Mindig mindenért bocsánatot kérsz? Gyakran vagy dühös, és előfordul, hogy nem is tudod, hogy miért? Mindig másokon próbálsz segíteni, miközben úgy érzed, hogy a te bajaid szóra sem érdemesek? Sokszor szégyenkezel? Könnyen lehet, hogy ezek, vagy más egyéb jellemzőid arra utalnak, hogy gyerekkorodban érzelmileg bántalmaztak – és már nem is vagy tudatában, hogy mennyi mindent viszel magaddal egész életeden keresztül emiatt.
Edit és István tizenöt éve házasok. Talán szerelem volt, de szépen felőrlődött az évek során. Már alig szólnak egymáshoz. István vállalkozó, Edit a családi cég könyvelését intézi. Meg a gyerekeket. Istvánnak keményen kell helytállnia a kisváros építőiparában, ha azt akarja, hogy a vállalkozása talpon maradjon. Apjától vette át az üzletet, mikor az meghalt, és sikerült némileg növelnie is a céget. Mégis legtöbbször úgy érzi, az apja valahonnan fentről röhög rajta, látva a szerencsétlenkedését. Téged úgyis átbasznak, nem értesz te semmihez, kis pondró – hallja az apja hangját naponta százszor is. Ezért István mindent megtesz, hogy ne szúrjanak ki vele. Pedig, a rohadt életbe, ezek egytől egyig szemétládák! A hatóságnál szemétkednek és a markukat tartják, az alkalmazottak csak azt lesik, hol lophatják ki a szemét, a konkurencia aljas. De azt azért tudják, hogy vele nem lehet ujjat húzni! És az ő cége végzi a legjobb munkát. Megcsinálják a lehetetlent is. Nemrég vett egy villanyborotvát. Már hibátlanul borotválkozik a kocsiban, vagy a konyhában. Utálta látni reggel az arcát a tükörben. Pondró.
Edit érti, hogy a férje mennyire fáradt, ideges és dühös. Inkább elhúzódik az útjából, és hallgat, nehogy István ordítozni kezdjen. Az megsemmisítő. Azt is tudja, hogy ő egymagában, István nélkül sehol se lenne. Fájt-fájt neki régen, hogy István otthon, meg az ismerősök előtt, hogy szidalmazza őt, mennyire kétbalkezes istencsapásának állítja be – de már akkor is érezte, hogy Istvánnak igaza van, tényleg mindent elront. Aztán megtanulta, hogy ne fájjon. Pontosan tudja, hogyan ne érezzen semmit. A barátnői, meg a szomszédok mondták, hogy ne hagyja már, hogy így beszéljen vele a férje, de ő mindig megvédte Istvánt. Nem gondolja komolyan. Meg aztán nem tudják ők, hogy István min megy keresztül. Edit legalább segít neki. Ellátja a gyerekeket, meg a háztartást, főz, és a könyveléssel hasznos is valamennyire. Máshova úgyse vennék fel dolgozni. Így is eltelik a nap, este tízig-tizenegyig mindig talpon van. Jobb is így. Rémisztő a csönd, ha Istvánnal kettesben maradnak.
Edit és István élete nem egy tündérmese. Kevés örömet találnak benne. Azzal nem igazán néznek szembe, hogy élhetnének másképp is. Talán sejtik, hogy másoknál máshogy mennek a dolgok, de ők erre képesek. Azt viszont nem biztos, hogy tudják, hogy a büntetés, amit visznek magukkal egész életükben, a szüleik, neveltetésük eredménye.
A gyerekkori érzelmi bántalmazás hatásai nem múlnak el nyomtalanul. Olyan jellemzőket hagynak a személyiségen, amikről az ember felnőtt korában nem mindig azonosítja be, hogy annak a következményei, ahogyan gyerekkorukban bántak velük. Ha valakit gyerekkorában rendszeresen megaláztak, lekicsinyítettek, kigúnyoltak; akivel hidegen, szeretet nélkül bántak, annak nehéz elérnie, hogy pozitív önértékelése, kiegyensúlyozott élete legyen.
A Mighty, egy internetes lelki egészség közösség megkérte a tagjait, akik gyerekkori érzelmi bántalmazáson mentek keresztül, hogy írják le, szerintük milyen hatása van a mostani felnőtt életükre a gyerekkorban megélt bántalmazásnak. Azokra a jellemzőikre kérdeztek rá, amikről csak jóval később tudták meg, hogy a gyerekkorukban gyökereznek.
Nézzük, miket osztottak meg magukról:
Örökös bocsánatkérés
„Folyamatosan bocsánatot kérek más emberek hibájáért. Olyan dolgokért érzem magam felelősnek, amiket egyáltalán nem én tettem. Keresem a magyarázatot, a mentséget mások elfogadhatatlan viselkedéséért. A szüleim állandóan kinevettek. Ezért társas helyzetekben erősen szorongok. A legrettenetesebb, ha zavarba hoznak. Ha valami zavarbaejtő helyzetbe kerülök, az napokig, hetekig rág belülről, felemészt. Nulla önbizalmam van. Rettegek attól, hogy valamit rosszul csinálok, hogy megbántok valakit, ezért örökké bocsánatot kérek mindenért."
Túlgondolok mindent
„Mindent órákon keresztül elemzek. Minden szót, minden mondatot. Számba veszem az összes lehetőséget. Semmi nem érhet felkészületlenül. Gyerekkoromban állandóan felkészületlenül értek a dolgok. Mindig áldozat voltam. Soha többet!"
Önkizsigerelés
„Sok tonnányi nyomást teszek magamra. És időről-időre szétesem, amikor nem bírom el a súlyt, amit viszek. Azt gondolom, hogy tökéletesnek kell lennem, és képtelen vagyok rá."
A saját problémák lekicsinylése
„Soha nem ismerem el, hogy gondom vagy nehézségem lenne, ha van is, akkor az nem akkora baj. Nekem arra van szükségem, hogy másokon segítsek, mások problémáit oldjam meg, az enyémek nem számítanak."
Csendben maradás
„Sosem kérek segítséget, mert nem akarom, hogy koloncnak érezzenek. Ha valaki a szavamba vág, majd később visszakérdez, hogy mit is akartam mondani, akkor inkább azt mondom, hogy már elfelejtettem, mert nem akarom, hogy kiderüljön és hogy érezzem, mennyire bántott, hogy nem figyelt rám. Ezért inkább ritkán beszélek."
Düh és harag
„Rájöttem, hogy a rengeteg düh, ami bennem van mások iránt, abból fakad, hogy gyerekkoromban annyi düh irányult felém."
Keménynek mutatkozni
„Keménynek és hatalmasnak mutatom magam, mint akinek a világon semmi gondja nincs. Ha így viselkedem, néha magam is elhiszem, hogy kemény és hatalmas vagyok, mintha nem történt volna meg velem semmi abból, amit a gyerekkoromban átéltem. De aztán éjjel rádöbbenek a valóságra, amit talán senki nem fog megtudni, hogy milyen egy szerencsétlen nyomorult vagyok valójában."
Öngúny
„Mindig kiröhögöm magam, ha túlságosan érzelmessé válok. Ha meg valami olyat teszek, amit az érzéseim vezérelnek, akkor napokig, hetekig, évekig gúnyolom magam miatta. Iszonyú szégyent érzek."
Félelem a szeretteim elvesztésétől
„Rettenetesen félek attól, hogy meghalnak, akiket szeretek. Mániásan. Rettegek, hogy elmennek, és egyedül maradok. Ezért inkább mindenkit ellökök magamtól, hogy ne kerüljenek közel hozzám. Nem bírnám elviselni, hogy elveszítsem őket."
Igent mondok
„Sosem mondok nemet. Mindent elvállalok, mindent elfogadok. Ha nemet mondanék, rossz kislánynak érezném magam. A jó gyerek nem mond nemet a szüleinek. Mert ordítani kezdenek vele, megverik, vagy még rosszabb. Ezért én mindig igent mondok."
Rettegés a szóváltástól
Ezt többen, több formában is írták: nem bírják elviselni a hangos vitát, a veszekedést, a konfrontációt. Pánikba esnek, és azonnal bezárulnak. Egyáltalán nem tudnak válaszolni. Lezár az agyuk, nem gondolkoznak, csak menekülni akarnak a helyzetből. Sarokba szorítva érzik magukat, levesztik a gondolkodási képességüket, összemennek.
Bezárkózás
„Gyerekoromban megtanultam, hogy ha kiállok magamért, vagy beszélek az érzéseimről, csak még jobban bántani kezdenek. Ezért most felnőttként gondjaim vannak azzal, hogy kommunikáljam az érzéseim. Inkább megtartom magamnak, csendben szenvedek belül. Gondolja csak mindenki azt, hogy velem minden oké, mint hogy egy felületet adjak ahhoz, hogy még jobban bántsanak."
A gyerekkori bántalmazás túlélése és cipelése nagy teher. Azok, akik nem élték át, nehezen tudják elképzelni, mekkora. Az ember egész életét meghatározza. De lehet csökkenteni a terhen. Lehet esélyt kapni egy szabadabb életre. Ha a fenti pontok valamelyikében, akár többségében, magadra ismertél, akkor, ha még nem tetted, ideje elgondolkozni azon, hogy önismerettel foglalkozz, támogatókat, sorstársakat, terápiát keress. Mert mindenki megérdemli, hogy esélyt kapjon. Főleg azok, akiket sokat bántottak, akkor, amikor védtelenek voltak. Felnőttként ezt az esélyt magadnak adhatod meg.
