Hamarosan emberi szívet is építhetünk őssejtekből

Olvasási idő kb. 2 perc

Az őssejteket a gyógyászat számos területén alkalmazzák, de még nincsenek teljesen kiaknázva a bennük rejlő lehetőségek, a regeneratív medicinában még számos tudományos áttörés várható.

Hogy pontosan mik ezek, és most milyen szerepet töltenek be a gyógyászatban a születéskor gyűjthető őssejtek, arról nemrég a Czeizel Intézet tudományos szimpóziumán értekeztek a szakemberek.  

"Az őssejtterápia jelenleg is több mint 80 betegség kezelésében játszhat fontos szerepet: főleg a vérképző szerveket érintő problémák esetében merül fel az alkalmazásuk, a jövőben pedig a cukorbetegségtől a bőrgyógyászatig kínálhatnak megoldást, de a felhasználási területek listája a folyamatos orvosi áttöréseknek köszönhetően napról napra nő” – mondta el Merhala Zoltán, a Czeizel Intézet vezetője.

„Ma már a köldökzsinórvéren kívül a köldökzsinórszövetből, a magzatburokból vagy akár a méhlepényből is tudunk őssejteket gyűjteni, ezekkel a kincset érő alkotóelemeinkkel pedig a koraszülött gyermekek tüdejét is kezelhetjük, vagy a magzatban ultrahangon felfedezett szájpadlásfejlődési hibát korrigálhatjuk” - tette hozzá Merhala. 

shutterstock 379986157
Shutterstock

Sarkadi Balázs, az MTA – TTK Enzimológiai Intézetének kutatója a laboratóriumi kísérletek kínálta új távlatokról számolt be. Az elmúlt tíz év kutatásainak eredményeképpen ma már sikeresen hoznak létre és tenyésztenek olyan őssejteket, amelyekből minden szövetforma létrehozható. Így készülhet szívizomszövetfoggyökér vagy emberi idegsejtekből álló „miniagy” is, ami jelenleg a toxikológiai vizsgálatok és a gyógyszerfejlesztés terén nyújt hatalmas előrelépést, de a 3D-nyomtatásnak köszönhetően a jövőben akár egy teljes szívet is létrehozhatunk laboratóriumi körülmények között.

Tudományos áttörésnek számító, gyakorlati eredményekre hívta fel a figyelmet Sean Murphy, az amerikai Wake Forest Egyetem oktatója és kutatója. A szakember ismertette a magzatburokból nyerhető hámsejtek, a magzatvízből és a köldökzsinórszövetből, vagyis a Wharton-kocsonyából kinyerhető őssejtek különböző felhasználási lehetőségeit. Előadásából kiderült, hogy a regeneratív medicina amerikai gyakorlatában már sikerrel kezelik a gyulladásos tüdőbetegségeket, a fekélyeket és a gyakori születési rendellenességek közé tartozó ajak- és szájpadhasadékot is.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek