12 érv, hogy miért káros, ha nem iszik

Olvasási idő kb. 7 perc

Kiszáradni egyáltalán nem nehéz, főleg a nyári hónapok alatt. Elég csak másfél százalékot veszítenünk testünk víztartalmából (az emberi szervezetnek átlagosan 60-65%-a víz) és máris elértük az enyhe dehidratáció határértékét. Ám nemcsak a szomjúság jelzi, hogy folyadékpótlásra van szükségünk: a kiszáradásnak sokkal több negatív, sőt kimondottan veszélyes következménye lehet, mint azt gondolná. A Health.com összegyűjtötte, mik azok a tünetek, amik arra figyelmeztetnek, hogy ideje több vizet fogyasztanunk.

Kellemetlen lehelet

Egy sűrű munkanap alatt könnyű megfeledkezni a folyadékpótlásról, ezért ne csodálkozzon, ha nap végére beszélgetőpartnere tartja öntől a két lépés távolságot. „A nyálnak fontos antibakteriális szerepe van, így kiszáradás esetén a csökkent nyáltermelés a baktériumok elszaporodásához, és így a szájhigiénia romlásához vezet, ezért lesz kellemetlen a lehelet” – nyilatkozta a Health.comnak Marshall Young kaliforniai fogorvos.

Nő a cukor utáni vágy

Az éhség, főként az édességek utáni sóvárgás oka gyakran a szomjúság, amit különösen testmozgás után tapasztalhatunk. „Amikor dehidratált állapotban edzünk, szervezetünk gyorsabb ütemben használja fel a glikogént (elraktározott szénhidrát), csökkentve ezzel a test szénhidrátkészletét” – magyarázza Amy Goodson, a Dallas Cowboys sportdietetikusa. Azért erősebb testmozgás után a cukor utáni vágy, mert a szervezet jelzi számunkra, hogy pótoljuk az elhasznált szénhidrátmennyiséget és felkészüljünk a következő fizikai munkára.

shutterstock 138116324

Csökken az edzés hatékonysága

Intenzív testmozgás során még az enyhe kiszáradás is befolyásolja teljesítményünket: „Két százalékos dehidratáltság akár tíz százalékkal is csökkentheti a sportteljesítményt, és minél nagyobb mértékű a kiszáradás, annál inkább romlanak az eredményeink” – mondja Goodson. „Az Érzékelt Erőfeszítés Skálán (Rated Perceived Exertion, RPE) mérve lehet, hogy úgy érezzük, 8-as szinten dolgozunk, miközben valójában 6-os az erőfeszítés mértéke” – fűzi hozzá a szakértő.

Száraz bőr

„Az egészséges és ragyogó bőr megőrzésének legjobb módja, ha belülről hidratáljuk azt, azaz életmódunkhoz igazodva kellő mennyiségű cukormentes folyadékot iszunk. Aki például minden nap végez valamilyen testmozgást és a kávét sem veti meg, annak kimondottan ajánlott napi 2-3 liter víz fogyasztása, hiszen az izzadás és a koffein vízhajtó hatása kívül-belül dehidratál” – figyelmeztet Dr. Anne Marie Tremain bőrgyógyász, aki szerint érdemes a zuhanyzást is rövidre fogni (bőven elég öt perc) és lehetőleg langyos vizet használni, hiszen a meleg víz csak még jobban szárítja a bőrt.

Balesetveszély

Nem sok kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor egy hosszú forgalmi dugóban állva jön ránk az üríthetnék. Éppen ezért sokan szándékosan alig, vagy egyáltalán nem isznak egy hosszabb út előtt. Ez nem a legjobb döntés, egy új tanulmány szerint ugyanis a dehidratáltság okozta koncentrációhiánynak köszönhetően egy kétórás autóút során a közúti balesetek száma duplájára nő, azaz sokkal biztonságosabban vezetnek azok a sofőrök, akik gondoskodnak a folyadékpótlásról. Ezért igyon inkább mégis, persze csak vizet, amikor vezet!

shutterstock 233000413

Fáradtság

Gyakran előfordul, hogy hirtelen ellustul, ásítozik és legszívesebben ágynak esne? Talán azért, mert alig ivott valamit egész nap. „A kiszáradás csökkenti a vérnyomást, miközben emeli a pulzusszámot és lassítja a vér áramlását az agyba, így nem csoda, ha a szomjúság mellett a fáradtság érzése is ránk tör. Ráadásul a vízhiány az izmokat is megterheli, ezért ilyenkor mindenféle fizikai tevékenység különösen nehéz erőfeszítésnek tűnhet” – magyarázza Luga Podesta, a Los Angeles-i Kerlan-Jobe Ortopédiai Klinika sportorvosa.

Hangulatingadozás

„A kiszáradás másik neurológiai következménye az ingerlékenység” – állítja Dr. Podesta. Egy a Journal of Nutrition című folyóiratban közzétett kisebb tanulmány 25 fiatal nő hangulatát és koncentrálóképességét elemzi, és az eredmények is igazolják, hogy mennyire fontos a rendszeres folyadékpótlás. A kísérletben résztvevő nők egy része számára elegendő italt biztosítottak, míg a többiek vízhajtó ételeket és italokat fogyasztottak és testmozgást is végeztek. Végül azok az alanyok, akiknek az optimálisnál egy százalékkal volt alacsonyabb a hidratáltsági szintje, fejfájásról, a koncentráció hiányáról és ingerlékenységről számoltak be. Ha tehát ön is szokott oktalanul zsörtölődni, igyon egy pohár vizet és talán azonnal jobb kedvre derül!

Lehűlés

Lehet, hogy furán hangzik, de a vízhiány miatt csökken a testhőmérséklet is, hiszen ilyenkor a szervezet kevesebb vért áramoltat a bőrbe. Ugyanakkor a víz hőszabályozó tulajdonságának köszönhetően optimális hidratáltság esetén szervezetünk számára könnyebb a teljes test hőmérsékletét szabályozni: ha a test túlhevül, a bőrfelületen keresztül történő izzadással és párolgással vizet veszít, ezáltal hő távozik a szervezetből és a test hűlni kezd.

Izomgörcsök

A víz egyfajta kenőanyag szerepét tölti be az izmokban és ízületekben, amivel segíti azok megfelelő működését. Mivel a vízhiány lassítja a vérkeringést, a dehidratáció kellemetlen izomgörcsöket is kiválthat. „Kiszáradás esetén testünk úgy próbálja megvédeni belső szerveinket, hogy az izmokból és más nem létfontosságú szervekből elveszi a folyadékot. Az izomgörcsök roppant fájdalmasak tudnak lenni, amihez hozzájárul az is, hogy izzadással fontos ásványi anyagokat, káliumot és nátriumot is veszítünk” – nyilatkozta a Health.com-nak Ray Casciari, a La Amistad Family Health Center orvos igazgatója.

shutterstock 153674921

Émelygés

Nemcsak az izmokhoz, de az agyba is kevesebb vér áramlik, amikor megfeledkezünk a folyadékpótlásról, és ettől bizony el is szédülhetünk. Egy a British Journal of Nutrition című folyóiratban megjelent tanulmány is bizonyítja, hogy az enyhe kiszáradás a gyengeség érzésének kiváltása mellett hatással van a szellemi tevékenységünkre is. Érdekesség, hogy a nők hangulatingadozását nagyobb mértékben befolyásolja a vízhiány – legyen szó pihenő állapotról vagy valamilyen megerőltetőbb fizikai tevékenységről.

Fejfájás

A vízhiány több okból kisebb-nagyobb mértékű fejfájást is kivált: „Egyrészt a folyadékhiány megbolygatja a szervezet szerotoninszintjét, másrészt az agyban lévő kis erek igen gyorsan reagálnak a fokozott folyadékveszteségre (ez okozza a másnaposság érzését is), ami tompa fájdalomhoz, de akár migrénhez is vezethet. Nem feltétlenül kell ilyenkor rögtön fájdalomcsillapítót szedni, lehet, hogy 1-2 pohár víz elfogyasztása is segít, és nyáron érdemes minél több gyümölcsöt fogyasztani, hogy megelőzzük a kellemetlen tüneteket” – javasolja Dr. Casciari.

Emésztési gondok

Jól tudjuk már, hogy a zavartalan emésztéshez is szükség van a megfelelő folyadékbevitelre, hiszen amikor szervezetünk nem jut elegendő vízhez, úgy próbál kompenzálni, hogy folyadékot von el a székletből – megnehezítve ezzel az ürítést. Azt azért hozzá kell tenni, hogy megfelelő hidratáltság esetén még több víz fogyasztása nem feltétlenül enyhíti a székrekedést, ha annak hátterében más tényezők (gyógyszerek, rosthiány, elégtelen étrend) állnak.

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek