Míg a nők továbbra is egy elbűvölő mosollyal tudják leginkább levenni a férfiakat a lábukról, ők sokkal inkább a csendes, komoly férfiakhoz vonzódnak. Az alfahímhez. Partnernek nem biztos, hogy őket választanák, de ami a zsigeri, nyers, szexuális vonzalmat illeti, ott a határozottság és a dominancia számít. A mosoly ezzel szemben nőies, megadó gesztusnak minősül, az ilyen pasitól pedig nem fog megremegni a térded.
Mindez egy több, mint ezer fővel végzett kanadai kutatás eredményeiből derül ki. A vizsgálatban ellenkező nemű emberek négyféle fényképét kellett értékelni aszerint, hogy első ránézésre mennyire vonzó. Az illető az egyiken mosolygott, a másikon büszkén örült, a harmadikon szégyellte magát, a negyediken pedig semleges arccal nézett a kamerába. A férfi résztvevők egyértelműen a mosolygós nőket favorizálták, a nők azonban éppen a mosolygós pasiknak adták a legkevesebb pontot. Náluk a büszkeség volt a befutó, a mosolygósnál pedig még a szégyenkezős képeket is jobbnak ítélték.
Az eredmények ezután szinte önálló életre keltek, több magazin részletesen is foglalkozott a témával. Felmerült az is, hogy ha egyszer így állunk, a férfiaknak érdemes gyorsan lecserélni társkeresős fényképeiket is valami komolyabbra. Legalábbis, ha szexre (is) vágynak, az omegahímmel ugyanis biztosan nem fekszik le senki.
Egy váratlan utóelemzés
És hogy miért érdemes kommentelni a cikkeket? Ebben az esetben például azért, mert amikor a későbbi sajtóanyagokban megjelentek a vizsgálat során használt képek is, a hozzászólások alapján felmerült az is, hogy a kutatók vajon mennyire értelmezték helyesen a kapott eredményeket. A kommentekben ugyanúgy értékelték ugyanis a képeket, de véleményüket nem pusztán a vonzalom kapcsán írták meg (lényegében tehát egy úgynevezett kvalitatív utóelemzésben vettek részt).
A kommentelők nyilván elsősorban a mosolygós képekre szálltak rá. Többek számára a képeken látható mosoly ugyanis egyáltalán nem boldogságot vagy derűt, sokkal inkább valamilyen kóros elmeállapotot sugárzott, míg mások egyszerűen csak műmosolynak érezték. Felmerül tehát a lehetőség, hogy míg a szívből jövő mosoly a nők számára is szexi, a kóros elmeállapot és a nem őszinte érzelemkifejezés viszont egyáltalán nem az. Azt pedig, hogy egy mosoly mikor jön belülről, viszonylag könnyű felismerni. A szívből jövő öröm kifejezése, az úgynevezett Duchenne-mosoly olyan apró mimikai izmok összehúzódásával jön ugyanis létre, melyeket akaratlagosan nem tudunk mozgatni.
Kérdés marad tehát, hogy az őszinte mosoly a nők számára mennyire szexi, ahogy az is, hogy a férfiak által oly nagyra értékelt női mosolyok valódiak voltak-e a képeken. Arról van-e szó, hogy a nők mosolya őszintébbnek tűnik akkor is, ha valójában nem belülről jön, vagy inkább arról, hogy a férfiak kevésbé képesek megkülönböztetni a szívből jövő mosolyt a műmosolytól?
