Azt mondja, mindent megtesz, mégsem érzem, hogy szeretne

Olvasási idő kb. 7 perc

Te mit teszel meg a kapcsolatban a másikért? Bizonyára kapásból meg tudod válaszolni . Viszel neki fahéjas csigát a pékségből, elmosogatsz, megnézed vele a filmet, amit választott. Mit teszünk azonban azért, hogy szeretetünk a másiknak is átmenjen, ő is érezze, hogy fontos nekünk?

Szeret ő a maga módján

Én azonban annak örülnék, ha az én módomon szeretne. Amit én is szeretetnek élek meg, amit én is érzek, ami hozzám is elér. Gyakori elcsúszás a kapcsolatokban, hogy mindkét fél kifejezi ugyan a szeretetét, adott esetben nagyon is sokat megtesz a másikért, aki azonban mégse érzi igazán, hogy szeretik. Hiába ismeri el a másik erőfeszítéseit, valahogy mégse azt kapja a kapcsolatban, amire valójában vágyik. Mintha két külön nyelvet beszélnének.

Szerzőnkről

Csonka Balázs pszichológus, szexuálpszichológus, kutató, a SelfGuide pszichológiai műhely alapítója. Kész fantázia című első könyvében a pornóhasználat pszichológiai hatásaival foglalkozik – a gyerekkori pornónézéstől a párkapcsolati nehézségeken át a pornófüggőségig.

A nyelvi analógiát használta Gary Chapman is, mikor a szeretetnyelvekről szóló, ma már klasszikusnak számító első könyvét publikálta. Chapman azt mondja, hogy szeretetünket számos módon képesek vagyunk kifejezni, mindenki számára megvan azonban ennek a legtesthezállóbb, legideálisabb módja. Ahogyan megvan az is, hogy a szeretet milyen formáira, kifejeződéseire vagyunk a leginkább fogékonyak. Ezeknek a szeretetnyelveknek az összhangjából alakul ki a szeretés és a szeretve levés élménye az emberi kapcsolatokban.

shutterstock 189705860

Dicséret, bátorítás, kedves szavak

A megbecsültség, az elismerés olyan fontos társas funkciók, melyek elengedhetetlenek önértékelésünk fenntartásában. Társas lényként az ember különösen érzékeny arra, amit saját magáról a környezete visszatükröz. Akinek az elismerő szavak fontos szeretetnyelve, arra fogékony, milyennek látja, milyennek élheti meg magát mások által, a szeretet számára az, ha valaki mellett pozitív énképe erősödhet. Ezt az élményt azoktól kapja meg, akik értékeit, eredményeit, a számára fontos dolgokat pozitívan értékelik, és mindezt ki is fejezik felé, míg az őszinte bátorítással törekvéseiben, céljait illetően kap megerősítést.

Csak rám figyelj

A másikra irányuló, a másik személyének szentelt figyelem az emberi kapcsolatok fontos építőköve. A kettesben eltöltött idő, a teljes odafordulás azonban nemcsak a kapcsolódás élményét adja, de a meghitt beszélgetések, a személyes kommunikáció alapja is. Az együtt eltöltött minőségi idő így lehet egy beszélgetés, valamilyen társas tevékenység, vagy közös program együtt, hiszen aki számára ez a nyelv fejezi ki a szeretetet, főként az együttlétre és az osztatlan figyelem élményére vágyik.

Lepjen meg apró figyelmességekkel

Az ajándékozás nyelve a szeretet és az adni vágyás élményeinek összefonódásán alapszik, de magában hordozza a figyelem és a törődés motívumait is. Az ajándék maga nem más, mint kézzel fogható, konkrét megnyilvánulása a fenti érzéseknek, ajándékot kapni tehát annyi, mint tárgyiasult formában szert tenni arra, amire érzelmileg vágyunk. A tárgy sokszor önmagában hordozza ezt a szimbólumot, gondoljunk csak a szív alakú édességekre, vagy a szépség és a termékenység ősi jelképére, a virágra. Máskor a tárgy mellékes, szimbolikus értékét a kapcsolatban betöltött szerepe adja. Akinek fontos szeretetnyelve az ajándékozás, e tárgyakat nagy becsben tartja, hiszen ezekben érzései, és a felé irányuló érzések egyaránt megőrződnek.

De jó, hogy eljöttél értem

A figyelem és az odaadás gesztusai a szívességek. Amikor segítünk a másiknak, amikor olyat teszünk meg a másiknak, amitől könnyebb lesz az élete, azt éreztetjük vele, hogy fontos nekünk, hogy számíthat ránk. Olyan szeretetnyelvről van azonban szó, mely a kapcsolatok alakulásával sokszor észrevétlenné, természetessé válik, vagy egy idő után elvárásként jelenik meg. Ilyenkor az erőfeszítések alapvető jellegzetességüket veszítik el, hiszen nem a másik szeretete, hanem a másik által támasztott vélt vagy valós elvárások fejeződnek ki bennük. Aki ebben a formájában éli meg legjobban a szeretetet, az hosszabb távon is nagyra értékeli az általunk tett szívességeket, így ha nem érezzük, hogy a másik számára ezek fontos gesztusok, valószínű, hogy más szeretetnyelvet érdemes választanunk.

Ölelj meg

A testi érintés az egyik legszínesebb, legösszetettebb szeretetnyelv. A bátorító kézfogástól a megnyugtató ölelésen át a szenvedélyes szexuális együttlétig az érintés számtalan formája közvetíthet pozitív érzéseket. Testi kontaktusra már csecsemőkorunktól szükségünk van a megfelelő testi és lelki fejlődéshez. Ahogyan azonban a kezdetekkor, felnőttkorban sem mindegy az érintés mikéntje, tanulni kell a másikat. Akinek a testi érintés az elsődleges szeretetnyelve, ott különösen sok múlik a kapcsolat minőségén, egymás ismeretén. Minél inkább tisztában van valaki partnere érzelmi állapotával, minél jobban tudja, hogy az adott állapotban, milyen érintésre vágyik, annál jobban ki tudja fejezni szeretetét az érintés által.

shutterstock 460938772

Odafigyelés, az kell

Mint minden emberi tulajdonság, szeretetnyelvünk is részben örökletes, részben tanulás útján alakul. Születésünk után, csecsemőkorban – alapvető temperamentumunk függvényében – már másképpen működünk ebben, eltérően reagálunk az érintésre, több vagy kevesebb figyelmet igénylünk. Szocializációnk során azután beletanulunk családunk, majd kultúránk sajátos rendszerébe, ahol a szeretet kifejezésének számtalan formájával találkozhatunk. Ebből a kölcsönhatásból alakulnak ki a szeretettel kapcsolatos alapélményeink, és annak függvényében, hogy környezetünk tagjaitól milyen fajta és mennyi szeretetet kapunk, megtapasztaljuk, hogy a szeretet mely formáira vagyunk a leginkább fogékonyak.

Mindezt a gyermek általában kommunikálja is a környezete felé. Az a gyermek, aki például gyakran igényli, hogy ölbe vegyék, jól szerethető az érintés nyelvén. Ugyanígy, aki a hazatérő szülőt azzal fogadja, hogy megmutogatja neki, ami aznap foglalkoztatta, a minőségi idő nyelvén, a rá irányuló osztatlan figyelemmel szerethető. Megvan ez a kommunikáció felnőttkorban is, nagyjából csak észre kell venni. Ha odafigyelünk, milyen dolgoknak örül a másik, vagy éppen milyen jellegű dolgok elmaradására érzékeny, és megbeszéljük vele mindezt, máris közelebb kerülünk az ő szeretetnyelvének megértéséhez, és végső soron egymáshoz. Érdemes ehhez persze tudatosítani azt is, hogy mi magunk miből érezzük mások szeretetét, milyen csatornákon vagyunk leginkább fogékonyak a pozitív érzésekre. Jó hír, hogy van erre teszt is.

Ha szeretne többet tudni a párkapcsolatok pszichológiájáról, tartson velük pszichológiai rendezvénysorozatunk következő előadására,  november 29-én este a Symbolba . Vendégünk Tari Annamária pszichoanalitikus lesz, aki a pártalálás nehézségeiről beszél majd. Sok hely már nincs, de önnek talán jut még: itt megtalálja. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek