Így gondolnak a vakok a színekre

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Harvard Egyetem agyi képalkotást vizsgáló tanulmányában 14 látó és 12 születésétől kezdve vak ember vett részt. Az eredmények szerint, míg a látó emberek agyában az érzékszervi és az elvont képek különböző agyi területekhez kapcsolódnak, addig a vakok esetében mindkét fogalom „elvont”, tehát azonos régióhoz kötődik az észlelése.

Vannak dolgok, amiknek a jelentése mindenki számára egyértelmű. Ilyen például az igazság fogalma, amely nem rendelkezik hozzá kapcsolódó érzékszervi tulajdonságokkal. Azért tudjuk, hogy mit jelent, mert a nyelv elsajátításakor megértettük a fogalmat a hozzá kapcsolódó kifejezések segítségével. De mi a helyzet a színekkel? Hogyan írnánk le például a pirosat valakinek, aki soha nem látott még csak hasonlót se? A Research Digest járta körbe a kérdést.

Más agyi területek lépnek működésbe

„Amikor kommunikálunk valakivel, akiről nem tudjuk, hogy vak, természetesen eszünkbe sem jut azon töprengeni, ő vajon másképp értelmezi-e a színeket” – magyarázza Alfonso Caramazza, a tanulmány szerzője, aki hozzáteszi: „a vak emberek is tudják, mit jelentenek a színek, pont úgy, ahogy a látók ismerik az elvont fogalmak jelentését”.

A kutatók funkcionális MRI használatával vizsgálták a résztvevők agyi aktivitását a különböző fogalmak hallatán. Ilyen volt például a csésze szó, amely jelentése mindkét csoport számára egyértelmű, hiszen annak ellenére, hogy a születésüktől fogva vakok sosem láttak ilyesmit, ők is éppúgy használják ezt a tárgyat, mint a látók. Felmerültek még olyan kifejezések, mint például a szabadság vagy az igazság, amik mindkét csoport számára elvont fogalmak, csupán a jelentésüket magyarázó szavak segítségével lehetünk tisztában a fogalmak jelentésével. A kísérlet érdekességét a színek alkották, hiszen a piros vagy a szivárvány hallatán a látó emberekben egyértelmű kép rajzolódik ki a fogalom kapcsán, hiszen többször látták már a jelenséget, a vakok esetében viszont ezúttal is az elvont agyi területek aktiválódtak.

El tudnád képzelni, ha sosem láttad volna?
Fotó: wundervisuals / Getty Images Hungary

Az eredmények arra engednek következtetni, hogy a bal oldali temporális lebeny az az agyi terület, amely felelős a konkrét fogalmak feldolgozásáért, míg az elvont fogalmak a dorzolaterális prefrontális kérget aktiválják. A látó emberek esetében a színek érzékelése a temporális lebeny, vakok esetében pedig a dorzolaterális prefrontális kéreg aktiválódott, ez tehát egy kiemelten fontos része az agyunknak, ha egy nyelv megismeréséről, elsajátításáról van szó.

Annak ellenére, hogy a vak emberek nem rendelkeznek érzékszervi tapasztalatokkal a színek tekintetében, mégis gazdag és pontos elképzelésük van azok kinézetéről. Caramazza szerint olyan tulajdonságokkal is teljes mértékben tisztában vannak, mint hogy a narancssárga jobban hasonlít a sárgához és a piroshoz, mint a zöldhöz vagy a kékhez.

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.