Kövérebbek vagyunk, mint valaha. Annyira, hogy minden harmadik magyar nő, és a férfiak 26 százaléka túlsúlyos, és naponta hét magyar hal meg a túlsúly szövődményeiben. Ez a látványos tömeges elhízás a hatvanas években kezdődött, de a rendszerváltást követően megduplázódott az elhízottak aránya: egyre többen, egyre inkább és egyre fiatalabban híznak el. Hogy miért?
Részben azért, mert teljesen megváltozott a környezet, amiben élünk, amiben az étellel találkozunk. Brian Wansink, a Cornell Egyetem gasztropszichológusa szerint már rég nem a valódi éhség vezérel minket, sokkal inkább a környezetünk: a család és a barátok, a csomagolás és a tányérok, nevek és számok, címkék és fények, formák és illatok, a figyelemelterelés és a távolság. Az elfogyasztott étel mennyisége és minősége szempontjából az számít tehát, hogy mi látható, elérhető, hogy mekkora a választék, milyen a lelkiállapotunk és kikkel vagyunk éppen együtt.
A környezeti változásokon túl azonban az agyunk működése is sok esetben hátráltat minket az egészséges testsúly elérésében és megtartásában. Ezekkel a működési jellegzetességekkel pedig nem árt képben lennünk, nemcsak azért, mert így könnyebb megérteni és átlátni saját működésünket, de azért is, mert ezzel esélyünk van felismerni, ha épp automatikusan cselekednénk, és lehetőségünk van tudatosan máshogy dönteni. Például arról, kell-e nekünk még egy szelet torta, vagy sem. Ezekről az automatikusan működő jellegzetességekről írt nemrég Shahram Heshmat az Illinois Egyetem professzora, függőség és elhízás kutató a Psychology Today oldalán, és ezekből válogattunk most mi is néhányat.
A rövid távú memóriánk korlátozott kapacitása
Ahhoz, hogy fókuszban tartsuk a céljainkat, hogy odafigyeljünk a feladatainkra, hogy elkerüljük a zavaró ingereket, hogy képesek legyünk az önkontrollra jól működő munkamemóriára van szükségünk. A munkamemóriánk kapacitása azonban véges, így ha túl sok dologra kell egyszerre figyelnünk, ha túl sok aktuális feladat, cél lebeg a szemünk előtt, akkor valószínűleg képtelenek leszünk mindet megvalósítani. Ha pedig az egészséges életmód még nem vált szokássá, a mindennapok részévé, akkor a változáshoz szükségünk van energiára, önkontrollra. Túlterhelt munkamemóriával azonban ez a célkitűzés könnyen kiszorul a fókuszból, és sokkal könnyebben vetjük rá magunkat az egyébként vonzó (magas cukor- és zsírtartalmú) kosztra.
Az akaraterő véges
Bármennyire is jó néha azt hinni, de nincs végtelen mennyiségű energiánk. Nem tudunk mindent kontrollálni, izomból megoldani. Különösen akkor nem, ha sok a stressz, ha keveset alszunk, kevés támogatást kapunk. Ilyenkor szembesülünk azzal a jelenséggel, hogy egy egyszerre elfogyunk, és az önmegtartóztató nap vagy napok után esztelen zabálásba kezdünk. Amikor ilyen helyzetbe kerülünk, könnyű bűntudatot érezni, kevésnek gyengének érezni magunkat. Az önostorozás azonban nemhogy nem segít, de még növeli is bennünk a tehetetlenség érzését. A stressz ugyanis - legyen az hirtelen, egyszeri, vagy éppen hosszú távon fennálló - csökkenti az önkontrollra fordítható energiánkat, ráadásul a stressz okozta hormonális változások eleve a cukros, zsíros, magas kalóriatartalmú ételek iránti sóvárgást erősítik. Mi lehetne pedig súlyosabb stresszforrás az értéktelenség érzése?
Az alkohol beszűkíti az elmét
Alkohol hatására oldódik a szorongás, csökken az önkontroll, és jóval fontosabbá válik a rövid távú örömszerzés, mint a hosszú távú célok. Nem véltelen, hogy alkohol hatására például többet dohányzunk és persze többet is eszünk. (Igaz, a félrészegen evés abban is segít, hogy kevésbé legyünk részegek, és többet bírjunk inni.) Nem véltelen, hogy a legtöbb súlycsökkentő program fontos részét képzi, hogy absztinensek maradjuk. Ez mondjuk abban is segít, hogy ne vigyünk be annyi plusz kalóriát a piával.
Feljogosítottság érzése
Egy korábbi, menőnek ítélt, önkontrollt igénylő döntésünk, cselekedetünk után hajlamosabbak vagyunk lazábban kezelni elhatározásainkat, engedékenyebbnek, elnézőbbnek lenni magunkhoz. Azaz, ha éppen túl vagyunk mondjuk egy fontos projektleadáson, egy kemény vizsgán, vagy sikeresen kijövünk egy kínos beszélgetésből, hajlamosabbak vagyunk túlenni vagy éppen cukorral, zsírral, junk fooddal jutalmazni magunkat. Különösen igaz ez akkor, ha az ételt alapvetően jutalomnak tekintjük. Ilyenkor ugyanis könnyebben hisszük azt, hogy megérdemeljük a szervezetünk számára egyébként nem különösebben egészséges kosztot.
Elég egy kis kilengés, és máris feladjuk
Az önkontroll törékeny dolog, sokszor rengeteg energiánkba kerül fenntartani, és amikor a legkisebb kilengésbe is belefutunk, máris hajlamosak vagyunk elengedni a kontrollt, feladni az egész projektet. Ha tehát éppen az egészséges étkezésre igyekezzük átállítani magunkat, amibe egy nap belecsúszik némi plusz koszt, könnyen hozzuk meg azt a döntést, hogy már mindegy, már nem számít az egész, és pillanatok alatt eszetlen zabálásba kezdünk. Ez könnyebben elkerülhető akkor, ha egy kicsit engedékenyebbek vagyunk magunkkal, ha elfogadjuk, hogy a teljes megvonás ritkán működik. Kevesen vannak, akik hosszú távon képesek teljesen legyűrni a sóvárgásukat, korlátozni a vágyaikat. Ezért nem érdemes az életünkből ételcsoportokat kiirtani, bőven elég ha csak korlátozzuk azt a mennyiséget, amit fogyasztunk belőlük. Szóval, a céljaink elérésében egy süti nem fog meggátolni. Az viszont igen, ha mindent feladunk.
A jelenre fókuszálunk
A célkitűzéseink megvalósításában, az életmódváltás folyamatában nem mindegy, hogy milyen időperspektívából szemléljük az életet. A kutatásokból kiderült, hogy akik aktuálisan jövőorientáltak, azaz aktívan foglalkoznak a sorsukkal, azok az egészséges, míg ha a jelenre fókuszálnak, akkor inkább az egészségtelen ételeket választják. Ha tehát a sóvárgás idején igyekszünk egy kicsit a jövőbeni énünkre, az egészségügyi célkitűzéseinkre gondolni, esélyünk van, hogy tudatosan hozzunk olyan döntést, ami hosszú távon az egészségünket szolgálja.
Túlbecsüljük ellenállóképességünket
Amikor éppen nyugodtak, megfontoltak, racionálisak vagyunk általában nehezünkre esik elképzelni, hogyan is érzünk, viselkedünk érzelmileg telített pillanatokban. Tehát, amikor éppen egyáltalán nem kívánjuk a sütit, vagy éppen remekül tartjuk az életmódprogramot, gyakran azt feltételezzük, hogy ez nem lehet, tehát nem is lesz máshogy. Aztán jön egy pont, hozza azt a fáradtság, stressz vagy egy társas helyzet, és elönt minket a sóvárgás, képtelenek vagyunk ellenállni a kosztnak. Aztán persze marad utána a bűntudat. A lényeg azonban az, hogy túlbecsüljük mennyire vagyunk képesek ellenállni a kísértésnek, éppen ezért ritkán teszünk megfelelő óvintézkedéseket azok elkerülésére. Például ritkán dobáljuk ki a kamrából az édességet, vagy kerüljük el kedvenc cukrászdánkat.
Írjon nekünk!
Segítségre, tanácsra van szüksége? Kérjük, írjon nekünk a divanycoach@divany.hu címre, és mi válaszolunk itt, az Ego blog life coach sorozatában, természetesen olvasóink névtelenségét megőrizve!
Marjai Kamilla addiktológiai konzultáns a kémiai és viselkedési függőségekkel foglalkozik, de szívesen reagál a függők hozzátartozói oldaláról felmerülő kérdésekre is. Családi, házassági és nevelési problémákkal, bántalmazással és életvezetési gondokkal rovatunkban Sári- Kurán Zsuzsa pszichológus, családterápiás tanácsadó és Sebők Franciska tanácsadó szakpszichológus, az emPatika munkatársai foglalkoznak. Sákovics Diana pszichológus, a Dívány Ego rovatának szakmai vezetője pedig szívesen segít párkapcsolati és szexuális problémákkal, magánnyal, életvezetési válságokkal kapcsolatban. Írjon nekünk bizalommal, igyekszünk segíteni!
