A tetoválás téves rákdiagnózist okozhat

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A nyirokrendszeren keresztül elvándorló tetoválótinta a hibás.

Azt már tudjuk, hogy nincs egyértelmű összefüggés a bőrrák kialakulása és a tetováltatás között, az viszont új, hogy a tetoválás minden alap nélkül okozhat pozitív eredményt egy rákszűrésen. Legalábbis ez történt azzal a 32 éves nővel, akinek sztorijáról a Women’s Health számolt be. 

Egy méhnyakrákban szenvedő amerikai nőnél a PET-vizsgálat alapján feltételezték az orvosok, hogy a nő nyirokrendszerében áttétek bukkantak fel, és csak a műtőasztalon jöttek rá, hogy a téves riasztást az asszony lábán lévő tetoválás okozhatta. A méhét sajnos így is el kellett távolítani, de a sugárkezelésre nem volt szüksége, hiszen mégsem voltak áttétek. Hogyan is történhetett meg mindez? 

“Amikor az ember tetováltat, a tinta felszívódhat a sejtekben és a nyirokrendszeren keresztül elvándorolhat” - adta meg a magyarázatot Ramez Eskander kaliforniai sebész. Az orvos felfedezését a Journal of Obstetrics & Gynecology című lapban publikálta, ahol felhívta a kollégák figyelmet, hogy fokozottan ügyeljenek a tetoválással rendelkező páciensek szűréseredményeinek ellenőrzésére. Ha ugyanis egy tetovált páciens nyirokmirigye "fénylik" a PET-ben, azt simán okozhatja pár megszökött tintaszemcse is. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.