Hol vegye kezdetét a felépülés? Ha egy szenvedélybeteg eljut eddig a kérdésig, valószínűleg már nagyon sok egyéb kérdésen,önmagával és környezetével megvívott harcon van túl. Mondhatnánk, hogy szerencsés az a függő, aki képes feltenni magának ezt a kérdést, de ez legkevésbé a szerencsén múlik. A szenvedélybetegséggel való első szembesülés esély a változtatásra, de ennek az esélynek a kihasználása számos további kérdés megfogalmazódásához vezet. Ezek egyike, hogy kit vagy milyen intézményt keressen fel a változni és változtatni szándékozó szenvedélybeteg.
Korábbi cikkünk kapcsán a közelmúltban a következő levél érkezett hozzánk:
„Kedves Coach! Olvastam a játékfüggőségről szóló cikküket és azt szeretném tudni, hogy van-e anonim játékfüggőség-csoportterápia? Tudnának esetleg budapesti elérhetőségeket küldeni?”
A kérdésre viszonylag könnyen született válasz (a kulcs a zárba a www.gamblersanonymous.hu elérhetőség, ha mást is érintene a kérdés), ugyanakkor a válaszadó oldaláról újabb és újabb kérdések fogalmazódtak meg. Egy, a felépülés útjára lépő függő hol és hogyan tud tájékozódni lehetőségeiről? Mi alapján választja meg a segítségnyújtás módját, hova fordul elsőként akkor, amikor még kevés ismerete van a kezelés lehetőségeiről? És miért éppen az anonim csoportokban gondolkodik olvasónk? Mellé lehet-e nyúlni az önsegítő csoportokkal?
Első lépések a segítség felé
Nem túlzás azt állítani, hogy bármilyen intézményt vagy csoportot keres fel a felépülni vágyó, nagy hibát nem követ el. Hiszen a kezelést biztosító intézmények, szervezetek és nem formális módon működő szerveződések olyan hálózatba rendeződnek, ami lehetővé teszi, hogy a kliens eljusson egyik intézményből a másikba. Az ellátás eltérő szintjei között kapcsolat van, az intézmények tudnak egymásról és a gyakorlatban is sok példa mutatja, hogy miként juthat el a kliens a drogambulanciáról az addiktológiai osztályra, vagy a kórházi osztályról rehabilitációs intézménybe. Ezek az intézmények láncszemként kapcsolódnak egymáshoz, eltérő fázisban eltérő szükségletek kielégítésére szerveződtek. A szakembernek résen kell lenni, fel kell mérni, hogy hol tart a kliens. Például egy kevéssé motivált, a felismerés küszöbén álló klienst nem biztos, hogy érdemes megterhelni a bentlakásos rehabilitáció ötletével, mert feltehetőleg az illető még nem érett meg erre a lehetőségre és a terápia feladása, mint kudarc eltávolíthatja őt a segítségkérés minden egyéb módjától is. Na de mikor jön szóba az önsegítő csoport?
Mi az önsegítés?
Az önsegítés félreértelmezett formája gyakran vezet vakvágányra. Ez többnyire akkor történik,amikor a függő magányos harcosként szembefordul függőségével: ”Egyedül is menni fog!”, „Csak akarat kérdése.”, „Minden fejben dől el!” A tapasztalat többnyire azt bizonyítja, hogy ez sokkal inkább önáltatás, mintsem önsegítés. Az önsegítő csoportok sem ezt az elvet vallják, sokkal inkább azt közvetítik, hogy érdemes beismerni, ha az egyén tehetetlenné válik függőségével szemben.
Megadni magunkat márpedig nem jelent egyet azzal, hogy feladjuk a szándékot, a felépülés szándékát. Ebben segít a közösség, illetve az egyén feloldódása a közösségben. A megosztás, mint a problémák súlyát megkönnyítő feloldozás minden csoportterápiának a motorja, de nincs ez másként a tizenkét lépéses anonim csoportokon sem. A szembenézést, a múlt és a jelen történéseivel való szembesülést, a következményekkel való vállalt találkozást és a felelősségvállalást segíti a csoport és a sorstársközösség. Hiszen a függő ekkor már nincs egyedül, és terheit sem kell egyedül cipelni. Az identitás formálható, az aktív szenvedélybeteg („piás”, „anyagos”, „drogos”) felépülő függőnek érezheti magát, ami egy alapjaiban más minőség. Az identitás formálódásában azonban mindvégig megmarad a függőség tényének kinyilatkoztatása: hiszen ez az egyén betegsége, ezzel kell (és lehet) felelősen együtt élni. Az önpusztítás tehát öngondozássá szelídíthető, és ez a fajta önmagunkra szánt odafigyelés olykor tudatosabb és kimunkáltabb, mint a függőség kialakulását megelőző időszakban.
Szakmaiság vagy sorstársi segítés?
Ez valójában nem kérdés. Pontosabban nem szükségszerű, hogy a felépülő függőnek választania kelljen. Az anonim közösséghez tartozás nem zárja ki szakmai segítség igénybevételét, mint ahogy a szakmai kézből kapott segítség sem zárja ki az anonim csoportok látogatását. Sőt egyre gyakoribb, hogy ellátást biztosító civil szervezetek vagy akár kórházi addiktológiai osztály teret és időt biztosít az anonim csoportok gyűléseinek. Az úgynevezett Minnesota-modellben működő programok pedig határozott szerepet szánnak az önsegítő csoportoknak.
Ha felmerül olyan helyzet vagy probléma, melyre nem a gyűléseken érdemes keresni az útmutatást, akkor érdemes szakmai segítséget igénybe venni. Például szociális ellátások vagy az addikcióhoz kapcsolódó egészségügyi vonatkozások kapcsán lehet, hogy az intézményi hálózat szolgáltatásaira kell hagyatkozni. És elképzelhető, hogy az erre irányuló javaslat pont egy sorstárstól érkezik az egyik gyűlést követően, de ami a legfontosabb, hogy alapvetően nem kell egyik megoldást elvetni a másik miatt.
Kik számára elérhetőek a csoportok?
Az anonim közösségek listája szerencsére meglehetősen hosszú és olykor újabbakkal bővül. Szinte minden kémiai és viselkedési függőség területén alakultak ilyen kezdeményezések, emellett többek között borderline személyiségzavarral élők, önmagukat evészavarosként meghatározó felépülők is látogatják saját gyűléseiket. (A magyarországi anonim közösségek listája itt elérhető. ) Ezekben az esetekben nem a pontos orvosi diagnózis, sokkal inkább a szubjektív problémaérzékelés és az önmeghatározás számít. És az, hogy az identitás és a mindennapok alakulása a felépülés irányát vehesse célba.
Élethosszig tartó program?
Ami első hallásra talán rossz hírnek hangzik, az sokkal inkább jó hír: a felépülés egy élethosszig tartó, aktív munkát megkívánó program. Amiért ez jó hírnek számít, az elsősorban az, hogy a függő tehet sorsa alakulásáért, élhet döntéshozatalának szabadságával, kézbe veheti saját életét. A felépülő közösséghez tartozással elérhető közelségben tudhatja a támogatást, a megerősítést, a segítséget. Habár a felépülésnek nincs egyetlen királyi útja,olyan alternatíva sem létezik, amit ne lenne érdemes megfontolni. És ez csak a legcsekélyebb érv az önsegítő csoportok mellett.
