Elvileg mindannyian tudjuk, hogy a hűtlenség csúnya dolog: tisztességtelen, szemétség, amit nyilván nem kellene csinálni. Mégis sokan csináljuk. Csináljuk még akkor is, amikor egyébként jónak tartjuk a párkapcsolatunkat, csináljuk még akkor is, amikor tudjuk, hogy ezzel az egész addigi életünket tesszük kockára. De miért tesszük? Ez a kérdés régóta izgatja az embereket, így a kutatókat is, nem meglepő hát, hogy rengeteg elmélet született a jelenség hátteréről. Vannak, akik az evolúciót hibáztatják, és akadnak, aki a szülőket, a személyiséget vagy éppen a társadalmat. (Ezekről az elképzelésekről részletesen itt olvashat.) Most kedvenc biológusaink az AsapSCIENCE-től is elővették a hűtlenség kérdését, persze ők nem morális vagy szociológiai fejtegetésbe kezdtek, inkább megnézték, miben különbözik a hűtlenségre hajlamos emberek szervezete a többiekétől.
A srácok szerint érdemes észben tartanunk, hogy az emlősöknek csupán 3 százaléka monogám, és evolúciós szempontból mi közéjük tartozunk, hiszen a túlélésre jobb esélye volt a stabil párkapcsolatban nevelt utódoknak. (Ezzel mondjuk akadnak, akik vitatkoznak, Christopher Ryan pszichológus szerint például a monogámia csupán kulturális termék, genetikailag egészen másra vagyunk programozva. Itt el is olvashatja mire.). A hűtlenségnek azonban evolúciós szempontból megvannak az előnyei, a férfiak például több utódot tudnak így nemzeni, míg a nők jobb génekkel rendelkező utódokat nevelhetnek fel egy egyébként rosszabb adottságú, de megbízható férfival. Épp ezért a hűtlenség a génjeinkben kódolt, a főszerepet pedig úgy tűnik, hogy a dopamin nevű boldogsághormont kódoló génünk játssza.
A dopamin olyan élvezetes tevékenységek hatására szabadul fel a szervezetben, amilyen az evés, a mozgás vagy éppen az orgazmus, és ez hajt minket arra, hogy a klassz dolgokat újra és újra megszerezni igyekezzünk. A kutatásokból kiderült, hogy a dopamin receptorokat kódoló gén hosszú változatával rendelkező emberek fele már lépett félre aktuális párkapcsolatában, míg a rövid változattal születőknél ez az arány csupán 22 százalék. A hosszú alléllal rendelkezők egyébként valószínűbben kockázatvállalóbbak társaiknál, és hajlamosabbak a függőségekre, így az alkoholizmusra is. Talán ebből adódik az is, hogy aki egyszer félrelép egy párkapcsolatban, az három és félszer nagyobb eséllyel teszi meg ugyanezt legközelebb is.
Persze a hűtlenségben nemcsak a dopaminreceptort kódoló gének a hunyók, a hűtlenségre hajlamos emberek a vazopresszin nevű hormon kezelésében is különböznek a többiektől. A vazopresszin - az oxitocinhoz hasonlóan - befolyásolja az empátiát, a bizalom érzését és a kötődésre való képességet. Minél alacsonyabb a hormon szintje a szervezetben, ezekből a klassz dolgokból is annál kevesebb jut, míg a hűtlenségből annál több. Egy kísérletben például vazopresszint fecskendeztek egy Észak-Amerikában honos poligám pocokfajta hím egyedeinek jutalmazó központjába, akik erre kevésbé kívánták kergetni a csajokat, és inkább keresték a monogám kapcsolatokat.
Ennyit a génekről, de ezeken túl a biológusok videójukban megemlítenek még néhány érdekességet a hűtlenséget befolyásoló tényezőkről. Például a pénzről. A kutatások szerint ha egy férfi jóval többet keres az asszonynál, vagy éppen ő az, aki a másik karrierjét támogatva inkább otthon van a gyerekkel, hajlamosabb a hűtlenségre. Eszerint azoknak a pároknak van a legnagyobb esélye egy monogám kapcsolatra, akik nagyjából ugyanannyit hoznak a családi kasszába.
A hűtlenség hátteréről tehát elmélet bőven akad, ráadásul érdekesek is, de az, hogy végül ki lép félre, hogyan és hányszor az rengeteg dolog összjátékán múlik, és bár az életben egy rakás dolgot képtelenek vagyunk kontrollálni, az, hogy félrelépünk-e pont csak rajtunk múlik.
