A legmodernebb szexrobotok ma már nemcsak hogy élethűek, de intelligensek is. Mi több, személyre szabottan intelligensek. Focirajongókkal így elcsevegnek akár az angol ligakupáról is, de egy robottervező állítása szerint még filozófiai kérdéseket is meg lehet velük vitatni. A szexbaba további lehetőségként például zongorázni is tudhat (persze nem el-, csak lejátssza a dallamokat, de akkor is...), és ami talán még megdöbbentőbb, orgazmusa van. Ezek persze mind feláras többletszolgáltatások, a személyre szabás lehetőségei azonban mind a külsőt, mind a belsőt tekintve elvileg végtelenek. De miért is kell nekünk egy tökéletesen az igényeinkre formált gépszerető? Egyáltalán kinek kell? És hogy lett ebből termék?
Aki kihúz a vízből és aki megtanít úszni
De ne szaladjunk ennyire előre! Ahogy ugyanis például a legelső vibrátorokat is a "hisztéria" kezelésére, tehát gyógyító szándékkal fejlesztették ki, úgy a szexrobotok is rendkívül komoly és jelentős problémák megoldását ígérték az emberiségnek. Kiszolgáltatott csoportok számára tették elérhetővé a szexuális kielégülést, olyanok számára, akiknek ez máskülönben rendkívül nehéz, lehetetlen vagy éppen illegális lett volna. Mozgásukban korlátozottaknak, időseknek, magányosoknak ugyanúgy, ahogy erőszaktevőknek és pedofiloknak anélkül adták tehát meg a gyors tüneti kezelés lehetőségét, hogy a kiszolgáltatottság okára tekintettel lettek volna.
Az ember belső fejlődésének egyik fő mozgatórugója éppen az a belső feszültség, amit szenvedésnyomásnak nevez a pszichológia. A magány okozta feszültség így motivációt jelent arra, hogy társas készségeit fejlessze. Egyszerűen azért, hogy jobban legyen. Sok esetben rögös utat kell persze bejárni ehhez, általában mégis a legrosszabb, amit tenni lehet ilyenkor, az a gyors feszültségcsökkentés. Ez a feszültség, ez a "szarul vagyok" vezet ugyanis el oda, hogy az illető végül mégiscsak tesz egy lépést előre: segítséget kér, változtat, fejlődik. A feladat tehát az lenne, hogy segítsünk az illetőnek valós fejlődési utat találni a már meglévő lendületéhez, végső soron felelősséget vállalni saját döntéseiért, tetteiért, életéért. Ahogy a pedofíliára sem a nyolcévest ábrázoló szexrobot a megoldás, úgy a szexuális erőszak problémája sem válaszolható meg azzal, hogy létrehozunk egy tárgyat, amivel bármit meg lehet tenni.
Mire jó?
A szexualitás három alapfunkciója az utódnemzés, a kapcsolat erősítése, valamint az örömszerzés. A szexrobotok esetében logikus, hogy elsősorban ez utóbbi a kiemelt feladat, még akkor is, ha a legmodernebb technológiákkal igyekeznek minél életszerűbbé varázsolni őket a gyártók. A szex élvezeti funkciójának túlhangsúlyozása - legyen szó pornográfiáról, szexrobotikáról vagy prostitúcióról - pedig különösen káros lehet, ha éppen egy olyan kultúrában jelenik meg, ahol alapjáraton is ezen van a hangsúly.
Ahol ugyanis az örömszerzés lehetőségeinek maximalizálása mellett az érzelmi kapcsolat kialakítására egyre kevesebb figyelem jut, sokkal inkább a kiegyenlítődés felé ható folyamatokra volna szükség. A szexrobotok esetében ehhez képest éppen az látszik, hogy az eredeti segédeszköz szerepüket egyre inkább a kényelmi funkciók váltják fel. A szexbabák egyre jobban igyekeznek kiszolgálni a felhasználók legkülönfélébb vágyait, megjelennek a személyre szabott luxuskivitelek és újabban a robotbordélyok is.
De miért?
A fogyasztói társadalom alapvető működéséhez tartozik a vágyak és igények minél szélesebb körű, minél gazdaságosabb kielégítése. A gazdasági növekedéskényszer nyomán pedig további cél, hogy minél több ilyen vágy és igény keletkezzen az emberekben, illetőleg a már meglévők minél nagyobb teret kapjanak. Kultúránk ennek nyomán szükségszerűen az énfelnagyítás kultúrája. Egy olyan közeg, ahol az számít sikernek, ha valaki minél többet megengedhet, és minél többet meg is enged magának.
Egy bizonyos szintig a siker valóban erről szól: minél hatékonyabban érvényesíteni a saját érdekeimet és minél kevésbé függeni másoktól - legyenek azok emberek, természeti erők vagy más külső körülmények. Ennek nyomán kezdett el az ember védekezni például a csapadék vagy a hideg ellen, ennek nyomán hajtotta uralma alá az állatokat és a termőföldeket, ebből születtek az emberiség nagy találmányai a keréktől a számítógépekig.
És ennek mentén alakul az ember önmagáról alkotott képe is. Aki azt tanulja meg magáról, hogy képes az akaratát érvényesíteni a világban, képes az útjában álló problémákat megoldani, nem függ sem másoktól, sem a természeti törvényektől... hát annak akkora arca lesz, mint egy ház. Az úgy érezheti, nem kell alkalmazkodnia senkihez és semmihez. És a lehetősége is megvan erre: a túl hidegben van fűtés, a túl melegben klíma, az éhség ellen étel, a távolság ellen autó stb. Amíg azonban ember általában kénytelen volt alkalmazkodni a hőséghez, nem rúgta szét a villamos ajtaját, ha elromlott a légkondi. Ma már megszoktuk, hogy elvárható, hogy zárt helyeken egy nagyjából 3-4 fokos intervallumon belül tartsák a hőmérsékletet. Ennyit bírunk elviselni.
Az emberi kapcsolatok egyik alapja eközben éppen a kölcsönös alkalmazkodás volna. Ekkora egóval viszont ez korántsem olyan könnyű, nem is csoda, hogy a szexbabák iránt érdeklődők egyik legjellemzőbb megfontolása a valós kapcsolattal való összevetés: kevesebb pénzbe kerül, nem utasít vissza, és úgy általában nem kell tekintettel lenni rá. A többség persze ezzel együtt is meglehetősen szkeptikus szexbaba-ügyben, a jelenség így - annak ellenére is, hogy már most túllépte saját, eredeti kereteit - akár arra is felhívhatja a figyelmet, hogy a szexualitás elsősorban nem technika, hanem mégiscsak egy emberi kapcsolat.
