Veszélyes kozmetikumok: milyen anyagokat kerüljünk?

A fényvédőszerek UV-sugárzás hatására akár rákkeltő vegyületekké is válhatnak. Az intim mosakodószerekben és samponokban található a négy legkárosabb anyag. Merülj el velünk az emulgeátorok és illatanyagok szótárában. Összeállítottuk a kerülendő összetevők listáját az Ammonium alumtól a TEA-Hydrolyzed Proteinig.

Szerencsésnek mondhatom magam, a környezetemben sok olyan ember van, aki meglehetősen jártas a természettudományokban. Jómagam a külföldi gyerekkori éveknek köszönhetően öt évig tanultam latinul, bár akkoriban inkább Julius Caesar és Titus Livius (előbbi csodásan érthetően írt) írásait tanulmányoztuk és nem a testápolók összetevőit. Ám tudatos vásárlóként egyre nagyobb figyelemmel olvasom a kozmetikai szerek címkéit, s nemrég egy biológus ismerősömmel folytatott beszélgetés nyomán úgy döntöttem utánajárok bizonyos összetevőnek (a címkéken angolul ingredients).

Hamar rábukkantam dr. Rózsa Sándor egyetemi tanár és kémikus igen hasznos kiadványára, a „Testápoló kislexikon“ című könyvre. Az írás az Ökotárs Alapítvány jóvoltából innen letölthető, s mivel egy korábbi cikkben már írtunk a Díványon a szépségipar hamis ígéreteiről, itt inkább a kozmetikumokban található szerek azon csoportjairól lesz szó, amelyek kerülendők. A legtöbb készítményen az összetevők angol/latin elnevezése olvasható, ezért mi is így említjük meg őket.

Figyelem! A lista nem kimerítő, aki tudatosan akar vásárolni, annak ajánljuk a könyv alapos tanulmányozását, ahol házilag elkészíthető recepteket is lehet olvasni.

Íme tehát a kerülendő anyagok:

1. Alumínium származékok

Főként dezodorokban találhatók. Az izzadást teljesen nem tudják meggátolni, ám gyulladást és allergiát válthatnak ki. Például: Ammonium alum, Aluminium Fluoride, Aluminium Silicate.

2. Kőolaj származékok

Krémekben, testápolókban, alapozókban vannak. Eltömítik a pórusokat, akadályozzák a bőr méregtelenítését, erősítik a gyulladásra való hajlamot. Például: Mineral Oil, Paraffin Wax, Liquidum Paraffinum, Petrolatum, Microcristallina Wax.

3. Kémiai fényvédőszerek

Találhatók napozószerekben, testápolókban, tusfürdőkben. Bár önmagukban nem károsak, de UV-sugárzás hatására rákkeltő vegyületekké válhatnak. Például: Benzophenone, Oxybenzone, Octyl-Methoxycinnamate.

4. Habképzők

Hab- és tusfürdők, babafürdetők, intim mosakodók, samponok, hajbalzsamok összetevői. Meglepő módon a mosóporok és a samponok mosóaktív anyaga ugyanaz a zsíroldó tenzid, vagyis egy szulfát vagy foszfát származék. Ezek megtalálhatók ipari zsíroldókban, mosogatószerekben és vécétisztitókban is. A bőrre és az egészségre nézve a négy legveszélyesebb anyag: Sodium Lauryl Sulfate (vagy Sodium Dodecyl Sulfate), Sodium Laureth Sulfate, Ammonium Lauryl Sulfate, Ammonium Laureth Sulfate.

5. Emulgeátorok

A krém víz és olaj keveréke. Mivel e kettő taszítja egymást, kell hozzá némi „ragasztó“, ez az emulgeátor. Az emulgeátor tehát a víz és az olaj tartós keverékét stabilizálja és emulziót képez. Java részük szintetikus (gliceril-, szorbitán-, PEG-származékok), de vannak természetes anyagok is (lecitinek). Nem szabad elfeledni azonban, hogy az emulgeáló szerek nyitottabbá teszik a bőrt a környezet káros anyagai számára. A legveszélyesebb kozmetikai emulgeátor a Triethanol amine (TEA) s ennek származékai. Például: TEA-C12-C15 Alkyl Sulfate, TEA-Cocoate, TEA-Hydrolyzed Protein. TEA-Lactate.

6. Szintetikus illatanyagok

Illóolajok, parfümök, amelyek elfedik a termék alapszagát, kellemesen illatosítják a bőrt. Gyakran ezek alapján választjuk ki kedvenc termékünket, viszont ezek az anyagok sokszor allergiás reakciókat is válthatnak ki. A problémásabbak: Amyl Cinnamal, Cinnamil Alcohol, Citral, Eugenol, Hydroxycitronellal, Isoeugenol.

7. Tartósítószerek

Megakadályozzák a krém romlását. A szintetikus baktériumölők és avasodásgátlók gyakran megterhelik, izgatják a bőrt és allergiát okozhatnak. Viszont ez az egyik legproblémásabb vegyületcsoport.

Ami NEM káros, az az Ascorbic Acid (aszkorbinsav, azaz C-vitamin), az Apple acid (almasav) és minden 100%-os illóolaj.

8. Szintetikus színezékek

Bár nem mindegyik, de többnyire károsak. Abból ismerhetők fel, hogy nevük C.I.-vel kezdődik, majd a betűket hosszú számsor követi.

Mire figyeljünk a kozmetikai szerek vásárlásakor?

Mindenképpen az összetevőkre, ami jó, ha úgy kezdődik, hogy Aqua/Water, mert az vízbázisú készítményre utal. Érdemes tudni, hogy a címkén szereplő komponensek mennyiségük szerinti csökkenő sorrendben szerepelnek.

Általánosságban elmondható, hogy minél több tartósítószert tartalmaz egy kozmetikai termék, annál kevésbé romlik. A tiszta növényi alapanyagból álló kozmetikumok romlanak, tehát tartósításra szorulnak.

Valamint azt az aprónak tűnő szimbólumot (nyitott tégely) sem szabad figyelmen kívül hagyni, ami a termék szavatosságára hívja fel a figyelmet. Hatósági szabályok szerint egy kozmetikai termék általában 12 hónapig őrzi meg szavatosságát. Eltérésekről itt tájékozódhat.

Oszd meg másokkal is!
Mustra