Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Milyen hibákat követhetünk el az első néhány randi alkalmával? És hol szúrjuk el később, amikor kezd komolyabbra fordulni a dolog?
Robert Weiss párkapcsolati problémákra specializálódott pszichoterapeuta a Psychology Today oldalán taglalja azokat a tipikus viselkedésmódokat, amikkel akaratlanul is az alakuló románc ellen dolgozunk.
Az első randikon:
Túl sok infót zúdítunk a másikra
Vannak, akik az egész élettörténetüket meg akarják osztani az első randin, pedig a potenciális partner ilyenkor valószínűleg nem a másik depresszióval való küzdelmeit vagy gyerekkori sérelmeit akarja hallgatni. „Ez az időszak az ismerkedésről szól, nem pedig arról, hogy kiderítsük, mennyire tudná elviselni a másik a nehézségeinket vagy a hiányosságainkat” – magyarázza Weiss.
Túlságosan nyílt véleményformálás
Véleménye, vallási és politikai nézetei mindenkinek vannak, és ha valakivel hosszú távon tervezünk együtt maradni, akkor nem árt, ha e nézeteink legalább részben egyeznek a partnerével. Az első randi azonban nem a legjobb alkalom arra, hogy az egyházzal, a kötelező egészségügyi ellátással vagy a világ megváltásával kapcsolatos kérdéseket megvitassuk. (Feltéve, hogy nem éppen egy olyan közegben találkoztunk, ami alkalmat ad egy-egy ilyen téma felvetésére.)
Az ex emlegetése
Hidd el, a randipartnered nem azért akart veled találkozni, hogy azt hallgassa, mennyire jó vagy rossz arc az exed. Sőt, valószínűleg egyáltalán nem az exedre kíváncsi. „Ezzel valójában azt üzenjük a másiknak, hogy azért randizom veled, mert az előző kapcsolatom nem működött, és nem, még nem tettem túl magam rajta, ezért sokat fogsz még hallani róla” – írja a szakember, aki szerint jobban tesszük, ha ezt a témát inkább a barátok, a szülők vagy a terapeutánk előtt hozzuk fel.
Néhány randi után:
Megszállott viselkedés
Az teljesen rendben van, hogy elmondjuk a másiknak, mennyire élvezzük a társaságát, de az olyan megnyilvánulásokat, mint a tökéletes vagy, szeretlek, belehalok, ha elhagysz, lehetőleg hanyagoljuk. Ugyanígy a telefonhívásokat és üzenetváltásokat sem kéne túlzásba vinni, sem elvárni, hogy a másik folyton elérhető legyen és azonnal visszaírjon. Ezzel ugyanis csak a bizonytalanságunkat fedjük fel a másik előtt.
Világgá kürtölés
A közösségi média praktikus módja annak, hogy tartsuk a kapcsolatot a szeretteinkkel, a volt iskola- vagy munkatársakkal, és nyilván szeretjük megosztani velük az örömünket. Azzal azonban, hogy néhány randi után megváltoztatjuk az állapotunkat („kapcsolatban”), egy pillanat alatt elriaszthatjuk a másikat. Az online nyilvánosság ráadásul lehetőséget ad az ismerősöknek arra, hogy egy-egy kommenttel vagy régi „vicces sztorival” akaratlanul is alátegyenek a friss kapcsolatnak.
Ítélkezés
Tudtad, hogy az ítélkezés nem vonzó? Persze bizonyos mértékben mindannyian csináljuk, és néha még humoros is tud lenni, de ha folyton meg akarjuk mondani a frankót a másiknak (ezt vagy azt kellene tenned), azzal csak a nemtetszést váltjuk ki belőle. Még akkor is, ha csak a segítő szándék vezérel minket, a másik annyit fog leszűrni ebből, hogy szerintünk képtelen önállóan döntéseket hozni, és hogy csak akkor vagyunk hajlandóak vele maradni, ha hagyja, hogy menedzseljük az életét. Ki vágyik erre? Ehhez hasonlóan lehetőleg ne papoljunk arról, hogy a cimboránknak, az anyánknak vagy a partnerünk fekete bárány testvérének mit kellene kezdenie az életével.
Amikor már kezd komolyra fordulni a kapcsolat:
Túl nagy elvárások
A kezdeti neurokémiai roham miatt mindent, amit a másik csinál, eleinte cukinak, menőnek, érdekesnek, csodálatosnak találunk, és azt gondoljuk, hogy ez az állapot örökké fog tartani. Pedig nem fog. Idővel észrevesszük a negatívumokat is, és idegesíteni fog, ahogy a másik szürcsöli a levest, hogy égve hagyja a fürdőben a villanyt, vagy hogy az asztalnál eteti a kutyáját. Weiss szerint nincs ezzel semmi baj, a kapcsolatnak ebben a szakaszában egyszerűen össze kell mérni a pozitívumokat a negatívumokkal ahhoz, hogy megfelelő döntést hozhassunk arról, megéri-e együtt maradni.
A konfliktusoktól/kompromisszumoktól való félelem
Idővel azzal is szembesülnünk kell, hogy nem mindenben egyezik a véleményünk a másikéval, ami persze teljesen normális, hiszen nem vagyunk egyformák. A gond azzal van, ha nem merjük kifejezni az egyet nem értésünket, mert félünk, hogy azzal elijesztjük a másikat. Vagy azzal, ha azt gondoljuk, minden vitát nekünk kell megnyernünk, nem számít, milyen áron. „Ha hosszú távra tervezünk a partnerünkkel, akkor minden egyes nézeteltérésre lehetőségként kell tekinteni. Ezek a helyzetek ugyanis mind-mind tanulási fejlődési lehetőségek arra, hogy még jobban megismerjük egymást. Ha sikerül kompromisszumokat kötni, vagy legalábbis asszertívan kommunikálni, akkor biztos lábakon áll a kapcsolat” – véli a szakember.
Megfeledkezünk a saját vágyainkról
Előfordul, hogy annyira behálóz minket a párkapcsolat – vagy a partner személye –, hogy miközben a másik szükségleteire koncentrálunk, vagy szabadidőnk minden percét vele akarjuk tölteni, megfeledkezünk a saját céljainkról, vágyainkról, érdeklődési köreinkről, barátainkról – feláldozva ezzel mindazt, ami a kapcsolat szempontjából fontos volt. „Általánosságban elmondható, hogy egy boldog, hosszú távú párkapcsolat két különálló ember azon döntésének eredménye, hogy megosztják egymással életük jelentős részét, anélkül, hogy háttérbe szorítanák saját érdekeiket és igényeiket” – fűzi hozzá a szakember.
