Miközben a vallási és politikai fanatizmus fogalmával nap mint nap találkozunk, mégis nehéz úgy elképzelni az efféle elköteleződést, mint egy függőséget. Elgondolkodtató, hogy miközben a belső indíttatásból fakadó értékválasztás megtartó erőként hat az egyénre, és akár védőfaktor is lehet mentálhigiénés szempontból, addig a végletekig hajszolt és hangoztatott értékek és elvek egyfajta függőséget rajzolnak ki. Hogy is van ez?
A függőségek halmazán belül három nagy csoportot különíthetünk el. A legismertebb és leginkább kutatott addikciók a kémiai függőségek csoportját alkotják, ide tartoznak a pszichoaktív szerek által okozott addikciók. A viselkedési függőségek csoportjába tartozik a munkafüggőség, a játékfüggőség és olyan egyéb addikciók, amelyeknek fő motívuma egy viselkedési aktus kényszeresen ismétlődő és destruktív hatású végrehajtása. A harmadik ág a kapcsolati függőségek csoportja, bár más megközelítésben ez a viselkedési függőségek csoportjához illeszthető. Ide tartozik a társfüggőség, más néven a kodependencia, vagy a segítő hivatást gyakorlókat érintő Helper-szindróma, ismertebb nevén segítő tünetegyüttes vagy kényszeres segítés. Ezek a függőségek többnyire kétszemélyes kapcsolati kontextusban bontakoznak ki. Ugyanakkor létezik olyan megnyilvánulási forma is, amikor az egyén függő viszonyulása egy csoport és a csoportérdek irányába hat. Ez a függő kapcsolat vonzza az érintettet egy szekta, egy bűnszervezet, egy banda felé, de ugyanez a mechanizmus mozgathatja a vallás vagy egy politikai párt iránti elköteleződést is.
Függőség, amiről alig tudunk valamit
Habár az addiktológia használja és elismeri a vallásfüggőség fogalmát, a szakirodalom mégis feltűnően szűkszavú ezzel kapcsolatban. Ez nem meglepő, hiszen meglehetősen kényes terepen járunk. Aligha lehet vallásfüggőségről vagy politikai párt felé irányuló függő viszonyulásról esettanulmányt írni úgy, hogy ne derüljön fény a preferált vallás és párt kilétére. Aligha lehet szakmai szövegkörnyezetben néven nevezni úgy egy politikai vagy vallási csoportot a függőség kapcsán, hogy az ne hasson nyílt támadásnak. Ezért is kell hangsúlyozni vallásfüggőség és más addiktív csoportelköteleződés kapcsán, hogy az adott csoport vagy a csoportértékek minősítése, leértékelése nem játszhat szempontként. Tehát kár lenne azt hinni, hogy egyik vagy másik politikai vagy vallási csoport erőteljesebben kitermeli a maga függőségét, még ha esetleg szeretnénk is ezt gondolni saját értékpreferenciánk alapján. A lényeg – csakúgy mint az alkoholfüggőség vagy éppen a szexfüggőség esetén – itt is az egyén saját működése, a függő gondolkodás és viselkedés.
Mi a gond az addiktív kapcsolattal?
A stabil értékek megválasztása az érett személyiség és a fejlett identitás velejárója. Ez akkor is igaz lehet, ha a megválasztott értékeket egy politikai párt vagy egy vallás fémjelzi. Egészséges igény lehet a közösséghez tartozás, sőt a közösség egyfajta védőhálót húzhat az egyén alá. Ebben aligha lehet kivetnivalót találni és emiatt is nehéz megtalálni azt a láthatatlan határt, ami mindezt elválasztja a függőségtől. Talán sikerül közelebbről megismerni a jelenséget, ha a vallásfüggőséget és más, csoporthoz kötődő függőséget párhuzamba állítjuk a szerfüggőséggel. Hol ütköznek ki a függőségből fakadó ártalmak?
Identitás és szerep:”Ki vagyok én?”
Ha megpróbálunk visszaemlékezni, hogy mit tanultunk az iskolában geometriából, a térbeli testek és síkidomok fogalma elevenedik meg. Ahhoz, hogy megértsük az identitás és szerepteljesítés viszonyát, érdemes úgy elképzelni önmagunkat, mint egy térbeli testet, aminek több oldala van. Pont mint egy téglatest vagy kocka esetében. Eltérő szerepeket gyakorlunk, eltérő helyzetekben találjuk magunkat, több oldalunk van nekünk is. Így lehet ugyanaz a személy a fogorvosi székben páciens, az otthonában édesanya, a főzőtanfolyamon hobbiszakács. Mást és mást kell képviselni ezekben a helyzetekben, más és más szerep adja ki a teljes egészet, pont úgy ahogy a téglatest eltérő oldalai létrehozzák a geometriai testet.
Egy függőség azonban beszűküléssel jár, az érdeklődés, a gondolkodás és a tevékenység az addikció tárgyára összpontosul kiszorítva minden mást. A szerepek torzulnak, a szerepelvárásnak való megfelelés ellehetetlenül. Például ha az egyén alkoholfüggőségben szenved, egy masszává olvadhat össze a tanítónő, a hobbiszakács, az édesanya szerepe. Ugyanez történik a vallásra, politikára, más csoportokra irányuló addikció esetén is. Funkciózavar áll fenn, ha minden helyzetben és minden szerepben az dominál, hogy politikai és vallási értelemben hogyan határozzuk meg önmagunkat. Akkor történhet ez meg, amikor identitásunknak egyetlen és kizárólagos formálója az, hogy mi az ideológiai elköteleződésünk és mely csoporthoz tartozónak valljuk magunkat. Valóban fontos ez a fogorvosi székben vagy a főzőtanfolyamon, vagy mindez az addikció gyanúját veti fel? Minden egyebet kiszorít a függőség tárgya –ez esetben a politikai és vallási hovatartozás – és ez felülírja az eltérő szerepekkel járó minőségeket. Minden szerep egy, eltűnik a térbeli test az eltérő oldalaival, kirajzolódik egy egysíkú síkidom.
Én, te, ő? Mi, ti, ők!
Természetes folyamat, hogy önmagunkat csoportok tagjaként azonosítjuk. Csoportidentitással rendelkezünk csapatszurkolóként, vagy éppen a többi állatvédővel való egyetértés jegyében. Persze ennél indirektebb szempontok is alakítják csoportba rendeződésünket. Saját védelmünket és biztonságunkat szolgálja, ha pozitív tulajdonságokkal ruházzuk fel saját csoportunkat. A nehézségek akkor kezdődnek, ha ezt más csoportok ellenében tesszük, ez vezet el az előítélet fogalmához. Ha az egyén figyelme és érdeklődése kizárólagosan rögzül elköteleződése tárgyán és így kirekeszt minden egyebet, akkor körvonalazva már el is jutottunk a függőség fogalmáig. A megismerő folyamatok olykor torzulnak, a saját és mások csoportjáról kapott információkat az egyén saját (csoport) érdekei mentén szelektálhatja és értékelheti. Megint csak az az eltorzult célratartás és beszűkülés köszön vissza, mint szerfüggőség esetén.
Függőség? Fanatizmus? Lojalitás?
A kapcsolati függőségként való értelmezés csupán egy megajánlott keret, ami segít értelmezni egy jelenséget, valamint az egyénre és közösségre gyakorolt ártalmakat. Ugyanakkor megvilágítja azt, hogy a vallási és más csoportelköteleződéssel járó függőség hogyan mozgatja az egyént. Egyrészt a jelenség érintettje teljes mértékben izolálálódik azoktól, akiket csoportján kívülinek érez (akár saját családtagjaitól is), gondolkodása beszűkül, jelentkezik a sóvárgás, amit egy elvrendszer vagy ideológia hajt.
A közösség vonatkozásában az identitásformáló csoportok közti távolság megnő és az így kialakult távolságot előítéletek töltik ki. Mint a viselkedési és kapcsolati függőségek esetében általában, úgy ez esetben sem a teljes „absztinenciára”, megvonásra érdemes törekedni. Tehát nem a vallástól és a közéleti kérdésektől való elhatárolódás jelenthet változást. Sokkal inkább egyfajta balanszírozás, és a függőség tárgyával kapcsolatos működés újraszervezése. Ugyanakkor akár csak az alkoholfüggőség és minden egyéb addikció esetében, akkor van a legnagyobb baj, amikor nem akarunk tudni a probléma létezéséről.
