A szeretetvágy természetes emberi tulajdonság. De előfordulhat, hogy olyan méreteket ölt, hogy saját érdekeinket, vágyainkat háttérbe szorítva minden erőnkkel azon vagyunk, hogy megfeleljünk a környezetünk összes egyes tagjának – ami persze lehetetlen. Ez a gondolkodásmód, a megfeleléskényszer azonban olyan súlyos problémákhoz vezethet, mint a depresszió, az üldözési mánia, illetve a skizofrénia.
Bármennyire is hangoztatják manapság a szakemberek, hogy ne hagyjuk, hogy uralkodjanak rajtuk, mégis rengetegen vannak, akik maguktól állnak be rabszolgasorba és lesik környezetük kívánságait. Ezzel persze azt akarják elérni, hogy megbecsüljék és szeressék őket, azonban ez egy idő után annyira felemészti az embert, hogy a saját útját már nem is meri/akarja követni. A baj ezzel egyrészt az, hogy súlyos pszichés problémákat vonhat maga után, másrészt pedig ezek az egyének könnyen manipulálhatóvá, kihasználhatóvá válnak.
„Megfelelési kényszernek nevezzük azt, ha valaki egy általa kivetített képnek akar megfelelni. Ilyenkor az illető megpróbálja kitalálni, hogy a másik mit szeretne, mit gondol, legtöbbször anélkül, hogy megkérdezné, pontosan mire is vágyik a másik” - mondja Gazdag Enikő pszichológus.
Mint a legtöbb lelki gond, ez is az alacsony önértékelésre vezethető vissza. Aki ugyanis tisztában van saját értékeivel, nem akarja mások szeretetét koldulni, főleg nem olyan áron, hogy lealacsonyítja magát. Gyakran összetévesztik a megfelelési kényszert azzal, hogy valaki olykor szeretne mások kedvében járni – azonban nagy különbség van a kettő között. Utóbbi esetben ugyanis ez az érzés nem akadályoz saját személyiségünk kibontakozásában, illetve nem az tölti ki a napjaik nagy részét, hogy azon töprengünk, hogyan tudnánk a környezetünkben lévőknek megfelelni.
Szigorú szülők, szeretetéhes gyerek
„Leginkább azokra jellemző a megfelelési kényszer, akiknek szigorúak voltak a szülei, és nehezen elérhető elvárások elé állították őket. És mivel a gyerekekben erősen él az, hogy megfeleljenek a szülőknek, csak úgy lesik, mivel érhetnek el náluk dicséretet (kvázi szeretetet). Nem kell feltétlenül az, hogy ki is mondják az elvárásokat, az is elég, ha valamilyen mód éreztetik a felnőttek, hogy mit akarnak.”
A szakember szerint emellett akkor is kialakulhat valakiben a túlzott megfelelni vágyás, ha a szülők maguk is maximalisták. Ezt óhatatlanul is átveszi a gyerek, mivel azt gondolja, neki is ilyennek kell lenni, hiszen ők a példaképek.
Az ideális én
„Pszichológiai szempontból van az én, valamint az ideális én. Az előbbi az, amilyenek valójában vagyunk, az utóbbi pedig az, amilyenek szeretnének lenni. Akinek megfelelési kényszere van, az az ideális ént ahhoz igazítja, hogy mindenkinek megfeleljen, függetlenül attól, milyen személyiség is igazából az illető” – magyarázza a pszichológus.
Sajnos benne van a pakliban az is, hogy az adott személy egy idő után szinte teljesen elveszti önmagával a kapcsolatot, mivel nem aszerint cselekszik, hogy ő mit szeretne, hanem úgy, ahogy azt gondolja, mi lenne másoknak jó. A pszichológusok szerint súlyosabb esetben akár paranoid fokig, sőt, még skizofréniáig is elmehet ez, mert az illető olyannyira környezete reakcióit, beszólásait, elvárásait fürkészi.
„Sok elmélet van arra vonatkozóan, miszerint a skizofréniások főleg azok közül kerülnek ki, akiknek az átlagnál sokkal szigorúbb szüleik voltak. Persze kisgyerekként minden erejükkel meg akartak nekik felelni, azonban a kemény elvárások folytonos hangoztatása felnőttként is a fülükbe csenghet, akár hangok formájában is” – mondja a pszichológus.
A megfelelési kényszer leküzdése
A megfelelési kényszer legyőzése sajnos nem úgy megy, hogy egy nap felkelünk és elhatározzuk, mától márpedig azt csináljuk, amit mi akarunk és ami nekünk jó. Mivel az összes pszichológiai betegséghez hasonlóan ez is a gyerekkorban gyökerezik, így azokat a lelki sérüléseket kell először begyógyítanunk, és ezáltal az önbizalmunkat megerősítenünk. Ha valakinek már a mindennapjaira is kihat ez az állapot, annak mindenképp érdemes egy pszichológust felkeresnie.
Ha azonban úgy érezzük, egyedül is képesek vagyunk leküzdeni, akkor a következőket tehetjük:
- először is ismerjük fel, hogy nem a saját utunkat járjuk!
- próbáljunk meg minél többször nemet mondani másoknak: először csak a kis dolgoknál (pl. hogy ki vigye le a szemetet), majd jöhetnek a nagyobb döntések is.
- vegyünk fel extrém ruhákat és menjünk emberek közé: megtapasztalhatjuk, hogy bár sokan furán fognak ránk nézni, de nem dől össze emiatt a világ.
-bonyolódjunk minél többször vitába, ha ütközik egy másik emberrel az érdekünk: először nem kell mindenképp „nyernünk”, de legalább jussunk el odáig, hogy elmondjuk a mi álláspontunkat is!
