Ma mit tett azért, hogy elfogadja önmagát?

Olvasási idő kb. 3 perc

Emlékszik a klasszikus, Walt Disney-féle Hamupipőke rajzfilmre? Ahogy a szerencsétlen csaj tűri a kínokat, a megaláztatást, és arról álmodozik, hogy a boldogság egyszer megtalálja? Neki mázlija volt, jött a tündér meg a cipőfétises fickó, és már az ölébe is hullott a fene nagy boldogság. A meséken kívül azonban ez ritkán van így. A boldogság ugyanis nemcsak egy érzés, ami egyszerre megszállja a passzívan várakozó lényünket, nem. Képesek vagyunk napi szinten, aktívan tenni azért, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Egy új, 5000 fő részvételével végzett kutatás alapján pedig úgy tűnik, hogy legtöbbünk számára az önelfogadás gyakorlása lehet a kulcs egy boldogabb élethez.

shutterstock 138420443

A boldogság 10 kulcsa

Az Action for Happiness alapítvány a legújabb pszichológiai kutatások alapján összeszedte azt a tíz dolgot, ami bizonyítottan hatással van az emberek boldogságára és jól-létére. A lista első felébe olyan naponta gyakorolható cselekedetek kerültek, mint az, hogy megteszünk dolgokat másokért, hogy kapcsolatba lépünk másokkal, hogy edzünk, figyelünk, észrevesszük a környezetünkben zajló történéseket és kipróbálunk új dolgokat. A maradék öt elem pedig olyan attitűdökből, belső jellemzőkből áll, amik meghatározzák, hogyan is éljük a mindennapi életünket. Ilyenek a célok, amik felé haladhatunk, a stresszel, problémákkal szembeni ellenállóképesség, a pozitív hozzáállás, az önelfogadás és az, hogy részei legyünk valami nagyobb dolognak.

Kár, hogy nem mindet gyakoroljuk

Az Action for Happiness munkatársai legújabb kérdőíves felmérésükben arra voltak kíváncsiak, hogy a boldogság fenti tényezői közül melyek azok, amiket az emberek rendszeresen gyakorolnak, és mi befolyásolja leginkább az életre vonatkozó elégedettségüket. Az eredmények alapján a leggyakrabban tenni szoktunk másokért, ezt követi a kapcsolatok ápolása, majd a pozitív hozzáállás, míg a napi boldogsághajszolásban leginkább az önelfogadást és a célok felé való törekvést hanyagoljuk el. Ez pedig szívás. Méghozzá azért, mert az adatok alapján éppen az önelfogadás az, ami leginkább elégedettséggel töltene el minket.

shutterstock 133463087

Dr. Mark Williamson, az Action for Happiness igazgatója ezt azzal magyarázza: a kultúránkban óriási nyomás nehezedik az emberekre, a középpontban a siker áll, így nem meglepő, hogy folyamatosan másokhoz hasonlítgatjuk magunkat. Ez pedig nagyfokú szorongással és boldogtalansággal járhat. A mostani kutatás eredménye arra hívja fel a figyelmet, hogy sokkal boldogabbak lehetnénk, ha el tudnánk fogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Az alapítvány pszichológusai adnak is néhány olyan nehezen megfogható tippet az önelfogadás fejlesztésére, mint a „legyen olyan kedves önmagához, amilyen másokhoz is" vagy „a hibáit tekintse lehetőségnek a fejlődésre", aztán „vegye észre, hogy mit csinál klasszul, még akkor is, ha ezek csak apróságok." Javasolják azt is, hogy próbáljuk többet figyelni befelé, akkor majd jobban megértjük az érzéseinket, és kérjük meg barátainkat, mondják el, mit tartanak bennünk értékesnek, hogy mik az erősségeink.

Talán nem is olyan fura tanácsok ezek, mint elsőre tűnnek.

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek