengedőek vagyunk az elfogadott írásképekkel kapcsolatban, ha mindenki úgy írhat, ahogy neki tetszik, előbb-utóbb beazonosíthatatlanok lesznek nyelvünk szavai. Krumpli, grúbl, krupl mind elfogadottá válhatnak, ha elfelejtkezünk róla, hogy a helyesírás egyik lényege éppen az, hogy rögzíti az adott szavak egységes vizualizációját is. 

Mit is kell érteni manapság?

A legtöbb szöveg, amivel manapság találkozunk, nem nyelvi csúcstermék. Szépirodalmat egyre kevesebben fogyasztanak, és kár lenne tagadni, hogy az online újságok hírversenye is a minél szabatosabb megfogalmazás ellen hat. Fórumok dühöngőiben, kedvenc bloggerünk posztjában, vagy az az alatti kommentekben már újbeszélben írnak, és sokan vannak, akik úgy gondolják, át kell állnunk ezeknek a szövegeknek az értő olvasására, és el kell engednünk a helyesírási szabályokhoz való merev ragaszkodást, mert enélkül kizárjuk magunkat a kommunikációból.  

Sokak számára a helyesírással foglalkozni felesleges aggályoskodás és kukacoskodás, ők úgy látják, sokszor előfordul, hogy ezt az érvet akkor veszi elő valaki egy-egy kommentháborúban, amikor már minden más ötlete elfogyott.

Nincs több érvem, de te meg nem tudod rendesen leírni, hogy kisebb, tehát nekem van igazam.

És ebben is van igazság. Mintha tényleg két tábor lenne: azok, akik fütyülnek a helyesírásra, illetve azok, aki mással sem tudnak foglalkozni. 

Demokráciát

Annak, hogy mára egyre többen, egyre többféle társadalmi rétegből, iskolázottsággal, nyelvi igényességgel mondhatják el a véleményüket, egy sor örömteli hozadéka van. Sokan értékelik pozitívnak, hogy egyre többen tudnak nyilvánosan kommunikálni olyanok is, akiknek korábban nem volt erre lehetőségük. Köztük nem mindenki biztos helyesíró, és sokan vannak olyanok, akik legjobb szándékaik ellenére vétenek hibát írás közben. Ők akkor ne is kommenteljenek, ne osszák meg ételfotóikat, örömüket, bánatukat? Vagy felnőtt, akár idős fejjel vegyenek ismét leckét helyesírásból?

Nem véletlen, hogy sok nagy létszámú közösségimédia-csoportban rögzített bejegyzésként van ott a tiltás: „Helyesírásért ne szólj meg senkit!”. Azok viszont, akiknek fontos az írott szó, úgy vélik, minden esetben szükséges jelezni a hibákat. Ők sokszor a komoly vitákat is vállalják azért, hogy elmondhassák a véleményüket. 

Minőség

Sokan vannak, akik szerint a helyesírásunknak fontos szerepe van a rólunk kialakított képben. És nem csak akkor, amikor álláspályázatot nyújtunk be, vagy először írunk a kiszemelt lánynak vagy fiúnak. Írásunk minősége arról is árulkodhat, hogy mennyire vagyunk profik a munkánkban, vagy mennyire lehet bennünk megbízni. 

Egy néhány évvel ezelőtti felmérésből az derült ki, hogy a netezők 88 százalékának igenis fontos a helyesírás, ekkora hányaduk szeretné, hogy a szabályokat mások is betartsák, mert a sok hiba csökkenti az olvasás élvezetét. Sőt, sokan vannak, akik akár egy érdekesnek tűnő cikket is félbehagynak, ha „túl sok” helyesírási hibát találnak benne. A helyesíráspártiak kiemelik, hogy sokszor akár egy-egy internetes oldal megbízhatóságáról is árulkodik a helyesírás színvonala: ők azt mondják, érdemes egy-egy portál szavahihetőségében is kételkedni, ha azt látjuk, hanyagul bánnak a szavakkal.

Persze jogos a kérdés, hogy ha ennyi embernek fontos a pontos helyesírás, miért van mégis annyi unortodox szövegezés. Vélhetően az emberek jelentős része túlbecsüli a saját helyesírástudását. A fenti felmérésben a megkérdezetteknek csak 4-5 százaléka gondolta úgy, hogy vannak ezen a területen hiányosságai, a valóságban azonban ez az arány inkább a makulátlan helyesíróké.

Mások szerint viszont nem elsősorban ezen múlik a megítélésünk. Míg vannak, akik nem szívesen vásárolnának olyan szolgáltatótól, aki még helyesen írni sem tud, mások úgy gondolják, hogy egy autószerelőnek nem a nyelvhez, hanem a kardántengelyhez kell értenie, és amikor megnyilatkozunk, nem szabad a mit mondunkról a hogyan mondjukra helyezni a hangsúlyt. 

És te mit gondolsz? Számít még a helyesírás?

A szavazás a jobb felső sarokban lévő Facebook-ikonra kattintva nyílik: