Minden szülő hibázik időnként, éppen ezért Donald Winnicott nyomán Bruno Bettelheim is arra hívja fel a figyelmet könyvében, hogy a tökéletességnél jóval reálisabb célkitűzés, ha valaki elég jó szülő szeretne lenni. Ugyanakkor előfordulhat, hogy eseti tévesztéseknél jóval súlyosabb, mintázatszerűen megjelenő problémákról van szó, például ezekről:
- Érzelmileg teljesen elérhetetlenek a felnőttek: nem tudnak biztonságot, szeretetet, odafigyelést biztosítani a gyermek számára, mert például megállás nélkül dolgoznak, a saját gondjaikkal vannak elfoglalva, függőségük miatt módosult tudatállapotban vannak.
- Nem a gyermeket szeretik, hanem a róla dédelgetett képüket: ha a gyermek eltér attól a képtől, amilyennek a szülei megálmodták, kritizálni kezdik, nevetségessé teszik, megszégyenítik.
- A gyermeket saját énjük kiterjesztésének tekintik: kontrollálni igyekeznek a viselkedését, a megjelenését, a reakcióit, minden önálló törekvését csírájában megsemmisíteni igyekeznek.
- Nem szeretik a gyermeket: a jelenség számos okáról korábbi cikkünkben írtunk. Előfordulhat, hogy a szülők maguk sem ismerik fel a szeretet hiányát, vagy a szégyen miatt nem mernek segítségért fordulni. A tabusítástól és démonizálástól azonban senkinek sem lesz jobb, a társadalom ítélkezése éppen a lehetséges támogatástól zár el szülőt, gyermeket egyaránt.
Egy ilyen gyermekkor legrosszabb hatásai sokszor rejtve maradnak az érintettek előtt. Azonban a gyógyulás folyamata fonák módon akkor tud megkezdődni, ha képesek vagyunk azonosítani a sérüléseinket.
Peg Streep évtizedek óta foglalkozik mérgező anyák lányaikhoz fűződő kapcsolatával. Nemrég publikált írásában azt gyűjtötte össze, hogy milyen tudást hozhatunk magunkkal egy ilyen gyermekkorból. A lurkóként szerzett negatív tapasztalatainkat aztán láthatatlan puttonyként visszük tovább a későbbi kötődéseinkbe, ha egyáltalán sikerül kialakítanunk őket. A listát átstruktúrálva, némileg kiegészítve alább olvashatod.
Ehhez hasonlóan válhat a szüleinkkel szerzett tapasztalatunk minden későbbi emberi kapcsolatunk munkamodelljévé. Van, aki azt tanulta meg, hogy a világ alapvetően biztonságos hely, amelyben nyugodtan fordulhat másokhoz támogatásért. Másoknak viszont sokkal szomorúbb élményei vannak ezen a téren. De kitartó önismereti munkával el lehet érni, hogy ismét bízni tudj!
Mielőtt elolvasnád a listát
- Peg Streep főként anya-lánya történeteket dolgozott fel, míg az alábbiakban én következetesen a szülő-gyermek kifejezést fogom használni. Azt gondolom, hogy bármilyen nemű szülő szeretetlensége hasonló hatásokat eredményez bármilyen nemű gyermeke életében.
- Az anyák középpontba állításának meglehet az a veszélye, hogy megfeledkezünk a rendszerszintű problémákról az elemzésekben. Például, hogy miért nem kapnak segítséget ezek a nők, kihez fordulhatnak mentális nehézségeikkel, milyen körülmények között élnek, stb. Bebetonozhatja azt a vélekedést is, hogy a gyermeknevelés kizárólagosan a nők feladata, így ha kudarc történik ezen a téren, arról egyértelműen a nők tehetnek.
- Természetesen egy felnőtt-gyermek kapcsolat alakulásáért mindig a felnőtt a felelős. A komplex háttértényezők feltárása nem jelent felmentést, de a további károk megelőzésében nélkülözhetetlen jelentőségű ezek megismerése.
- Bizonyos szempontból a szülő-gyermek kifejezés is leegyszerűsítő, hiszen sokakat nem a szülei, hanem más hozzátartozói, vagy örökbefogadó felnőttek nevelnek. Emberek csoportja sokféleképpen lehet család.
- Noha minden bántalmazott gyermek élménye egyedi, közös elemeket is mutathatnak ezek a tapasztalatok. Azért érdemes tudást szerezni róluk, mert ezek az információk segíthetnek értelmezni a múltat: azt, hogy az élményeink hogyan formáltak minket.
- Ha megértjük a gyermekkorunkat, változtatni tudunk az életünkön. A gyógyulás persze nem könnyű folyamat, de egy terapeuta támogatást és hatékony eszközöket tud adni ahhoz, hogy mégis végigjárd.
Mit tanult meg az a gyermek, akit nem szerettek?
1. Ő az oka a szülei viselkedésének, érzéseinek
GYERMEKKÉNT: A totális kontrollra vágyó szülő a gyermek legkisebb akaratának kifejezésére is úgy reagálhat, hogy a gyermeket tartja makacsnak, nehéz esetnek, akivel nem lehet bírni. A gyermek belsővé teszi a róla közvetített képet, amely felnőtt életét is meghatározhatja. Ha nem szereti a szülő, azt élheti meg, hogy neki nincsenek vonzó tulajdonságai, nincsen miért szeretni őt. Ha a szülő nem adott empátiát neki, a gyermek azt gondolhatja, hogy biztosan ő az, aki túl érzékeny. Az énjéről szóló ilyesfajta üzenetek éppen azért annyira hitelesek, mert a szüleitől jönnek, akiknek a kultúránkban elvileg a legjobban kéne őt szeretniük.
FELNŐTTKÉNT: Egész életében arra törekedhet, hogy azzá az emberré váljon, akit a szülő végre tényleg szeretni tud. Magát hibáztatni sokszor még mindig kevésbé fenyegető, mint szembenézni a szomorú valósággal: nem bízhatott abban a felnőttben, akinek védelmezni kellett volna őt, nem kapta meg azt a törődést, amire szüksége lett volna.
2. Neki kell helyrehozni emberi kapcsolatokat
GYERMEKKÉNT: Gyermekkorból származhat az a hiedelem, hogyha saját magát meg tudja változtatni valaki, minden megjavul.
FELNŐTTKÉNT: Mindig neki kell tepernie azért, hogy jobban szeressék. Minél többet megtesz a szüleiért vagy másokért, annál fájóbb az elismerés hiánya. Előfordulhat, hogy minden konfrontációt kerülni fog, lemond a saját igényei kommunikálásáról, akár nem is ismeri azokat, annyira mások kedvében szeretne járni. Az is megeshet, hogy amikor komolyra fordulnak a problémák egy kapcsolatban, inkább elsétál, mert azt tanulta meg, hogy a törekvései úgysem járnak sikerrel.
3. Sosem lesz elég jó
GYERMEKKÉNT: A gyermek bármennyire is igyekszik megváltozni, a szülei mégsem törődnek vele. Minden kísérlete arra, hogy kivívja a felnőttek szeretetét, elismerését, odafigyelését, maximum átmenetileg sikeres. Az is előfordulhat, hogy ezek a felvett viselkedések köszönő viszonyban sincsenek a valódi énjével.
FELNŐTTKÉNT: Ha későbbi életében mások teljesen el is fogadják őt, rögtön kételkedni kezd, hogy nem ismerik eléggé, hiszen őt nem lehet ennyire szeretni. A lelke mélyén kuporog egy magányos kisgyerek, akit felnőtt énje és a hozzá közel álló személyek sok türelemmel, kitartó szeretettel tudnak megnyugtatni.
4. Nem jogosak az érzései
GYERMEKKÉNT: Ha egy gyermek érzelmi szükségleteire nem reagáltak a felnőttek, vagy az érzéseit folyamatosan kétségbe vonták, ő maga is elbizonytalanodhat bennük. Meglehet, hogy az érzelmek kifejezése kigúnyolással, megszégyenítéssel, büntetéssel járt. Emiatt könnyen azt tanulhatta meg, hogy el kell rejtenie az érzéseit. Az elrejtésnél persze még „jobb” megoldás, ha egyáltalán nem is érez dolgokat, hiszen akkor nem lesz sebezhető.
FELNŐTTKÉNT: Egy ilyen érzelmi klíma annak az esélyét is csökkenti, hogy a gyermek begyakorolhassa az érzelemszabályozást, hiszen meg sem élhette az érzéseit. Felnőttként megeshet, hogy annyira elárasztják az érzései, hogy kontroll nélkül sodródni fog a külső ingerekkel, egész életében menekülni fog a magány elől. Az is megtörténhet, hogy annyira fenyegető lesz számára az érzések megélése, hogy az ilyen helyzetekre elkerüléssel válaszol: nem kezd romantikus kapcsolatokba, nem enged magához közel másokat.
5. A konfrontáció mindig rossz
GYERMEKKÉNT: Sok üvöltözést hallott maga körül, kiszolgáltatott volt a szülei dühének, nem szerzett tapasztalatokat összetűzések békés megoldásáról.
FELNŐTTKÉNT: Mindent megtehet, hogy elkerülje az ilyen helyzeteket. Megeshet, hogy a kisebb és óhatatlanul bekövetkező konfliktusokra is intenzíven reagál, mert az ilyen helyzetek egy sor negatív élményt aktiválnak benne. A személynek kevés élménye van arról, hogy a konfliktusok konstruktívak is lehetnek, amelyeket szeretetben is meg lehet oldani, hogy közösen növekedni tudjunk.
6. Természetes egymást bántani, sértő szavakat használni
GYERMEKKÉNT: A gyermek sokáig azt hiheti, hogy a saját családjához hasonlóan működnek más családok, sőt az egész világ is. Olyan mélyen hozzá lehet szokni az abuzív tónushoz, szóhasználathoz, egymás sértegetéséhez, hogy egy idő után ez válik természetessé.
FELNŐTTKÉNT: Sokan később is hajlamosak bántalmazó partnert választani, mert ezt ismerik, ez az, amiben felnőttek. Másoknál az is előfordulhat, hogy felismervén az abuzív kommunikációs és viselkedéses mintázatok destruktív hatását, könnyebben észreveszik mások bántalmazó tendenciáit.
7. A függetlenség és a kölcsönös függés egymást kizáró dolgok
GYERMEKKÉNT: Mivel gyermekkorában annyi elutasításban volt része, össze lehet zavarodva azt illetően, hogy mennyire függhet másoktól. Van, aki azt tanulta meg, hogy a teljes függetlenség a siker kulcsa, hiszen egyes egyedül magára számíthat az életben.
FELNŐTTKÉNT: Ha mások függnek tőle, azt túl nagy nyomásként éli meg. Az is előfordulhat, hogy valakinek folyamatos megerősítésre van szüksége, partnere legapróbb térigényét is visszautasításként éli meg. Ezekben a forgatókönyvekben közös, hogy a kölcsönös függést és a függetlenséget egymás kizáró dolgoknak képzeli el az illető. Pedig biztonságos kötődés esetében a személy függetlenségét éppen annak tudata erősítheti, hogy támaszkodhat a számára fontos emberekre.
8. Problémái vannak a határok meghúzásával
GYERMEKKÉNT: A határok egészséges meghúzását érzelmileg ráhangolt felnőttektől tanulja meg a gyermek. Akinek nem volt ilyen tapasztalatokban része, későbbi életében is nehézségeket élhet meg a határképzést illetően.
FELNŐTTKÉNT: Vannak, akik egyáltalán nem tudnak határokat húzni, képtelenek nemet mondani, a térigényük, szükségleteik kifejezése erős bűntudatot kelt bennük. Mások kész erődítményt építettek maguk köré, hogy elválassza őket a többi embertől. Az is lehet, hogy szeretetkapcsolatokban emelnek falakat, bántalmazó emberek számára nyitnak kapukat.
9. A hatalmi különbségek természetesek
GYERMEKKÉNT: Ha a személyt egész gyermekkorában elnyomták a szülei, akkor kevés lehetősége volt arra, hogy megtanulja azonosítani és kifejezni a saját szükségleteit.
FELNŐTTKÉNT: Megeshet, hogy az ilyen emberek a későbbiekben is kontrolláló partnert fognak választani, aki mindig megmondja, hogy „mi legyen”. Előfordulhat, hogy inkább ők törekednek dominanciára, hiszen a szerelem egy csatatért, valakinek mindig erőfölényben kell lenni. Mivel gyermekkorukban annyi elvárással szemben vallottak kudarcot, bármilyen elvárást nehezen kezelnek a későbbiekben, nem akarnak felelősséget vállalni a párkapcsolatban.
10. Az emberekben nem lehet megbízni
GYERMEKKÉNT: Azok az emberek, akiknek a világon a legjobban kellett volna szeretniük, ezt nem tették meg.
FELNŐTTKÉNT: Nem csoda, ha arra a következtetésre jut, hogy nem lehet megbízni másokban. Természetesen ez egy téves állítás, hiszen óriási túláltalánosításon alapul. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy sokan éppen a bizalmatlanságuk miatt nem mernek a bizalmi problémákról őszintén beszélgetni. A kör bezárult.
11. A szeretet csereüzlet
GYERMEKKÉNT: Vannak, akik kevés szeretetet kaptak. Mások szeretetként címkézve, vagy a szeretet nevében kaptak valami egészen mást: bántalmazást, korlátozást, elhanyagolást. Éppen ezért sok emberben zavaros kép él arról, mi is a szeretet.
FELNŐTTKÉNT: Sokan azt tanulhatták meg, hogy a szeretet feltételes, azt mindig ki kell érdemelni, a szeretetnek mindig ellenértéke van. Másoknak az a tapasztalata, hogy a szeretetet könnyen el lehet venni, bármelyik pillanatban meg lehet vonni. A legtöbben pedig magunkévá tettük azt a társadalmi tanítást, hogy kötelező szeretni a családunkat, bárhogy is bánnak velünk. Ha nem így teszünk, nem vagyunk jó emberek, bűntudatot kell éreznünk, amiért hátat fordítottunk nekik.
12. Örökre selejtes marad
Sokan azt hiszik, nem lehetséges a nehéz gyermekkorból való felépülés. Ehhez a vélekedéshez hozzájárulhatnak a gyógyulásról szóló téves elképzelések. Ha azt gondolod, hogy a gyógyulás mindenképpen azt jelenti, hogy a szüleid felnőttként azt lesznek képesek nyújtani neked, amit gyermekként szerettél volna, lehet, hogy csalódnod kell.
A szüleidet nem fogod tudni megváltoztatni, persze a velük való kapcsolat megszakításáról szabadon dönthetsz, hiszen már nem függsz tőlük. A gyógyulás inkább azt jelenti, hogy konstruktívabb viselkedésmódokat sajátítasz el, módosítod a világról és az emberekről alkotott hiedelmeidet, megismered az érzéseidet, és megtanulod kifejezni azokat. A gyermekkorból magaddal hozott ürességre pedig idővel annyi pozitív élmény rakódhat, hogy végül már csak egy egészen picike lyuk lesz. Éppen akkora, hogy emlékeztessen téged arra, mekkora utat tettél meg, s mennyire büszke lehetsz magadra.
