„Egyre többet tudunk a természetről, a társadalomról és magáról az emberi gondolkodásról, világunk mégis tele van tudománytalan elképzelésekkel" – ezzel kezdi a táplálkozás és az egészség téveszméiről szóló nemrég megjelent cikkét Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének intézetvezető igazgatója. A szerző a cikkben a méregtelenítés, a lúgosítás, a zsírégetés és az antioxidánsok kérdésével foglalkozik, pontosabban a jelenségek mögötti tudományos bizonyítékok hiányával. Éppen úgy, ahogy korábban a homeopátia esetében is tette. De mégis miért maradnak fenn ezek a módszerek, ha semmilyen tudományos bizonyíték nem támasztja alá a hatásosságukat? Mi készteti az embereket arra, hogy ezeket válasszák? És miért hisznek abban, hogy működnek?
Nem mindegy, hogyan magyarázunk
Általános emberi sajátosság, hogy nem bírjuk a bizonytalanságot, így minden körülöttünk zajló jelenségre magyarázatot keresünk. Ezek a magyarázatok pedig általában erősen kultúrafüggőek, és nincs ez máshogy az egészségünkkel sem. Keleten az emberek az egészséget inkább egyfajta egyensúlyi állapotnak képzelik el, amiben nemcsak a testünknek, de a lelkünknek, a szociális és a fizikai környezetünknek is aktív szerepe van. Ezzel szemben a nyugati orvostudomány leginkább gépként tekint a szervezetre, olyasvalamiként, amit karban kell tartani, és ami el tud romlani, ilyenkor pedig a szakember, azaz az orvos feladata megjavítani. Azzal pedig, hogy az intenzív osztályról az emberek fele depressziósan, szorongva kerül ki, nem tudunk mit kezdeni.
Ezek a fejünkben élő magyarázó modellek határozzák meg azt, hogy milyen okokat látunk az egészség és a betegség hátterében, hogyan reagálunk a betegségre, mennyire veszünk részt aktívan a kezelésében, mennyi munkát fektetünk a gyógyulásba. Azt az afrikait például, aki magas lázzal ágynak dől, és akire szerinte a törzse egyik tagja rakott rontást, nem gyógyíthatja meg más, csak a varázsló, aki képes elűzni az átkot. Hasonló helyzetben Vietnamban a felbomlott hideg-meleg egyensúlyt igyekeznek helyreállítani, mi pedig bedobunk egy gyógyszert. Egy svéd kutatásban a cukorbeteg muszlim nők, akik hitték, hogy a betegség Allah akaratát tükrözi, passzívabban álltak az orvosi ellátáshoz, kevésbé mérték rendszeresen a vércukrukat, kevésbé vigyáztak magukra, mint nem hívő társaik.
A kultúrán, a valláson és a neveltetésen túl a személyiségünk is befolyásolja, hogy mit gondolunk az egészségről. Ezeknek a hiedelmeknek a hatására különbözőképpen látjuk a világot, és hajlamosak vagyunk csak azokra a bizonyítékokra figyelni, amik alátámasztják az elméleteinket. Ha például hidegrázást kapunk attól, hogy mérgekkel tömnek minket, a homeopátia vagy a méregtelenítés szimpatikus megoldásnak tűnhet, és ha ezek használata közben bármilyen pozitív változást tapasztalunk (vagyis együtt jár, időben egybeesik egy kúra és a gyógyulás), akkor simán feltételezünk ok-okozati viszonyt a kettő között. A gyerek nem bír aludni. Nyilván nő a foga. Ráadjuk a borostyánláncot. Két nap múlva alszik. Nyilván a lánc miatt. Mindeközben persze fogalmunk sincs, mi lett volna vele borostyán nélkül.
A hitünknek ereje van
Azt tehát tudjuk, hogy más és más dolgokban hiszünk, más és más módszerek illeszkednek a világképünkhöz és a személyiségünkhöz, de vajon miért marad meg a bizalmunk ezekben, miután kiderül, hogy hatástalanok? Mert nem azok. Az ugyanis, hogy egy módszer – legyen az gyógyszerezés vagy ördögűzés – mennyire hatásos, függ az eljárás fizikai tulajdonságaitól – legyen az vegyület vagy kínzással kombinált kántálás –, de függ attól is, ki végzi, ki kapja és milyenek a körülmények, amiben a kezelés zajlik. Ez az utóbbi három tényező teszi ki a placebóhatást, azaz a vegyületektől független gyógyszerhatást, ami egy pszichés folyamaton keresztül érvényesül, és ami minden gyógyítási forma lényeges összetevője. Annyira lényeges, hogy bizonyos vizsgálatokban a tünetek javulásának 25, másokban akár 84 százalékát is magyarázza. Ez az arány persze sok mindentől függ, például a betegség természetétől, attól, hogy megvan-e a bizalom a kezelő irányába – legyen az orvos vagy sámán – vagy hogy milyen a beteg személyisége (általában a szorongó, éretlen, alacsony önértékelésű embereknél erősebb a placebóhatás). Ha többet szeretne tudni a placebóhatásról, ezt a cikket ne hagyja ki.
A magyarázó modelljeink tehát bizonyos kezelési módok, eljárások felé terelnek, és a placebóhatás, valamint az, hogy jobban figyelünk az elméleteinket megerősítő bizonyítékokra, csak erősítik a módszerbe vetett hitet. Ez veheti rá az embert, hogy minden évben kétszer több hét rákészülés után hosszú napokig koplaljon a méregtelenítés jegyében, ettől vásárol mini cukorgolyókat a homeopátiás gyógyszertárban, és ezért választja mindig ugyanazt a fájdalomcsillapítót, ha jön a migrén. És persze emiatt élhetnek meg olyan remekül a tévén keresztül gyógyítók is.
