Névnapja mindenkinek van, nemnapja viszont csak a nőknek. A nőnapi virág sokak számára a testet öltött jóindulatú szexizmus, sokan azonban nagy örömmel fogadják. A rendszerszintű elnyomás logikája éppen az, hogy jutalmazással is megerősítse a társadalmi erőviszonyokat: kedvesség, figyelem jár annak, aki készséggel elfogadja az egyébként hátrányos helyzetét. Hogy erről szól-e a nőnapi virág, hogy lehet-e kedves és figyelmes valaki anélkül, hogy segítse mindezt, azon múlik, mit jelent számára virágot adni, hogy mit ünnepel március nyolcadikán. Ez pedig az ünnep egyéni, személyes szintje. Nőnapi cikkeinkben a nők társadalmi helyzetével foglalkoztunk, az ünnep társadalmi szintjét mutattuk meg. A társadalmi tudatosság pedig az egyéni felelősségvállalásból fejlődhet ki.
A szabadság súlya
Mindannyian döntéseket hozunk. Minden nap, minden percben. Ki kell találni, milyen mosószert, sőt: milyen mosógépet vegyünk, mit együnk, milyen autóval vagy biciklivel, busszal járjunk, melyik iskolába vigyük a gyereket, milyen ruhában menjünk egy adott alkalomra. Ezeket a döntések pedig mind a saját felelősségünkre hozzuk. Nehéz teher. Gyerekeknél is már jellemző védekezés a felelősség hárítása: a másik mondta, hogy borítsam ki, a másik kezdte a verekedést. Felnőttkorra a felelősséghárítás módszerei finomodnak, a felelősség terhe azonban mindig ott van, ránehezedve a mindennapokra.
Mindig is így volt ez, így az emberek különféle módszereket találtak ki a teher csökkentésére. Szokások, hagyományok alakultak ki, melyek az egyéni felelősséget kollektívvé emelték. Ezek a szokások sokszor nagyon is részletesen meghatározták, kinek mikor mi a dolga, hol, mit kell csinálnia, milyen ruhában kell mennie. Egy temetésre például feketében. Előtte nőknek siratáson illett részt venni, jól körülírt forgatókönyv szerint. És persze egyikükben sem merült fel, hogy a részvétnyilvánítás milyen formáját válassza (telefon, gyásztávirat, stb.), minden meg volt mondva, arra lehetett hagyatkozni, a döntés felelőssége így nem az egyén életére nehezedett .
A hagyományok tehát rengeteg terhet vesznek le rólunk, a nagyobb közösségekben ezek azonban jórészt felszakadoznak, eltűnnek, óriási űrt hagyva maguk után. Így történhet meg, hogy a mai nagyvárosi ember számára olyan kérdések merülnek fel, olyan kérdésekben kell felelős döntést hoznia, amik korábban teljesen egyértelműek voltak. Ilyenek a nemek közötti viszonyok, a munkamegosztás is. Család-karrier, ki végezze a házimunkát, ki keressen többet, ki milyen szerepeket, feladatokat lásson el?
A választ a technikai fejlődés is sürgeti: a munkák nagy része sem otthonon belül, sem azon kívül ma már messze nem igényel akkora emberi jelenlétet, mint korábban. A háztartási feladatok nagy részét ma már gépek segítik, a modern munkaerőpiacon pedig alig találni olyan pozíciókat, melyre a nők ne lennének alkalmasak. Ez a gazdasági realitás, ami szemben áll azzal, hogy a nemi szerepek tradicionálisan évezredek óta meghatározottak. Bármilyen elavult is ez, bármennyire meghaladott gazdasági-társadalmi viszonyokon alapszik, hagyományként kétségkívül hatalmas egzisztenciális terhet vesz le az emberekről. Felelősséget. Az önmeghatározástól a szerepeken át a mindennapi döntésekig.
Mit ünnepelünk?
Az idei nőnap nekem az eddigieknél is erősebben szólt arról a zavarról, hogy mit is ünnepelünk. A nőnapi köszöntőket és írásokat olvasva egy hét távlatából ugyanazokat a konfliktusokat láttam megjelenni az ünnepben, amelyek a modern társadalmakban a nők helyzetét is jellemzik. Volt, aki a tradicionális szerepek követésére buzdított, és volt, aki azt mondta, legyen ez egy olyan napja az évnek, amikor nagyobb figyelemmel vagyunk a női lét társadalmi szintjére. És a nők között is voltak, akik szívesen fürdőztek a sztereotip feminin tulajdonságok ünnepi méltatásában, és voltak, akiknek a március nyolcadika arról szólt, mit is jelent nőnek lenni a modern hétköznapokban.
A virág
Konstruktív párbeszéd azt gondolom, akkor alakulhat ki, ha ugyanarról beszélünk. Kérdezzük tehát meg egymástól, ki mit ünnepelt múlt hét szerdán, ki miért vett vagy kapott virágot nőnapra. Ha valaki azért szereti a nőket, mert kedvesek és csacskák, szereti-e az értelmes nőket? Ha valaki azt csodálja a nőkben, hogy viszik az élet terheit, majd a nap végére ő maga is rájuk támaszkodik, csodálja-e azt nőt, aki kölcsönös érzelmi támogatást vár egy kapcsolatban?
A nőnapi virág is ennek a miértnek, vagyis az ünnep jelentésének szimbóluma. Lehet így jutalma annak, hogy a nők a tradicionálisan meghatározott helyükön vannak, de üzenheti azt is, hogy a nők fontosak, fontos, hogy jól legyenek, ahol vannak – akár a munkában, akár otthon. A kérdés a hogyan. Erről beszélgessünk egymással, ma alighanem ez a legfontosabb lépés afelé, hogy olyan társadalom legyünk, ahol jó nőnek lenni.
