Finomított cukrok nélkül a legtöbben el sem tudnák képzelni az életüket. Én is így vagyok vele: gyerekkorom óta alig telt el úgy nap, hogy ne ettem volna valami édességet, ha pedig mégis megpróbáltam lemondani róla, legfeljebb 3-4 napig bírtam cukor nélkül. Sokáig úgy hittem, hogy ez pusztán édesszájúság, ám egyre több neurokémiai és pszichológiai bizonyíték van arra, hogy a cukorfüggőség igenis létezik, sőt még az édesítőszerek is ugyanazokat a kémiai változásokat indítják be az agyban, mint a kokain vagy a heroin a kábítószerfüggők esetében.
Azt, hogy akarunk-e még egy falatot az ízletes csokitortából vagy sem, az agyunk jutalomközpontja (nucleus accumbens) és a prefrontális kéreg közötti kapcsolat irányítja: a prefrontális kéreg aktiválja a dopamint (boldogsághormon), ami jelzi számunkra, hogy mennyire finom az étel és meg is jegyzi ezt az élményt. Ilyenkor a dopaminreceptorok működése részben leáll, így a legközelebbi tortaevéskor már nem érezzük úgy a hormon hatását és nagyobb mennyiségre lesz szüksége a szervezetünknek ugyanannak a kellemes érzésnek a kiváltásához.
Persze nem minden étel nyújtja ugyanazt az élvezetet. Ennek oka többek között az, hogy az evolúciós fejlődés alatt az emberi szervezet megszokta, hogy az édes táplálék egyenlő elsődleges energiaforrásunkkal, a szénhidrátokkal. Gyűjtögető őseink számára a savanyú azt jelentette, hogy éretlen, a keserű pedig azt, hogy vigyázz, mérgező! Ma ételválasztás során a kényelem a legfontosabb szempont, és szinte lehetetlen olyan félkész vagy készterméket találni, ami ne tartalmazna cukrot ízfokozóként vagy tartósítóként - írja a Daily Mail oldalán Jordan Gaines Lewis, az amerikai Penn State Orvosi Egyetem kandidátusa.
A függőség szintjeit - nagy mennyiségek fogyasztása, elvonási tünetek, sóvárgás és kereszt-szenzitivitás (az egyik függőséget okozó anyag hajlamosíthat arra, hogy egy másik addiktív anyagnak is rabjává váljunk) - állatokon tesztelték cukorral és drogokkal egyaránt. Egy tipikus kísérlet így néz ki: a patkányoktól először 12 órán keresztül megvonnak mindenféle táplálékot, majd ugyanennyi ideig hozzáférést biztosítanak nekik egy cukros oldathoz és hagyományos állateledelhez. A megvonás és a hozzáférés váltakozása 3-4 hét alatt megteszi hatását: az édes eledel hiányában a patkányok olyan elvonási tüneteket produkálnak, amit az emberek is tapasztalnak a dohányzásról, az alkoholról vagy a morfiumról való leszokás során.
Más kísérletek eredményei
Bár a vizsgálatokat rágcsálókon végezték, a szakértők szerint nem túlzás azt állítani, hogy cukormegvonás alatt ugyanazok a primitív folyamatok mennek végbe az emberi agyban is.
- A Princeton Egyetem 2002-ben végzett vizsgálata során a cukorra szoktatott patkányoktól hosszabb időn át megvonták a függőséget okozó táplálékot, illetve naloxonnal enyhítették elvonási tüneteiket, amivel egyébként az opiátfüggőséget is kezelik. Mindkét fajta megvonási módszer olyan fizikai mellékhatásokhoz vezetett, mint a fogcsikorgatás, a végtagok remegése, vagy a fejrázás. A naloxon hatására ráadásul a patkányok még szorongóbbakká váltak, amikor egy magas, bekerítetlen területen kellett mozogniuk.
- Hasonló kísérletek depresszió jeleiről is tanúskodtak, amikor a rágcsálókat úszásra késztették. A cukormegvonás miatt szenvedő patkányok passzívan lebegtek ahelyett, hogy próbáltak volna kiúszni a vízből, mintha tehetetlennek érezték volna magukat.
- Egy újabb pszichológiai kutatás eredményei szerint a cukorfüggőség impulzív viselkedészavarokhoz is vezethet. A kísérlet során a patkányokat először betanították arra, hogy egy gomb nyomvatartásával vizet adagolhatnak maguknak. Ezután négy hétig a ketrecükbe zárták őket, ahol a kísérleti csoport cukoroldatot és vizet, a kontrollcsoport pedig csak vizet fogyasztott. Harminc nap után amikor a patkányoknak ismét biztosították a gombnyomásos vízhozzáférést, a cukorfüggővé vált egyedek sokkal többször próbáltak vizet adagolni maguknak, mint a kontroll egyedek.
A fenti kísérletek igen szélsőségesek, ránk, emberekre kevésbé jellemző például, hogy 12 órán át megvonunk magunktól mindenféle ételt, majd a nap végén cukros üdítőkkel és fánkkal tömjük magukat. Bár előfordul...
Rengeteg érdekes tanulmány, könyv és cikk született már arról, hogy cukor nélkül is lehet energikus és boldog az ember. Mégis - annak ellenére, hogy a cukor ma már mindenütt jelen van az étrendünkben - a függőség még mindig mintha tabu lenne - összegzi a problémát Jordan Gaines Lewis.
Nehéz, de nem lehetetlen
"Gyermekkoromban annyi teát ittunk otthon, hogy heti egy-két kiló cukrot is elhasznált a család csak a szomjoltásra, ezen kívül péksüteményeken, felvágottakon és menzás koszton éltünk" - kezdi mesélni Kiss Angéla, a Mentesnasi blog szerzője, aki hat éve döntött úgy, hogy finomított cukrok nélkül fog élni. "Teljesen hozzászoktam, hogy a cukor mindent finomabbá tesz. Soha nem voltam túlsúlyos, de tiniként igazi bánatevő lettem és sokszor jutalmaztam magam finom falatokkal. A középiskolában elkezdtem sportolni, és akkor kóstoltam először teát mindenféle ízesítés nélkül, miután ráuntam a cukorpótlók utóízére. Fura felismerés volt, de rájöttem, hogy ehhez is hozzá lehet szokni. Huszonévesen a magam módján reformosítani kezdtem: nádcukros, teljes kiőrlésű lisztekből készült péksütiket vettem és elkezdtem olvasni a termékek címkéin az összetevőket. Ekkor kezdődött a cukorral és az adalékanyagokkal szembeni tudatosságom" - mondja Angéla.
"Első gyermekem megszületése után kezembe került a Cukor blues című könyv. Faltam a sorait és rengeteg összefüggést megértettem az emberi szervezet működéséről és a cukorfogyasztás hatásairól. Akkoriban már üresen ittam a teát és többnyire csak akkor ettünk desszertet a férjemmel, ha ajándékba kaptunk valakitől. Nem vettünk többé bolti péksütiket, egészségtelen, adalékos édességek helyett már csak nádcukrot tartottunk otthon és a kenyeret is mi magunk sütöttük. Arra az esetre viszont, ha mégis nassolni akartunk, mindig volt egy alternatíva; valamilyen alulédesített sütemény, amit lelkiismeretfurdalás nélkül ehettünk" - vallja be Angéla.
"Eleinte persze többször előfordult, hogy a természetes eredetű, feldolgozatlan finomságok mellett is annyira kiéheztem a cukorra testileg és lelkileg, hogy ha például vendégségben elém került valamilyen desszert, csak úgy habzsoltam, vagy egy stresszesebb nap után szinte remegtem az édességért. Amikor végül megettem egy-egy 'belefér sütit', szinte éreztem, ahogy szétáramlik a testemben a nyugalom - úgy, mint egy függőnek. Sokat segített, amikor felismertem, hogy leginkább feszültséglevezetésként vágyom a cukros finomságokra. A következő lépés az volt, amikor a sóvárgást már házi cukormentes sütivel, banánnal, almával, csökkentett szénhidráttartalmú ananászkompóttal vagy szárított gyümölccsel csillapítottam. Most ott tartok, hogy bár mindig van otthon valamilyen természetes édesítésű nassolnivaló, többnyire nem akarom azonnali örömforrást keresve befalni azt. Kettő-, három- és ötéves gyerekeim sem szoktak nyúzni a boltban csokiért, tejszeletért és más népszerű jutalomfalatokért, viszont imádják a gyümölcsöket és zöldségeket. Mivel eleve nem szoktattuk rá őket a mindent domináló mesterséges édes ízre, szervezetük nem ismeri a cukorsokk jelenséget, így sokkal nyugodtabbak is, mint óvodás társaik. Nem ismerik a bolti édességeket, de azt tudják róluk, hogy tele vannak egészségtelen adalékanyagokkal, éppen ezért készítünk el valamennyi ételt mi magunk. Rengeteget sütünk-főzünk együtt és édesítésre minimális mézet, mazsolát vagy más aszalványokat használunk. Vendégségben persze azt esznek, amit szeretnének, nem tiltunk nekik semmit. A célunk az, hogy amikor döntéshelyzetbe kerülnek, tisztában legyenek vele, hogy mi az, ami ártalmas, és mi az, ami egészséges számukra."
Kis lépések és türelem, de megéri
Tapasztalt cukorfüggők szerint az első hét a legnehezebb mesterséges édességek nélkül, a sóvárgás ezután enyhül és néhány hét után a dopaminreceptorok működése is helyreáll. Ha ön egyébként is szeret a konyhában sürögni-forogni, talán még élvezné is az életmódváltással járó kihívásokat. Nem kell feltétlenül egyszerre mindenféle cukros ételtől megszabadulnia; már az is jó kezdet, ha a szervezetét egyre kisebb adagokra szoktatja rá.
"Azt vettem észre magamon, hogy ideig-óráig szinte bármiről le tudok mondani, de hosszú távon kiéhezem a különböző ízekre. Tény, hogy az anyatejjel is az édes ízeket szeretjük meg, de nem feltétlenül egy egész doboz fagyival kell kielégíteni a cukor utáni vágyat, idővel egy zamatos alma vagy az aszalt gyümölcs is megteszi" - mondja Angéla. "Az olyan drasztikus lépések, mint a mostantól egyáltalán nem eszem cukrot vagy soha többé nem iszom a kedvenc üdítőmet nekem mindig csak ideiglenesen váltak be. Természetesen léteznek fizikai elvonási tünetek, de a lelki szükség sokkal erősebb szokott lenni, ezért fontos, hogy kis lépésekben haladjunk: mindenféle házi sütemény készítésekor érdemes a cukoradagot felezni, még ekkor is meglepően édes marad a piskóta és a krém is. Ha pedig valaki napi szinten fogyaszt cukrozott üdítőket, akkor reális cél lehet, ha néhány héten keresztül csak minden másnap iszik ezekből. Ehhez hasonlóan két kockacukor helyett eggyel is ki lehet próbálni a kávét. Ezek a kisebb célok és részeredmények is nagyon messzire visznek, hiszen minden megspórolt gramm cukorral lassan, de biztosan csökkentjük az édesség utáni vágyat is. Egy idő után azt vettem észre, hogy már nemcsak a fő ízeket tudom megkülönböztetni, de a karalábé vagy a sárgarépa természetes és gazdag ízvilágából is kiérzem az édeset. Jó érzés, hogy ma már én uralom a testemet és nem fordítva..."
