A legtöbben szeretnénk azt hinni magunkról, hogy szelíd és derűs emberek vagyunk, de nem vagyunk se vakok, se balekok – vagyis békés harmóniában élünk, amellett, hogy tisztán látjuk a dolgokat, nem tudnak minket megvezetni, és racionálisan, saját magunk és közösségünk legjobb érdekében cselekszünk. Például akkor, amikor választani kell. Sajnos erről mást mond ötven év pszichológiai kutatása: politikai választások során a legkevésbé sem racionálisan, átgondolt ésszerűséget követve szavaznak az emberek. Jon Krosnick, aki a Stanfordon kutatja az emberek politikai döntéshozatalát, egyenesen azt mondja, hogy minden politikai döntésünk tudattalanul vezérelt. Vagyis a józan eszünknek kevés köze van hozzá, csak megmagyarázzuk magunknak, hogy miért X-re vagy Y-ra szavaztunk – de a döntésünk okáról valójában alig van tudomásunk.
Ha így van, hát így van, elfogadhatjuk, hogy az ember már csak ilyen. Ha viszont mégis szeretnénk jobban érteni, hogy miért és kire húzzuk be az X-et április 8-án, akkor hasznos lehet ismerni pár jellemző szavazás-befolyásolási jelenséget, melyet az elmúlt évtizedek során feltártak a pszichológusok.
Erősen beleérzel, ha valami gusztustalan?
Képzeld el a következőt: felszállsz egy vonatra, és azon nyomban tömény vizelet-szag csapja meg az orrod. A veled szemben ülő koszos ember éppen kifújja az orrát, de nem fárasztja magát zsebkendő elővételével, hanem terméke az ülések között, a padlón landol. Arrébb mennél, de ahogy elindulsz, egy jó szaftos rágógumi ragad a talpadra. Már nagyon undorodsz?
Attól függően, hogy az emberek milyen mértékű undort éreznek ilyen és hasonló sztorikat elképzelve, átélve, nagyjából be lehet jósolni, hogy milyen politikai üzenetekre lesznek fogékonyak, kire fognak szavazni. Yoel Inbar és kutatótársai több, mint harmincezer embert megvizsgálva jutottak arra, hogy aki könnyebben és erősebben undorodik, az inkább konzervatív politikai jelöltekre szavaz. Pszichológusok még azt is bemutatták, hogy ha valaki nem is nagyon hajlamos arra, hogy undorodjon, de aktuálisan éppen undort érez - mert egy fertelmesen büdös teremben kérdezik a véleményét - az kevsébé toleráns nézeteket vall, mint általában, jobban elzárkózik kisebbségi csoportoktól például.
Mi a helyzet a félelemmel?
Igen, a félelemnek erős hatása van, amit jól fel is használnak a politikai nézetek befolyásolásában, tapasztaljuk ezt évek óta. Egy kísérletben vitás politikai kérdésekről erős véleményt megfogalmazóknál vizsgálták meg, hogy milyen könnyen ijednek meg, mennyire jellemző rájuk, hogy erős félelmet élnek át fenyegetettséget ábrázoló képek, vagy hirtelen ijesztő zajok hatására. A félelem fiziológiai jeleit vizsgálták. Az jött ki, hogy aki erősebben éli meg a félelemérzetet, az inkább szélsőségesen jobboldali nézeteket vallott. És ezek csak semleges félelmet keltő dolgok voltak, például nagy pókok és erős zaj. De mi van akkor, ha a fenyegetettség nem csak egy egyszeri inger, hanem hosszú távú és mélyreható, ha az emberek azt érzik, hogy a családjuk, az eddigi életformájuk, a szokásaik kerülnek veszélybe? Akkor jön képbe a
„Szigorú kultúra” és autoriter vezetés iránti vágy
Az autoriter személyiségnek jellemzője, hogy vágyik az erős irányításra, rendre és a szigorú kontrollban hisz. Karen Stenner, aki az Autoritariánus dinamika című könyvet írta, kutatásai során azt találta, hogy az emberek alapvetően inkább toleránsak, nem alapból kirekesztő, elnyomó a gondolkodásuk. Viszont a vágy az erőskezű vezető iránt egyből nagy mérteket ölt, ha valaki úgynevezett normatív fenyegetettséget él át: azaz attól fél, hogy az eddig követett értékei, normái, életvitele kerül veszélybe.
Michele Gelfand és rengeteg munkatársa az ehhez nagyon hasonló jelenséget kulturális szigorúságnak hívja. Minél inkább fenyegetve érzik az emberek életszínvonalukat, szokásaikat, illetve minél több stressz okoz nekik, hogy nem tehetik meg a mindennapokban azt, amit szeretnének, mert nincs rá módjuk (pénzük, lehetőségük stb.) annál inkább igénylik, hogy a kultúrájuk szigorú kereteket adjon – és vonzódni kezdenek az olyan vezetőkhöz, akik szigorúbb rendet, nagyobb erőt és autoriter hozzáállást mutatnak.
Negatív tulajdonságok felnagyítása
Az ésszerű, érzelemmentes megközelítés az lenne, hogy egy dologról, vagy emberről, legyen mondjuk egy képviselőjelölt, összegyűjtjük az elérhető információkat, ezeket mérlegeljük, és kijön egy pozitívumokat és negatívumokat is tartalmazó mérleg. Azonban az emberek a negatív információkat sokkal nagyobb súllyal kezelik, mint a pozitívokat. Ha valakiről kiderül valami rossz dolog, arra emlékezni fog a többségünk, míg mondjuk ugyanannak a dolognak a cáfolatát már észre sem vesszük, de ha fel is tűnt, nem jegyezzük meg annyira, vagy nem érezzük olyan hiteles forrásnak, mint azt, ahonnan a negatív jött. A negatív torzítás működik az információ észlelésénél (észrevesszük-e), fontosságának megállapításánál (a rossz dolog fontosabbnak tűnik), az arra való emlékezésnél (könnyebben felidézzük a negatívumokat) és ott is, hogy a jövőbeli információkat hogyan szűrjük (vagyis arra az információforrásra figyelünk, ami megerősíti a negatív képet.) Ezért olyan kedvelt eszköz a karaktergyilkosság.
Ráadásul a szavazási, tennivágyási kedvet is jobban beindítja a negatívum. Ha van két egyformán szimpatikus vagy semleges jelölt, lehet, hogy el sem megyek szavazni. Ha viszont egy hitem szerint szörnyű ember pozícióba jutását kell megakadályozni, akkor jóval nagyobb a késztetés, hogy elmenjek, és a másikra szavazzak.
És van még egy csomó minden…
Daniel Kahneman, a Nobel-díjas tudós mondta, hogy „senki sem fogja azt állítani, azért szavazott valakire, mert markáns álla van – de tulajdonképpen részben ez történik.” Egy híres példa Kennedy és Nixon tévévitája 1960-ban. Sokan mondják, hogy az első vitán dőlt el a választás az ifjú és jóképű Kennedy javára. Míg Kennedy összeszedettnek és magabiztosnak tűnt, addig Nixon izzadt és betegnek nézett ki, valószínűleg azért, mert beteg is volt, és még nem gyógyult meg teljesen. Akik rádión hallgatták a vitát, úgy értékelték, hogy Nixon került ki belőle győzedelmesen, de a tévénézők nem bocsátották meg az izzadságcseppeket.
A szavazók kis részénél számít az is, hogy hányadiknak van felírva egy név a szavazólapra, az első helyen felsoroltak pár százalékkal több szavazatot kapnak. Ha pont a szavazás napján valaki rosszul érzi magát, akkor is másképp szavaz (inkább a rendet ígérő jelöltre), ha kikapott a focicsapat, vagy sok volt a természeti katasztrófa, akkor a már pozícióban lévő politikust szokták büntetni.
Miért jó, ha tudsz ezekről?
A politikai viselkedést magyarázó cikkek egy-egy váratlan választási eredmény, például Trump győzelme, vagy a Brexit után százával jelennek meg, hogy kísérletet tegyenek arra, hogy megmagyarázzák és megértsék a választók viselkedését, netán még arra is vállalkozzanak, hogy arról mondjanak valamit, mi lesz ezután.
Most a választás előtt, talán arra jó végignézni ezeket az ismert pszichológiai hatásokat, hogy jobban értesd, mi van egy-egy kampányfogás mögött, hogyan igyekeznek a politikusok a zsigereidre hatni – és jobban dönthetsz arról, hogy szeretnéd-e hagyni hatni őket, vagy inkább más döntési mechanizmust választasz.
