A hirtelen jött napsütés öngyilkossághoz vezethet

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A jó idő jobb kedvre derít, de ha váratlanul jön, csak ront a depressziósok állapotán.

Az ember azt gondolná, hogy napsütés időben mindenkinek jobb lesz a kedve, még annak is, aki depresszióval küzd. Ez azonban nem teljesen igaz, nyáron például sokak számára nehezebb megküzdeni a betegséggel, hiszen ilyen szinte kötelező boldognak, kipihentnek és aktívnak lenni. A Bécsi Orvostudományi Egyetem munkatársai pedig egy merőben új összefüggésre bukkantak rá, és eredményeikről a JAMA Psychiatry szakfolyóirat is beszámolt. 

Matthäus Willeit és Nestor Kapusta kutatásvezetők munkatársaikkal arra jutottak: ha egyik pillanatról köszönt be a jó idő, az első pár napsütéses napon sokkal többen lépnek a tettek mezejére azok, akiknél fennáll az öngyilkosság kockázata, mint borongós, felhős időben – írja a medicalnewstoday.com

Kapustáék az 1970 januárja és 2010 májusa között elkövetett öngyilkosságokat matematikai modellekkel vizsgálták, hogy kiderítsék, volt-e köze a napsütésnek ahhoz, hogy adott napon mennyien vettnek véget az életüknek. Az elemzés során 86 meteorológiai állomás adatait vették figyelembe, és megpróbálták kizárni azokat a szezonális változókat, amik befolyásolhatják az eredményt. „A jó idő 14. és 60. napja között a napfény pozitívan hatott az emberekre, sokkal kevesebb öngyilkosság történt” – állítja Matthäus Willeit, aki szerint sikerült kimutatni azt is, hogy a napsütéses időjárás milyen esetekben ront a helyzeten.

A vizsgálati eredmények szerint pedig minél gyorsabban követi a napfényes időszak a sötétebb heteket, hónapokat, annál nagyobb veszélynek vannak kitéve az erre érzékeny emberek. „Néhány napig a sok napfénynek köszönhetően általánosságban mindenki aktívban lesz. A depressziósok is sokkal tettrekészebbek lesznek, de egyúttal nő a belső nyugtalanság, sokkal lobbanékonyabbak lesznek, és végül öngyilkos gondolataik támadnak” – nyilatkozta Willeit.

Így már érthetőbb, hogy Ausztriában, de sok más országban miért tavasszal nő meg az öngyilkosságok aránya „Minél északabbra fekszik egy ország, annál jobban érvényesül ez a hatás” – tette hozzá a kutatás vezetője. Azoknál tehát, akiknél valamilyen oknál fogva nagyob az esély arra, hogy saját kezükkel vetnek véget életüknek, tavasszal és kora nyáron még kiemeltebben kell figyelni, és szakértői segítséget nyújtani nekik.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy a 06 80 820 111-es telefonszámot!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.