A gyerekekkel nap mint nap megesik, hogy bosszút forralnak valaki ellen, mert igazságot akarnak szolgáltatni vagy igyekeznek egy sértett barátjuk védelmére kelni. Valószínűleg ön is tapasztalta már, milyen érzés a bosszúvágy, sőt talán azt is, hogy mennyire jól esik megbosszulni valamit. Megmagyarázni viszont már nem is olyan egyszerű: ami biztos, hogy szeretjük, amikor a „gonosz” elnyeri méltó büntetését. De miért olyan jó ez nekünk? A Kentucky Egyetem kutatói virtuális voodoo babák és idegesítő zajok segítségével erre a kérdésre keresték a választ.
Semlegesíti a korábbi negatív hangulatunkat
Erre a következtetésre jutottak a Journal of Personality and Social Psychology című szaklapban megjelent tanulmány szerzői. A kutatók 156 önkéntest vontak be vizsgálatukba, akiknek az volt a feladata, hogy írjanak egy esszét egy általuk választott személyes témáról. Ezután a résztvevők kicserélték a lapokat, hogy értékelhessék egymás fogalmazását. Legalábbis ez történt a kontroll csoportban, egy másik csoportban ugyanis az egyik kísérletvezető beépült az alanyok közé és néhány esszére a lehető leglehúzóbb visszajelzéseket írta.
Az értékelések után az alanyoknak alkalmuk volt kitárulkozni azzal kapcsolatban, hogy az esszéjükre adott értékelés milyen mértékben váltott ki belőlük dühöt. Mindeközben egy virtuális voodoo babával is interakcióba léphettek - ami valamennyire hasonlított arra a személyre, aki kritizálta az íráskészségüket - és megengedték nekik, hogy tűket szurkáljanak a babába.
A kutatók az esszéírás előtt és a voodoo babás interakció után is felmérték az alanyok hangulatát. Érdekes módon, miután a feldühített résztvevők megkínozták a bábut, nem csak visszanyerték a dolgozatírás előtti, örömteli hangulatukat, de néhányuk kedélyállapota nem is volt megkülönböztethető azokétól, akik csak pozitív feedbackeket kaptak.
Úgy tűnik tehát, hogy az emberek a társas visszautasítást bosszulják meg a babán - azért, hogy javítsák a hangulatukat, pontosabban visszanyerjék korábbi kedélyállapotukat. A tudósok azonban szerettek volna száz százalékig meggyőződni arról, hogy valóban igaz-e a feltételezésük, ezért egy másik „gonosz” játékot is kitaláltak a kísérleti alanyok számára.
Zajos büntetés
A második körben 154 résztvevőt kértek arra, hogy vegyenek be egy tablettát, ami valójában csak egy placebo volt, de a kísérletvezetők azt állították róla, hogy a következő feladatban hozzájárul majd a jó teljesítményhez. Az alanyok egy részének azt is mondták, hogy a pirulának van egy mellékhatása: a soron következő teszt félidejétől stabil marad tőle a kedélyállapotuk.
Ezután az alanyok egy olyan videójátékkal játszottak, amiben egy labdát kellett egymásnak passzolgatni két virtuális játékpartnerrel. A játék egyik variációjában a számítógép által vezérelt partnerek sikeresen passzolták a kísérleti alanyoknak a labdát, egy másik variációban viszont a labdaátadásoknak mindössze tíz százaléka jutott el hozzájuk. A játékot követően az alanyok ismét beszámoltak arról, hogy mennyire érezték magukat „felhúzva”, illetve elutasítva, majd felajánlották nekik az egyik partner elleni bosszú lehetőségét.
Ez is egy egyszerű, de jó reakcióidőt igénylő játék volt, ahol az alanyok az előző (labdás) virtuális partnerek egyikével versenyeztek, miközben fejhallgatót viseltek. Minden kör végén a győztes játékos egy idegesítő zajjal büntethette a lassabb versenyzőt. Amikor a kísérleti alanyok voltak gyorsabbak, lehetőségük volt arra, hogy növeljék a hangerőt az ellenfél fülhallgatójában - egészen 105 dB-ig, ami felér egy néhány méterrel a fejünk fölött köröző helikopter zajával.
Az elvárásoknak megfelelően azok tekerték fel a hangerőt, akiket a videójáték során „elhanyagoltak”, vagyis kevesebbszer passzolták nekik a labdát. Érdekes módon azonban nem ez történt azoknál az alanyoknál, akiknek korábban azt mondták, hogy a beszedett tabletta stabilizálja a kedélyállapotukat. A két játék közötti szünetben jelezték nekik, hogy a pirula már biztosan aktív és a hangulatuk legalább egy órán át nem fog változni. Ezek a résztvevők lejjebb vették a zaj hangerejét (a számítások szerint annyira, mint azok, akiket nem hanyagoltak el a labdás játék során), de nem azért, mert a „stabilizált” kedélyállapot miatt nem hatott rájuk a visszautasítás: bevallásuk szerint ugyanolyan elhanyagoltnak érezték magukat, mint azok az elutasított alanyok, akik nem mondtak semmit a tablettáról. A placebónak köszönhetően viszont az a kilátásuk volt, nincs értelme gonoszkodni, mert úgysem fog változtatni a hangulatukon.
Az eredmények azt mutatják, hogy még a látszólag értelmetlen agressziónak is van célja és el is lehet érni vele a kívánt hatást. Bár ez a kutatás kimondottan a visszautasítás okozta agressziót vizsgálta, más olyan helyzetekre is adhat magyarázatot, ahol az agresszió elfogadható funkciója, hogy enyhítse a rossz hangulatot. Ez tehát a megoldás. Azért olyan édes a bosszú, mert – tudatosan - arra használjuk –, hogy a sértett állapotból pozitív hangulatot varázsoljunk. A szakértők hozzáfűzték, hogy ugyan nap mint nap keressük az alkalmat a provokációra a megtorlás pozitív hatása miatt, de azért vannak jobb alternatívák is a berögződött agressziónál, amiket érdemes gyakorolni. Például a légzőgyakorlatok, a meditáció vagy az önismeret fejlesztése.
