Egyes szakértők és médiumok szerint napjainkban olyan sokan érezzük magunkat egyedül, hogy világszerte egyfajta népbetegséggé vált a magány, melynek hosszú távon nagyszabású és súlyosan negatív pszichés következményei lehetnek. Angliában már külön kormánystratégia foglalkozik a kérdéssel, míg amerikai kutatók egy különleges gyógyszer kifejlesztésén dolgoznak, mely enyhítheti a magányosság tüneteit. De vajon mi lehet a valódi megoldás, és tényleg olyan komoly a baj, mint gondolnánk? A Conversation cikkében ezekre próbál magyarázatot találni.
Tabletta helyett az emberi társaság a megoldás
A Chicagói Egyetem Pritzker Orvosi Karának munkatársai úgy gondolják, a magány, akárcsak a depresszió vagy a szorongás, egyfajta lelki betegség, melynek oka agyunk bizonyos biokémiai folyamatainak hibás működésében keresendő. Éppen ezért, egy megfelelő gyógyszerrel helyre lehetne állítani ezeket a működéseket, melyekkel legalább részben legyőzhető lenne a magány. Sokan viszont úgy gondolják, hogy mindez csupán egy felszíni megoldás lenne, mellyel pusztán a tüneteket kezelnénk, de magukat az okokat nem tüntetnénk el. Érdemesebb lenne az efféle megoldás helyett inkább segíteni a magukat egyedül érző embereknek abban, hogy új és valós emberi kapcsolatokra lelhessenek.
A depresszióval és a pánikbetegséggel ellentétben, melyek valóban orvosilag könnyen diagnosztizálható lelki bajok, a magány oka valójában inkább a szociális szférában, vagyis a más emberekkel való interakciók hiányában keresendő. A jelenséget nem lehet egyértelműen kategorizálni, hiszen az egyes személyeknél más-más formában jelentkezik a magány. Emellett az sem egyértelmű, mi alapján kéne megállapítanunk, ki mennyire magányos. Az egyedüllét állapotának időtartama, intenzitása vagy gyakorisága legyen a mérték? A depressziót évtizedek óta igyekeznek különböző módszerekkel kezelni a szakemberek, a magány ellen azonban nincsen még bevált „kúra”.
Az sem biztos, hogy valóban olyan súlyos lelki gondokat okoz a magány, mint sokan állítják. Egyelőre nem sikerült valós oksági összefüggést találni a két dolog között, Sőt, egyes embereket például éppen pszichés betegségük miatt közösít ki a családjuk és barátaik, így az ő magányuk pont a már meglévő lelki problémák hatására alakul ki, nem pedig fordítva. Arra sincs bizonyíték, hogy valóban ugrásszerűen nőne a magukat egyedül érzők száma a társadalomban – a brit statisztikák szerint például az elmúlt fél évszázad során alig történt változás ezen a téren. Emellett túlzás lenne azt állítani, hogy a magányos emberek egyre gyarapodó tömege súlyos problémát jelenthet az egészségügynek. Talán épp az efféle hamis híresztelések vehetik el egyesek kedvét attól, hogy szakszerű segítséget kérjenek gondjaikra.
Fontos még megemlítenünk, hogy – szemben az általános vélekedéssel – a magány nem pusztán negatív jelenség. Kis mennyiségben lehetnek pozitív hozadékai is, például ösztönözhet minket, hogy javítsunk meglévő emberi kapcsolataink színvonalán, vagy újakat keressünk. A BBC által a témában végzett, 55 ezer résztvevőt megszólító kutatása is igazolta mindezt.
A magány ellen nem pirulával kell fellépni, hanem azzal, hogy ösztönözzük a különböző közösségek kialakulását, igyekezzünk alkalmat teremteni arra, hogy embertársaink megismerhessék egymást. Erre létezhetnek online módszerek is, de számtalan más is, melynek apropóján személyesen, a hús-vér valóságban is könnyen összejöhetünk másokkal, ilyen például a közös sportolás. Egyesek felvetették, hogy háziállataink vagy akár robotok is kielégíthetik társaság iránti igényünket. Mindezen megoldásokban közös, hogy a valós, hasznos szociális kapcsolatok megteremtését szolgálják, ami sokkal hasznosabb és jóval emberibb is, mint egy rideg orvosi pirula felírása receptre.
