Ezek lesznek 2017 legnagyobb életmódos trendjei

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jó éve lesz, ha szereti a zöldségeket, biciklive jár munkába és nem akar sokat költeni wellnessre.

2016 nem volt egy annyira nyerő év, de úgy tűnik, a fitnesz és wellness vonalon azért a többség elégedett azzal, amit az előző év nyújtott nekünk. Végignéztük ugyanis több életmódmagazin gyűjtését is, és hát az van, hogy óriási nagy újdonságok nem biztos, hogy lesznek, nagyrészt a korábbi trendek burjánzanak tovább. De hogy melyek is ezek? A hajtás után felsoroljuk, és hátha talál valamit köztük, ami mégis az újdonság erejével hat, vagy eddig még nem próbálta ki, és szüksége van egy kezdőlökésre. 

Így fogunk edzeni

Hogy az aktivitásmérők és az okoskarkötők mennyire mérnek pontosan, arról már korábban is írtunk, de ennek ellenére 2017-ben - ha lehet még fokozni - még népszerűbbek lesznek, ahogyan a testmozgást és táplálkozást segítő telefonos alkalmazások, és a streamelhető edzések - ebben szinte mindenki egyetért. És hát ki tudja, hogy az éppen (ismét) feljövőben lévő virtuális valóság mit tartogat még számunkra. 

Aki egy kicsit is követi a trendeket, annak nem újdonság a HIIT, vagyis a rövid pörgős (aktív) és pihenő (passzív) etapokat ötvöző magas intenzitású intervallum edzés, ahogyan a saját testsúlyos, és a habhengeres gyakorlatok sem, a funkcionális edzésről nem is beszélve. Ha valami oknál fogva eddig egyiket sem próbálta ki, akkor idén mindenképpen ismerkedjen meg velük, mert továbbra is ezek vezetik a fitnesztrendekkel foglalkozó toplistákat.   

Egyedül nem megy? A Health szerint rengeteg megoldás van erre a problémára, ott vannak például a személyi edzők, ha tényleg személyre szabott edzésre vágyik, vagy persze a gombamód szaporodó csoportos órák, és képzelje, van már olyan is, hogy egészség és wellness coaching. A Thrillst is csokorba szedett pár érdekességet: szerintük a kisebb, különlegesebb órákat kínáló termek sikerét megirigyelve a nagyobbak is igyekeznek ilyen bensőségesebb körülményeket teremteni a vendégeknek, csak valamivel barátibb áron, és a tengerparton lazulós vagy városnézős vakációk mellett egyre népszerűbb a sportos nyaralás. Ha pedig nem költene sokat a testmozgásra, van egy jó hírünk, sokak szerint a munkábajárás is edzésnek számít, persze csak akkor, ha kerékpározik vagy gyalogol. 

Így fogunk enni

A Forbes állított össze egy kis listát arról, hogy mégis mit eszünk idén. A Pinterestre hagyatkozva azt állítják, hogy a zöldségek és gyümölcsök még nagyobb szerepet kapnak majd az étkezésünkben, de a tésztáknak, és a nehezebb ételeknek leáldozóban van. Hát igen, nem véletlenül született tavaly egy új szakma: a zöldséghentes. Nyugalom, azért a húsimádóknak sem kell éhezniük. Tudjuk, a kézműves, meg kraft és látványkonyha már egy kicsit szitokszónak számít, de elvileg 2017-ben azok a helyek lesznek az igazán menők, ahol a húsos ételeket kedvelők szemmel követhetnek szinte minden lépést, és aki már megtalálta kedvenc hentesét, kolbászozóját, azzal eggyel beljebb van. És még egy trend, amit érdemes kiemelni, az egytálételek is egyre népszerűbbek lesznek, igaz, egy kutatás szerint ez annyira nem egészséges, mert ha együtt tálalják a feltétet és a köretet, hajalmosak vagyunk többet enni. 

Az EatingWell összeállítása részben megegyezik a Forbes felsorolásával, de azért vannak olyan tételek, amik az utóbbinál nem szerepelnek: ilyenek például a hüvelyesekből készült krémek. Igen, 2016 volt a hüvelyesek éve, de ez nem jelenti azt, hogy idén nyugodtan megfeledkezhetünk róluk, sőt. De nézzük, minek a népszerűsége nő meg idén az Eating Well előrejelzése szerint: a top10-ben szerepel a húsleves, amiről számos tévhit kering a köztudatban, a kurkuma, ami már 2016-ban is népszerű fűszernek számított, az alga, aminek alacsony a kalóriatartalma, viszont tele van tápanyagokkal, és nemcsak sushi formájában lehet fogyasztani, és helyet kapott a listán a fermentációval, vagyis erjesztéssel készült ételek. Gondolta volna, hogy utóbbiak állítólag szorongás ellen is jók?

Így fogunk pihenni

Mike Clancy edző és fitneszblogger szerint idén még fontosabb lesz az, hogy megtanuljunk kikapcsolni, mert saját tapasztalatai szerint ebben egyre rosszabbak vagyunk, az alvásra például luxusként tekintünk, ami nagyon rossz hozzáállás, hiszen az egészségünk is rámehet arra, ha nem pihenünk eleget. Szóval ne lepődjön meg, ha a szakemberek egyre többször faggatják majd arról, hogyan alszik. Persze nemcsak az éjszakai pihenés az, ami segíthet abban, hogy sikeresen felvegyük a harcot a stressz ellen. Nem mondunk újat azzal, hogy a wellneszutazásoknak sem fog leáldozni, de egyre népszerűbbek lesznek azok a helyek, ahol tényleg személyre szabottan foglalkoznak a kedves vendégekkel. 

Decemberben egyébként volt egy Global Wellness Summit nevű esemény, ahol 46 ország több száz szakértője próbálta kitalálni, mire számíthatunk 2017-ben. A résztvevők nyolc trendet határoztak meg, az egyik ebből a szaunázás, amit az utóbbi években sokan próbáltak már újradefiniálni. De népszerűek lesznek azok a helyek, ahol tényleg ki lehet kapcsolni, és teljes csendben pihenhetjük ki az ingerekben túl gazdag hétköznapokat, illetve azok, ahol a wellnesst művészeti foglalkozásokkal kapcsolják össze. A szolgáltatók emellett nyitni kívánnak a daganatos betegségben szenvedők felé, és egyre többen alkalmaznak olyan szakembereket, akik megfelelő segítséget tudnak nyújtani a mentális problémákkal küzdőknek. Nyilván nő majd a különböző szépészeti kezelések választéka, emellett viszont igyekeznek gondolni azokra is, akiknek nem olyan vastag a pénztárcája. Ja, és még valami, az égészeges épített környezet kialakítása is egyre hangsúlyosabb lesz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.