Párt találni nem egyszerű. Kamaszként vagy fiatal felnőttkorban, mikor először felmerül bennünk az igény egy párkapcsolatra, általában fogalmunk sincs, hogy az ördögbe kell belekezdeni ebbe az egészbe. A hol találjuk meg a párunkat kérdésre általában adja magát a válasz, hiszen legtöbben a közvetlen környezetünkben, baráti körünkben, iskolában, edzésen, különórán felbukkanó, vagy éppen a szomszédunkban élő potenciális partnerekről ábrándozunk, és azt még csak-csak el tudjuk dönteni, ki jön be nekünk, de vajon honnan tudjuk, hogy mi bejövünk-e a másiknak? És ha igen, akkor mi a következő lépés? Ebben a korban általában a bizonytalanságunk, félelmeink, szorongásaink nehezítik meg a párválasztást, a kapcsolat kialakítását. De mi van később? Miért olyan nehéz párt találnunk felnőttként?
Amikor már szerzünk némi tapasztalatot a párválasztás terület, máshogy lesz nehéz. Ilyenkor minden újabb kapcsolatba egy csomaggal a hátunkon érkezünk: magunkkal cipeljük korábbi tapasztalatainkat, csalódásainkat, sérüléseinket, félelmeinket. Ahogy magunkkal cipeljük a korábbi életünkből hozott elvárásainkat, forgatókönyveinket és előítéleteinket is, melyek hatására gyakran a bennünk élő félelmeket vetítjük ki a másikra, és pillanatok alatt alkotunk negatív ítéletet róla, esetleg zárjuk ki a lehetőségét is annak, hogy alaposabban megismerjük őt. Egy hazugságokkal, hűtlenséggel teli kapcsolatból szabadulva például erősen tarthatunk egy olyan partnertől, aki a megszokottnál gyakorlottabbnak tűnik a csajozásban vagy pasizásban. Hasonlóan: egy nárcisztikus emberrel való együttélés után ijesztő lehet, ha az új jelölt látványosan nem mutat irántunk empátiát.
Persze mindez akkor igaz, ha tanulunk a korábbi kapcsolatainkból. Sokszor megesik azonban, hogy látszólag érthetetlen módon újra és újra ugyanolyan típusú problémákkal szembesülünk a párválasztás során, hogy valahogy mindig ugyanazok a mintázatok jelennek meg, ugyanúgy bánnak velünk az emberek. Ha ez feltűnik, ha ismétlődő történetekbe, forgatókönyvekbe botlunk, az leggyakrabban nem a mai világ vállalhatatlanságáról, a párkeresés nehézségeiről vagy embertársaink élhetetlenségéről szól, sokkal inkább rólunk, arról a módról, ahogy létezünk, viszonyulunk, viselkedünk. Ilyenkor általában ahhoz, hogy képesek legyünk új történetet írni, olyan kapcsolatba keveredni, amiben tényleg jó nekünk, szükségünk van önismereti munkára: önmagunk alapos megfigyelésére, családállításra, pszichodrámára, pszichoanalízisre, vagy bármire, ami ebben segítségünkre lehet.
A belső folyamatainkon, elakadásainkon, történetünkön túl még számos tényező nehezíti azt, hogy megtaláljuk a párunkat. Ott van például a net. Az online társkeresésben az ismerkedés szabályai megváltoznak, rengeteg inger, rengeteg benyomás ér minket átkozottul rövid idő alatt, és olyan információkból kell benyomásokat kialakítanunk a másikról, amik alapvetően hiányosak, kevesek. Aztán ott a közösségi média. Felületek, ahol pillanatok alatt rengeteg információt gyűjthetünk be a másikról, ahol a fantáziánk segítségével megírhatjuk a másik vélt történetét, ami azonban gyakran köszönőviszonyban sincs a valósággal.
A korábbi kapcsolatainkból származó elvárásaink, előítéleteink, a másikról alkotott fantáziaképünk, és nem utolsó sorban a korunk, és az azzal növekvő, megállapodás felé ható társas nyomás pedig gyakran azt váltja ki, hogy kapkodunk, siettetjük a kapcsolat alakulását, hogy valahogy gyorsan túl akarunk lenni az eléjen, elérni, hogy megszerezzük a másikat, hogy végre legyen valakink, és élhessük az életünket egy stabil párkapcsolatban. És gyakran pont ez az, amivel az egészet elcsesszük.
Arról, hogy pontosan hogyan jutunk el ideáig, hogyan befolyásolja az online lét a párkapcsolataink alakulását, hogy miért olyan nehéz ma párt találni Tari Annamária fog nekünk mesélni november 29-én este, pszichológiai rendezvénysorozatunk harmadik előadásán, a Symbolban. Jöjjön el, hallgassa meg az ismert pszichoanalitikust, aki az előadás után a kérdéseire is szívesen válaszol. Ha jönne, ne törje sokat a fejét, a jegyek gyorsan fogynak. Kattintson ide, és tartson velünk.
