Mindenféle egészségügyi probléma vagy nehézség személyes kudarcnak tűnhet, különösen ha az életmódunkból adódó olyan problémákról és rossz szokásokról van szó, mint a túlsúly, a szexuális viselkedés, a függőség, a dohányzás, az alkoholfogyasztás vagy egyéb káros szerek használata.
Sokan jól ismerik azt az érzést, amikor olyan megnyilvánulásokkal szégyenítik meg az embert, hogy “szükségtelenül” veszi igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat, a fogyatékossági ellátásokat vagy a jóléti juttatásokat - írja Luna Dolezal, az Exeter Egyetem Egészségügyi Humán Tudományok Tanszékének előadója és Barry Lyons, a dublini Trinity College adjunktusa a The Conversation oldalon.
Mindez része a “személyes felelősségvállalás” néven emlegetett politikai dogmának, amit az orvosok is csak megerősítenek, hiszen minden egyes konzultáció alkalmával - függetlenül annak eredeti szándékától - beszélniük kell a betegekkel arról, hogyan vállaljanak felelősséget egészségük javulása érdekében.
Mi baj egy kis megszégyenítéssel?
Évszázadok óta vallások és törvényhozók támaszkodnak arra a tényre, hogy a megszégyenítéssel megváltoztatható és kontrollálható az emberek viselkedése, de a tévés valóságshow-k is bizonyítják, hogy nyilvános megalázással is lehet valakit arra pozitív irányú változásra ösztönözni. Az esetek nagy részében azonban a szégyen miatt az ember leginkább kiszaladna a világból.
A szégyenhelyzetek elviselhetetlenek, ezért azonnali cselekvésre késztetnek bennünket. Mivel kénytelenek vagyunk szabadulni béklyóiból, gyors megoldásra van szükségünk. Az ilyen állapotok vizsgálata során alapvetően kétféle reakciót figyeltek meg a kutatók. Az ember vagy menekülni próbál a helyzetből és megszünteti azt, vagy a felelősség elhárításával reagál. Utóbbit leginkább indulatos viselkedéssel, a szégyent mások iránt érzett haraggal leplezve lehet megvalósítani. Ez az a helyzet, amikor saját hibánkért, amellyel kapcsolatban valójában szégyenérzés alakult ki bennünk, tudattalanul másokat kezdünk hibáztatni és "rájuk kenjük" vagy pszichológiai nyelven fogalmazva, rájuk vetítjük azt. Függetlenül attól, hogy egyik sem túl konstruktív, valójában mindkét stratégia a túlélést, vagyis a szégyen érzésének megszüntetését szolgálja. Elvégre másokra haragudni vagy kilépni a helyzetből még mindig könnyebb, mint szégyenben elsüllyedni, nem?
Egy, a Kaliforniai Egyetemen végzett kutatásban a megkérdezettek 50 százaléka számolt be arról, hogy legalább egyszer érezte már magát megszégyenítve az orvosánál.
A szégyen pedig, tudjuk jól, nem egy kellemes érzés. Annyira nem, hogy könnyen eljuthatunk arra a pontra, amikor annak ellenére is igyekszünk elkerülni a szégyenhelyzeteket, hogy ezzel csak ártunk magunknak. Vannak, akik a szégyenérzet miatt nem járnak orvosi konzultációkra, míg mások hazudnak a mentális vagy fizikai állapotukról, vagy az életmódjukról. Sőt, a szégyenérzet akár egy komolyabb diagnózis eltitkolásához és ezáltal a hozzátartozók becsapásához is vezethet.
Az említett tanulmányban ugyan nem minden páciens tapasztalta meg a megszégyenítés kimondottan káros hatásait, ám még azok is, akik értékesnek, építő jellegűnek találták a konzultációt, sokkal hajlamosabbak arra, hogy egy későbbi látogatás alkalmával hazudjanak az orvosuknak. Ez a magatartás pedig hatástalan vagy nem megfelelő kezelésekhez is vezethet - figyelmeztetnek a szakemberek.
Kontraproduktív módszer
Az egészségi állapottal kapcsolatos megszégyenítés hatásai még károsabbak egy megbélyegzett vagy marginalizált csoport esetében. Az ilyen csoportok tagjai pusztán a kilétük, társadalmi helyzetük, faji hovatartozásuk vagy szexuális irányultságuk miatt szenvednek krónikus szégyenérzettől. És bár a krónikus szégyenérzet általában a tudatalattinkban bújik meg, attól még közvetlen hatása lehet a jóllétünkre, hiszen olyan komoly egészségi problémákkal függ össze, mint a súlygyarapodás, a függőség, a depresszió, a csökkent immunfunkció vagy a szívbetegségek - akkor is, ha egészséges életmódot folytatunk.
Igaz, hogy az egészségi megszégyenítést általában motiváció gyanánt vetik be az orvosok, ám csekély bizonyíték van arra, hogy ez a módszer valóban működik is, vagy hogy a célszemélyek nyitottak-e egyáltalán a szakember által elvárt változásra. Ez a fajta magatartás konkrétan azért stigmatizálja az embereket, mert nem megfelelő vágyaik vannak vagy elfogadhatatlan a testük. És ha ez nem lenne elég, azzal szembesíti az egyént, hogy egyedül ő a hibás, amiért nem változtat az életstílusán.
A közegészségügyi kampányokban is használatos megbélyegzés eszköze tehát nem csak erkölcsi kételyeket vet fel, de azzal a veszéllyel is jár, hogy motiválás helyett csak ront a betegek egészségi állapotán - összegeznek a szakértők. Egyébként is létezik egy igen egyszerű és ártalmatlan trükk arra, hogy rávegyünk valakit a változásra.
