Steve tökéletes partner volt Jillnek. Kedves, figyelmes, szerető, könnyű volt vele az élet. Jill tökéletesen tudta az eszével, hogy ilyen férfira van szüksége. De minél többet volt együtt vele, annál jobban hiányzott neki az az izgalom, amit korábbi partnerével, Rickkel átélt. „Rick sűrűn megbántott, hazudott nekem, megcsalt. De amikor jó volt, akkor fenomenálisan jó volt. Steve egyszerűen unalmas. Arra van szükségem, hogy bántsanak?” – tűnődik ijedten Jill.
Jill tipródását Peg Streep idézi a Psychology Today-en – aki könyvet is írt arról, hogyan zajlik a szeretet nélküli anyák lányainak gyógyulási folyamata. Jill, ahogy sok százezer hasonló cipőben járó nőtársa is, abban bízik, hogy szomorú gyerekkorát, melyet egy szeretetre képtelen anya mellett töltött, felülírhatja saját választásaival. Sajnos azonban a gyerekkori tapasztalatok mélyen és tudattalanul befolyásolják felnőtt életünket is. Egy rideg anyával sérül a gyermek kötődési stílusa – elkerülő vagy belebonyolódott lesz –, és ugyanúgy problémát jelent majd neki erős és értékes kapcsolatot kialakítani felnőttkorában, mint ahogy nem jutott szegénynek ilyen gyerekként sem.
Ha ismersz olyan embert, netalán te magad vagy olyan, aki mindig rossz partnert választ, aki minden körültekintés ellenére újra és újra olyan férfi mellett köt ki, aki narcisztikus, túlkontrolláló, érzelmileg megközelíthetetlen vagy durva – annak a kapcsolati mintája gyerekkorában sérült, és van egy csomó oka rá, hogy miért így választ. Sajnos ezek az okok többnyire tudattalanok, és a boldog életre való törekvésével ellentétesek. Kiút egy van: ha mérgező anya mellett nőttél fel, a kiteljesedett élethez terápiára (terápiás jellegű kapcsolatra) van szükséged, hogy feldolgozd, átírd neveltetésed hatásait. Előtte, mellette viszont nagyon fontos a tudatosítás is. Lásd, legyél tudatában annak, hogy a gyerekkori tapasztalataid hogyan nyúlnak át a vállad felett a felnőttkorodba.
Ezek általánosítások, nem igazak mindenkor, mindenkire, de olyan jellemző mintázatok, amik azért sűrűn előfordulnak. Megismerésük talán közelebb vihet ahhoz, hogy önismeretedben mélyebbre áss, és lépéseket tegyél ahhoz, hogy megszabadulj romboló gyerekkorod hatásaitól.
Ami ismerős, az vonzó
Ez nem csak azokra igaz, akiket gyerekkorukban nem szerettek: minden emberi lény vonzódik az ismerős dolgokhoz. Ha valakit többször láttunk, szebbnek találjuk, ha valami ismerős, jobban kedveljük. Természetesen a szeretet nélkül felnőtt gyerekek nem a szeretettelenséghez vonzódnak. Egyszerűen a mérgező szüleikhez hasonlóan viselkedő emberek bizonyos dolgai rabul ejtik őket, vonzónak tűnnek számukra.
Egy szerelmi hadjárattal könnyedén elvakíthatók
Ebben segít a kultúránk sok mézes-mázas meséje is: úgy tűnhet nekik, végre eljött a férfi, aki Hamupipőke-sorsukat megfordítja, és hercegnővé teszi őket. A szeretet nélkül felnőtt lányok különösen fogékonyak a nagy ajándékokra, a látványos udvarlásra, és ezt hajlamosak összetéveszteni azzal az őszinte érdeklődéssel, amit a másik egy bimbózó kapcsolat elején mutat. Nekik a szeretetteli érdeklődés unalmas, azt meg nem látják, hogy az ajándékok és szemfényvesztés mögött nem feltétlenül van figyelem és elfogadás.
Összekeverik a drámát a szenvedéllyel
A rideg anyák lányai azt tanulták meg, hogy nincs ingyen szeretet. A szeretetért meg kell dolgozni, ki kell érdemelni, a megléte bizonytalan. Az is gyakori, hogy az erős negatív érzéseket - mint a félelem, a harag, a fájdalom - összekeverik a szenvedéllyel. Az érzelmi bizonytalanság megemeli az arousalt, azaz az idegrendszeri készültséget. Ezért tűnhet úgy, hogy egy ilyen hullámvasút-kapcsolat izgalmasabb. Pedig ezek a kapcsolatok nem a szeretetről és a szenvedélyről szólnak.
Nem veszik észre, hogy rosszul bánnak velük
Mivel gyerekkorukban is rosszul bántak velük: gúnyolták, szidták, bántották őket, ezért ez tűnik a normális viselkedésnek. A sokat bántott embernek nincs radarja arra, hogy mikor bánik vele valaki rosszul, hiszen mindig ezt tapasztalta.
Gyorsan elkezdik magukat hibáztatni
Ez is gyerekkori örökség, egy gyerek azt képes elfogadni, hogy ő rossz volt, ezért rosszul bánnak vele. Azt viszont nem, hogy az ember, a szülő, aki számára mindenható, nem szereti őt, vagy gonosz. Éppen ezért rátanultak arra, hogy magukban keressék a hibát, és ezt teszik felnőtt partnereikkel kapcsolatban is. „Rosszkor hoztam fel a témát, tudhattam volna, hogy fáradt, tök természetes, hogy üvölteni kezdett velem, hiszen felbosszantottam.”
Nem bíznak saját magukban
Egy narcisztikus anya egész életében a gyereket hibáztatta saját szemétségéért. Egy manipulált, érzelmileg kihasznált, bántalmazott gyerek egész életében azt hallgatta, hogy ő az önző és a túlérzékeny. Érzéseit sosem fogadták el, nem csoda, hogy ő maga sem hisz saját érzéseinek. Könnyedén kívülre teszik a kontrollt, hiszen a saját belső iránytűjükben nem bíznak, így pedig manipulátorok és diktátorok játékszereivé válnak.
Nincs egészséges kapcsolati modellje
Gyerekkorában nem tanulta meg, milyen az. És míg azt a szeretet nélkül felnőtt lányok is könnyedén látják, hogy mi NEM AZ, azaz mi egy bántalmazó vagy egyenlőtlen kapcsolat; azt nem tudják, hogy hogyan nézne ki egy egymás tiszteletén alapuló, törődő, egyenrangú kapcsolat. Ezt meg lehet tanulni. Leginkább terápiában.
Nem tudják, hogy néz ki a szeretet
Aki egész életében azt tanulta, hogy a szeretetet ki kell érdemelni, hogy azt gyakran megvonják az embertől, hogy ha szeretetet kapsz, azért cserébe valami értékeset kell adnod, az az ilyen jellegű kapcsolatokra felnőtt korában is azt hiszi, hogy a szeretetről szólnak. Aki azt tanulta, hogy a szeretet fáj, megaláz, nyomorulttá tesz, az felnőttként is az ilyet tartja szeretetnek. A biztonságos kötődést felnőttkorban is meg lehet tanulni, de vagy terápiában, vagy egy megbízható, elkötelezett és kiegyensúlyozott partnerrel.
Félnek egyedül maradni
A lányok, akiket nem szerettek, a lelkük mélyén meg vannak győződve arról, hogy ők az egyetlenek, akik nem kaptak szeretetet, akik alkalmatlanok, szerethetetlenek. Ez az érzés legalább olyan mérgező, mint maga a szeretet hiánya. Egyrészt ezért nem akarnak egyedül maradni, bizonyítani akarják maguk előtt, hogy mégis van, aki szereti őket, másrészt viszont ezért tévesztik össze a lealacsonyító, rossz kapcsolatokat a szeretettel.
Ez nem igazságos!
Ha azt érzed most, ezeket végigolvasva, hogy igen, ennek egy része igaz rád, és ezzel a felismeréssel együtt végtelenül dühös vagy, akkor mélyen megértelek. Egyáltalán nem igazságos, hogy aki végigélt egy olyan nehéz gyerekkort, amit a szerencsésebbek el sem tudnak képzelni, az továbbra is rosszul járjon emiatt, továbbra se tudjon kiszállni ebből a szörnyű és romboló hullámvasútból. Másrészt attól, hogy igazságtalan, még így van. Jó az, hogy már tudunk erről beszélni, jó az, hogy van kiút belőle, és úgy gondolom, mindenki megérdemli önmagától, hogy végigmenjen ezen az úton a saját boldogsága érdekében. Még akkor is, ha hosszú lesz és fájdalmas.
