Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A tudomány csodás dolog, de azért akad, amit még mi sem tennénk meg érte. Kígyó mellé például nem feküdnénk, és a szexet sem vállalnák egy agyszkennerben.
Mi itt az Egóban odavagyunk a tudományért, hanyagoljuk a hiedelmeket és előnyben részesítjük a randomizált, kontrollált klinikai vizsgálatokat. Még akkor is, ha közben tudjuk, hogy a pszichológiai kutatások nagy részében amerikai főiskolások vesznek részt, na meg, hogy amit ember végez, azt el is tudja rontani, meg különben is: az kísérletezhet, akinek pénze van rá.
A lelkesedésünk ellenére tudjuk azt is, hogy pszichológiai kísérletekben részt venni nem mindig csupa móka és kacagás, és nem is feltétlenül jár kétórányi válaszikszelgetéssel. A kísérletek egy részében a résztvevők bizony kínosan érzik magukat, szenvednek, félnek vagy unatkoznak. Mert a tudománynak, ugye, az élet sötét oldalát is meg kell ismernie. Ma már persze szigorú etikai normák szabályozzák, hogy mit lehet és mit nem lehet megtenni egy vizsgálati személlyel, de ez nem volt ám mindig így. Régen áramütésekkel mértek fájdalomküszöböt, gyerekeket ugrasztottak egymásnak, kínzásra biztattak és manipulációval csináltak szadistát átlag emberekből. Az elmúlt évtizedekben azért jóval emberségesebbek a kutatók, de így is akad bőven olyan kísérlet, amiben soha nem akarna részt venni. Köszi, Research Digest!
Maradjon nyugodtan, az csak egy élő kígyó!
Tegyük fel, hogy ön retteg a kígyóktól. Most tegyük fel, hogy egy agyszkennerben fekszik egy 1,5 méter hosszú gabonasikló társaságában, hogy a kísérletvezető kényelmesen lemérhesse, pontosan mit is tesz az agyával a félelem. Oké, a vizsgálatra önként lehetett jelentkezni, és bár a funkcionális MRI-be zárva a résztvevők fejénél jelent meg az amúgy emberre ártalmatlan állat, de befolyásolni tudták, mennyire kerüljön közel hozzájuk a sikló. Tulajdonképpen pont ez volt a cél. Arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy milyen agyterületek aktívak akkor, amikor megpróbáljuk legyőzni a félelmeinket, tehát, hogy hol is van az agyban a bátorság központja. Megtalálták.
Szagolgasson kakis pelenkákat!
A kakis pelenka fura dolog: amikor nem a szerettünkké, rém gusztustalan. (Elnézést az egészségügyi dolgozóktól és a gyerekgondozóktól, ők ezt nyilván másképp élik meg.) Az ember a saját gyerekén pillanatok alatt megszokja a pelenkát, annak cseréje teljesen természetes, a legtöbb szülőt ilyenkor elkerüli az undor. De egy másik poronty teli pelenkája még abban az időszakban is taszító, amikor a sajátunkról napi három kakis pelenkát veszünk le. De vajon ez tényleg igaz? 2006 óta tudjuk, hogy igen. Akkor ugyanis az undor kialakulását és fennmaradását vizsgáló kísérletben az anyukáknak koszos pelenkák közül kellett kiválasztaniuk, hogy melyik tűnik a legkevésbé büdösnek. Mindenki a saját gyerekéét választotta. A miértre ebben a vizsgálatban nem kaptak választ a kutatók, a háttérben a közös mikrobiotikus flórától kezdve a megszokáson át sok minden lehet, szóval az újabb büdös pelenka szagolgatást nem biztos, hogy megússzák a kísérleti alanyok.
Produkáljon orgazmust agyszkennerben!
Amikor felizgulunk, az egész szervezetünk felbolydul, harminc különböző agyterület zsizseg vadul a fejünkben, nem véletlen hát, hogy az agykutatók olyan lelkesen tanulmányozzák a szexelők agyát. Agykutatni pedig leginkább agyszkennerrel lehet, így hát a kísérleti személyeknek egy PET gépben fekve kell elérni az orgazmust, miközben a párjuk épp stimulálja őket, a fehér köpenyesek meg jegyzetelnek. Ellazult, feloldódott állapot. Ez a 2013-as vizsgálat egyébként izgalmas eredményeket hozott, kiderült, hogy a nőknek orgazmus idején nagyobb aktivitás mutatkozik az agyalapi mirigyében, mint a férfiaknak, valószínűleg azért, mert a pasik orgazmusával szemben a nőknél az oxitocin és a prolaktin nevű hormon is felszabadul, amiknek termelését az agyalapi mirigy irányítja. A kutatók azt is megállapították, hogy a a színlelt orgazmus remekül kiszúrható PETtel, hiszen ilyenkor az agyalapi mirigy is néma marad.
Fektesse be pénzét teli húgyhólyaggal!
Roppant kellemetlen érzés, amikor az embernek szörnyen kell pisilnie, ám ebben éppen akadályozzák a körülmények. De vajon ez az állapot befolyásolja a döntéseinket is? Erre voltak kíváncsiak azok a kutatók, akik a kísérletben résztvevőkkel 7 deci vizet itattak meg, majd háromnegyed órával később egy rakás kérdést tettek fel nekik arról, vajon hajlandóak lennének-e egy távolabbi nagyobb összeg reményében várakozni vagy inkább az azonnali kisebb summát választanák. Az eredmények szerint teli húgyhólyaggal nagyobb önmérsékletet gyakoroltak az emberek, és az átlagnál hajlamosabbak voltak késleltetni a jutalmat, amennyiben az anyagilag megérte.
Kér egy lufit a torkába?
Talán az összes pszichológiai terület közül a fájdalomkutatók szívják meg a leginkább a szigorú etikai szabályozást, hiszen elég nehéz betartani a tisztelet és a károkozás elkerülésének elvét akkor, ha az ember éppen a szenvedés természetére kíváncsi. A legelterjedtebb fájdalomkutatási módszer az elmúlt évtizedekben a jeges víz használata volt, de enyhe árammal és óvatos hőhatásokkal is kísérleteztek a kutatók. Meg egy ballonnal a nyelőcsőben. Egy 2009-es vizsgálatban a résztvevőknek le kellett nyelniük egy leeresztett ballont, amit aztán a kísérletvezető újra és újra felfújt a nyelőcsövükben, kikísérletezve az adott ember fájdalomküszöbét. Az eredmények szerint a különböző tulajdonságokkal jellemezhető emberek idegrendszere eltérően reagált a fájdalomra. De vajon megérte ezért a bölcsességért szenvedni?
