Az empátia csodálatos dolog. Lehetővé teszi számunkra, hogy beleéljük magunkat a másik helyzetébe, hogy megérezzük, átvegyük az érzéseit, és ezzel is közelebb kerüljünk társainkhoz, szorosabbra húzzuk a köztünk lévő kötelékeket. Ráadásul empátia nélkül nem élveznénk a focimeccseket, és nem mulathatnánk azon sem, hogy mennyire ragadós dolog az ásítás. Szóval, az empátia jó, az empátia klassz. Csak éppen nem mindig.
Az empátia ugyanis gyakran fokozza bennünk az indulatokat, az agressziót. Gondoljon csak bele: mit érez akkor, ha partnere arra panaszkodik, megalázóan bántak vele a munkahelyén, a hivatalban, az orvosnál? Mi van önben akkor, amikor látja, hogy a szerettével méltánytalanul viselkedtek, hogy szenved a megaláztatástól, az igazságtalanságtól? Amennyiben ön nem pszichopata, valószínűleg dühöt érez, haragot, és egy új kutatás szerint ilyenkor hajlamosabb az agresszív viselkedésre is. Legalábbis a kutatásban részt vevő emberek annál gonoszabbak voltak a tudósok által kitalált fickó versenytársával, minél jobban aggodalmaskodott, szenvedett a fiktív főszereplő. Ez az agresszió ráadásul semmilyen tulajdonsághoz nem volt köthető, nem szólt semmi másról, kizárólag az empátiáról.
Hogy mi ebből a tanulság? Leginkább az, hogy a másik agressziójának hátterében nem feltétlenül a gonoszságot, a rossz szándékot kell keresni. Könnyen lehet, hogy ő bizony kizárólag egy harmadik felé érzett mély empátiától olyan rossz fej.
