Ne piszkálja a gyereket, hogy egyen kevesebbet!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ezzel ugyanis csak azt éri el, hogy túlsúlyos felnőtt váljon belőle.

Nemrég írtunk arról, hogy a kortársak, a szociális média, a kultúránk soványságkultusza, és a családok sajátos működése hogyan hozzájárulnak a gyerek- és kamaszkori étkezési zavarok elterjedéséhez. Ezeken a tényezőkön egyik napról a másikra ugyan nehezen változtathatunk, de azért akad olyan dolog, amit megtehetünk, hogy a gyerekünk kialakíthassa egészséges testképét. Például, ne kommentáljuk a testsúlyát. Soha. 

Brian Wansink a Cornell Egyetem gasztropszichológusa egy nemrég végzett kutatásban munkatársaival arra jutott, hogy szülőként minél kevesebb megjegyzést teszünk lányunk testsúlyára, ő annál kevésbé lesz elégedetlen a súlyával felnőttként. Az Eating & Weight Disordersben megjelent vizsgálatban a pszichológusok 501 felnőtt nőt kérdeztek testsúlyukkal való elégedettségükről, étkezési szokásaikról, és arról is, vajon a szüleik foglalkoztak-e a súlyukkal gyerekkorukban. Azok a nők, akik az egészséges BMI kategóriába estek ritkábban számoltak be kritikus szülői megjegyzésekről, és elégedettebbek voltak testükkel, mint túlsúlyos társaik. Kiderült az is, hogy a BMI értéktől függetlenül felnőttként általában rosszabbul érezte magát a bőrében az, akinek a testsúlya gyerekkorban téma volt odahaza. 

Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a lányok testsúlyával kapcsolatos megjegyzések negatív hatással vannak a későbbi testképre. “Ha aggódik a gyereke súlya miatt, akkor is kerülje a kritikát vagy az ételkorlátozást.” - javasolja Wansink. A pszichológus szerint ebben a helyzetben tehát nem a kritika és a tiltás a megoldás, hanem az, hogy egészséges ételeket biztosítunk és egészséges viselkedést mutatunk a gyereknek, mindezt úgy, hogy ő maga, szabadon dönthesse el, milyen lehetőségekkel él. A saját döntésen alapuló választások ugyanis azok, melyek tartósan beépülnek a szokásrendszerbe, és élethosszig tartó védelmet biztosíthatnak az elhízással és az egészségtelen életmóddal szemben.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.