A napokban kavart óriási botrányt, hogy 1962-ben a bíróság öt év szabadságvesztésre ítélte csoportosan elkövetett nemi erőszak bűntettéért a hazai úszósport egyik sikeralakját, Kiss László úszóedzőt, a Magyar Úszóválogatott szövetségi kapitányát. Kiss másodfokon végül három évet kapott, de csak húsz hónapot töltött le büntetéséből. A férfi karrierje a történtek után töretlenül folytatódott, évtizedek óta fiatal sportolók generációival foglalkozott pedagógusként, úszókapitányként - annak ellenére is, hogy megállapított tény: szexuális bűnelkövetésben különösen magas a visszaesés veszélye.
A pár napja kirobbant botrányban nem is az a legmegdöbbentőbb, hogy Kiss a múltjában ilyen titkot rejtegetett (hiszen a szó klasszikus értelmében nem volt mit "rejtegetni", annak idején az újságok is beszámoltak az esetről), vagy hogy ez szakmai körökben köztudott volt róla, és ebben senki sem talált kivetnivalót, hanem az, hogy épp ezek fényében hogyan dolgozhatott évtizedeken át egy szexuális bűnelkövető továbbra is hatalmi pozícióban gyerekekkel és fiatal felnőttekkel.
Cikkünk azoknak szól, akik azon értetlenkednek, mi értelme volt ezt az ügyet 50 évvel később "felhánytorgatni", ha egyszer Kiss már "leülte a büntetését, járt neki az újabb esély!". Ezzel párhuzamosan az is nagyon tanulságos, ahogyan a közvéleményben beindult az azonnali bagatellizálás, áldozathibáztatás az egykori áldozattal szemben. A témával kapcsolatban Dr. Gyurkó Szilviát (Eszter Alapítvány) és Tóth Györgyit, a NANE Egyesület munkatársát kérdeztük.
"Ha valaki letöltötte a szabadságvesztés büntetését, akkor meghatározott idő eltelte után mentesül a következmények alól, hiszen elnyerte méltó büntetését. Ez alól azonban kivételt képez egy bűncselekményi kör, méghozzá gyerek sérelmére elkövetett szexuális erőszak. Az ilyen cselekmény miatti büntetettség tényét a bűnügyi nyilvántartásról szóló jogszabály szerint ki kell adni a mentesülési időn túl is, ‘ha valamely személynek gyerekekkel való közvetlen és rendszeres kapcsolattartással járó szakmai vagy szervezett önkéntes tevékenység végzésére való alkalmazása céljából’ kérik" - mondja Dr. Gyurkó Szilvia.
Kiss esetében természetesen nem pedofil bűncselekményről van szó, ez azonban nem menti fel vagy kisebbíti a tette súlyát. Az ugyanis mind a gyerekekkel, mind a felnőttekkel szemben elkövetett nemi erőszakra jellemző, hogy a szexuális bűnelkövetés ilyenkor valójában nem a szexualitásról szól, nem valamiféle szexuális deviancia áll a hátterében, hanem a kontroll- és a hatalomvágy kiélése. A szexuális bűnelkövető tettével azt fejezi ki, hogy bármit megtehet a másik emberrel, hogy uralkodhat felette.
"Amikor arról beszélünk, hogy kinek jár a második esély lehetősége, akkor nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy egyes bűncselekmények esetében statisztikák bizonyítják az ismételt elkövetés magas kockázatát. Ezért ezek a bűncselekményi körök nagyobb utánkövetést és szigorúbb kereteket igényelnek, ami a társadalomba való visszailleszkedést jelenti. Ezért is jött létre például sok európai országban is a pedofíliáért elítélt bűnözők utákövetésére a "szexuális elkövetői regiszter”, amely pont arra hivatott, hogy megakadályozza: ne kerülhessenek kapcsolatba olyan személyek a gyerekekkel, akik már a sérelmükre egyszer bűntettet követtek el” - mondja Gyurkó.
A szexuális regiszter alkalmazása országonként eltérő, egyes helyeken például a pedofíliával elítéltek nem mehetnek iskolák közelébe, vagy tájékoztatniuk kell a lakókörnyezetüket, hogy ilyen típusú bűncselekményt követtek el, máshol pedig időközönként rendőrségi látogatásra, ellenőrzésre számíthatnak az egykori elkövetők. Tóth Györgyi a NANE munkatársa is kiemeli azonban azt, hogy leginkább a társadalmi közgondolkodásnak kellene változnia, amihez elengedhetetlen, hogy konszenzusra jussunk azzal kapcsolatban, hogy bizonyos bűncselekményi körök egyszerűen nem mentesülhetnek a következmények alól.
Miért jár második esély a Viszkis néven elhíresült Ambrus Attilának, és miért hiba ugyanígy kezelni Kiss esetét? A Viszkis bankrablásokért ült, szabadulása óta kerámiakészítéssel foglalkozik, sikeresen visszailleszkedett a társadalomba. Miért más az ő esete, mint Kiss Lászlóé, aki szintén leülte a rá törvényesen kirótt büntetését (azt, hogy ennek mértéke megfelelt-e az elkövetett bűncselekménynek, most ne vitassuk, mert nem fér bele a cikk kereteibe), majd sikeres, olimpiai érmeket eredményező edzői pályafutást mondhat magáénak?
Bár a jog szempontjából a két eset hasonló, de ha a szexuális bűncselekmények visszaesési rátáját nézzük, akkor korántsem mindegy, ki hogyan és milyen feltételekkel kapja meg azt a bizonyos második esélyt. "A magyar többségi társadalom szerint elfogadható, hogy egy bankrablót, aki leülte a börtönbüntetését, ne alkalmazzanak bankfiókban, hogy bizonyos munkakörök ellátására igenis kérjék el az erkölcsi bizonyítványt. Az azonban már megosztja a közvéleményt, hogy a csoportos nemi erőszakban részt vett férfi börtönbüntetése után dolgozhat-e fiatal úszólányok közelében, anélkül, hogy a múltjáról bárki is tudna" - mondja Tóth Györgyi.
Az áldozatokat kell megvédenünk, nem az elkövetőt
Persze mindannyian mások vagyunk, minden traumát egyénileg élünk meg attól függően, hogy milyen kultúrában élünk, milyen a környezetünk, mennyire tudunk és bírunk hozzáférni érzelmeinkhez, kifejezni azokat. De a trauma hatását az is befolyásolja, hogy hogyan történt pontosan a bántalmazás, mi lett az elkövető sorsa, és hogyan reagál a történtekre a környezetünk, a társadalom.
A szexuális erőszakot átélt áldozatok szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy számíthatnak-e a társadalom támogatására, hogy az emberek egyértelműen kiállnak-e azért, hogy a bántalmazás soha nem az áldozat hibája. Sem akkor, ha szeret szexelni, sem akkor, ha részeg, sem akkor, ha rövid szoknya van rajta. A trauma feldolgozásában úgy segítünk, ha tudatosítjuk az áldozatban, hogy a nemi erőszakért kizárólag a bántalmazót terheli a felelősség, és társadalmilag vállaljuk azt, hogy megvédjük magunkat és a többieket attól, hogy a bántalmazó még egyszer valaha elkövethessen ilyen tettet. Ezt pedig csak úgy tehetjük meg, ha a szexuális bűnelkövetőt nem engedjük többé hatalmi helyzetbe kerülni más emberek felett.
A nemi erőszak áldozatai számára nem az az igazán nehéz, amikor azt látják, hogy az egykori elkövetőik ott folytatják az életüket, ahol abbahagyták (egyébként általában ez történik), hanem, amikor napvilágra kerülnek hasonló esetek, mint a fentebb említett Kiss ügy, és a közvélemény nem egyértelműen az áldozatok mellett foglal állást. Ehelyett gyakran bagatellizálják a történteket, beindul az áldozathibáztatás, és kibúvókat, mentesítő körülményeket keresnek az elkövető számára, legyen szó az áldozat viselkedéséről, ruházkodásáról, vagy az elkövető szakmai sikereiről.
Az EU FRA kutatása szerint Magyarországon a 15 és 74 év közötti nők 9 százalékát éri szexuális erőszak párja, ismerőse vagy idegen részéről. minden huszadik nőt (azaz a nők 5 százalékát) éri nemi erőszak a párkapcsolatában, de csak elenyésző számban derülnek ki az esetek. A szexuális bűncselekményeknél ugyanis nagy látencia, a legtöbb áldozat a hallgatást választja, pont a szűkebb és a tágabb környezet reakciójától, a hivatalos szervek hozzáállásától, valamint a megbélyegzéstől tartva. Pedig az elkövetők megbüntetése - kizárólag jogállami keretek között - nemcsak legitim igény az áldozatok és a társadalom részéről, hanem a jövőben megtörténő bűncselekmények számát is befolyásolható fontos tényező. Hogy mennyire fontos a társadalmi hozzáállás, azt pedig épp az ominózus Bill Cosby esete is bizonyította, amely során az amerikai közvélemény nem is próbálta tisztára mosni a humoristát mondjuk azzal, hogy mennyi kacagtató élményt adott tévénézők millióinak, hanem annak kezelte, ami: az a személy, aki nőket kábított el, hogy szexuális kapcsolatot létesíthessen velük.
"Az ilyen esetek, mint a legutóbbi Kiss ügy, amely során ismét gyorsan elindult az áldozathibáztatás, azt sugallja az áldozatoknak, hogy nem érdemes segítséget kérniük, ugyanis a szexuális bűncselekményeket hazánkban egyszerűen nem veszik komolyan” - mondja Tóth és hozzáteszi, "Sőt, mit több, ez kihathat a még meg nem történt bűncselekményekre is, hiszen az elkövetők számára sem jelent komoly visszatartó erőt, ha azt látják, hogy el lehet tussolni egy csoportos nemi erőszak ügyét és még hatalmi pozícióba is kerülhet valaki ezzel a múlttal."
A hazai társadalom még mindig hitetlenkedve reagál olyan esetekre, amikor kiderül, hogy közeli hozzátartozó vagy - mint Kiss esetében is - köztiszteletben álló személy az elkövető. Ez nem kis részben annak is "köszönhető", hogy még ma is számos téves sztereotípia él a köztudatban a nemi erőszakkal kapcsolatban, és ezeket tovább mélyítik az olyan elhibázott társadalmi kampányok, mint a Baranya Megyei Rendőrség áldozathibáztató videói. Többek között ezért is lehetséges, hogy a legtöbb nő még mindig azt hiszi, hogy a legnagyobb veszély az utcán leselkedik rá, holott a statisztikák azt mutatják, hogy a nemi erőszakok 70%-át elsősorban ismerős, házastárs vagy rokon követi el. Különösen veszélyeztetett csoportba tartoznak azok a nők, akik hatalmi helyzetekben valamilyen oknál fogva függnek az adott férfitól vagy férfiaktól.
Kiss és az őt támogató szakmai szervezetek döntése tehát ebben az esetben azért morálisan megkérdőjelezhető, mert a közismert bűncselekmény ellenére is nyitva hagyták a kiskaput arra, hogy az egyszer már megtörtént eset(ek?) újra megismétlődjön. Sok sportolóról tudunk, aki sportolói pályafutása lezárultával teljesen más területen helyezkedett el: ha Kiss úszói pályafutása után állatorvosként, a vendéglátásban, vagy bármi más olyan szakmában folytatta volna, ahol nem neki kiszolgáltatott fiatalok felett rendelkezik, nem lett volna morálisan megkérdőjelezhető, jár-e neki második esély. Ezért is elengedhetetlen, hogy ilyen jellegű bűncselekmény esetén a társadalom összezárjon, ne pedig szemet hunyjon olyan tettek felett, amit valószínűleg senki nem kívánna sem magának, sem akárki másnak. Olimpiai érmekért cserében sem.
Tud valakiről, aki nemi erőszak áldozata lett, vagy Ön is érintett? Itt kaphat segítséget!
