Az érzés, hogy valaki vagy valami bámul rád – esetleg egy folyamatosan megfigyelése alatt tartó kacsa – nem feltétlenül misztikus, minden fizikai magyarázatot nélkülöző, természetfölötti jelenség. Általában egyszerűen „megérzésként” könyveljük el, ha beigazolódik a gyanúnk, hogy valaki - hátulró, felülről, alulról, de mindig valamilyen beláthatatlan leshelyről – szinte átfúr minket a tekintetével. A BBC írása alapján azonban úgy tűnik, könnyen lehet, hogy csak arról van szó, hogy a látásunkért felelős agyi építőelemek még bonyolultabbul működnek, mint gondoltuk.
A szemek által továbbküldött információ feldolgozásáért ugyanis nem kizárólag az elsődleges látókéreg felelős. Az agy ezen területe, és az onnan továbbított információ felel azért, hogy az elénk táruló színes és részletgazdag világ képe létrejöjjön. De a látószervek által továbbított információ legalább 10 különböző területen kerül feldolgozásra az agyban, mindez pedig jórészt anélkül zajlik le a fejünkben, hogy tudatában lennénk az egyes állomásokon lezajló folyamatoknak.
Vaklátás
A vaklátás fogalma segíthet megérteni, mi is történik ilyenkor az agyban. A vaklátás jelenségének leírását Larry Weiskrantznak köszönhetjük, aki észrevette, hogy a vakok sokszor annak ellenére képesek voltak a vizuális ingerek irányultságának, illetve a mozgások érzékelésére, hogy semmilyen tudatos látásérzetük nem jött létre. Mindez a kérgi vaksággal hozható összefüggésbe, amikor az elsődleges látókéreg sérülése maradandó ugyan, de az agy többi része működőképes marad. Az ilyen agysérüléseket elszenvedett betegek nem érzik, hogy látnának valamit, mégis meglepő pontossággal képesek megmutatni egy-egy élénk fényfolt forrását. Más kutatások azt is bebizonyították, hogy a hasonló állapotú betegek bizonyos arcról leolvasható érzelmek, illetve homályosan látható mozgások érzékelésére is képesek.
Az amigdala mindig segít a bajban
Egy agyvérzés során látását vesztett orvos részvételével készült friss tanulmány most azt is megmutatta, hogy a kérgi vakságban szenvedők annak ellenére érzékelik, ha nézik őket, hogy minderről nem alakul ki tudatos képük. A tesztek alanya különböző képeket nézegetett, miközben a kutatók egy fMRI-vizsgálatnak is alávetették, figyelemmel kísérve az agyi aktivitását. A képek egy részén olyan arcok voltak, amik egyenesen előre néztek, a másik részén pedig olyanok, akiknek a tekintete oldalirányba nézett. Amikor az orvos olyan képeket nézett, amiken az arcok tekintete egyenesen rá szegeződött, az agy amigdala névre hallgató neuroncsoportjai aktivitást mutattak, megmutatván ezzel, hogy bizonyos ingerekre akkor is képesek vagyunk reagálni, ha ennek egyáltalán nem vagyunk tudatában. Valószínűleg arról van szó, hogy az amigdala egy, a látókéreg feladataitól független funkciót, például az esetleges veszélyforrások keresésének feladatát látja el.
Amikor tehát megmagyarázhatatlannak tűnő okból úgy érezzük, bámulnak, de ennek semmi jelét nem látjuk, nem feltétlenül boldondultunk meg. Simán lehet, hogy épp a ragadozóktól megóvni kész amigdalánk tüzel veszettül.
