A függőségeinket nem lehet csak úgy abbahagyni

Vajon mi a függőség ellentéte? A szermentesség? Kémiai szerek nélkül is hajlamosak lehetünk a viselkedési függőségekre. Vagy az absztinencia? A függőség tárgyától való tartózkodás még aligha jelenti a függőség felszámolását. Gyógyulás? Ez a szó viszont  nem teljesen helytálló, ha a függőségre élethosszig tartó, gyógyíthatatlan, de tüneteit tekintve karban tartható betegségként tekintünk. Így aztán sokan azok közül, akik a szermentességet értékként választják, absztinenciát tartanak fenn, és folyamatosan gyógyulónak, de nem gyógyultnak tekintik magukat, a felépülés kifejezést tartják a rejtvény jó megoldásának.

A leépüléstől a felépülésig

Már harminc éves, mégis időtálló az a modell, mely Prochaska és DiClemente nevéhez fűződik és a felépülés folyamatát bontja szakaszokra egészen attól a ponttól kezdődően, amikor a szenvedélybetegnek még esze ágában sincs letenni a szenvedélyszert. Miért is tenné, amikor függőségének mézesheteit éli és többet tapasztal a szerhasználat pozitív hatásaiból, mint a negatívumokból. Idővel változik a tapasztalatok színezete, az előnyök és hátrányok aránya felborulhat, de még ez sem garancia arra, hogy a függő fejében kigyulladjon a vészvillogó és segítségért folyamodjon. Hogyan jutunk el mégis a felépülésig?

1. szakasz: Abbahagyni? Na még mit nem!

A szerzőpáros a belátás és az elszánás előtti szakasznak hívja azt az időszakot, amikor még nem merül fel a változtatás szándéka. Ilyenkor nagy eséllyel még szóba sem kerül a terápiás kezelés megkezdése. Valójában csínján kell bánni azzal, hogy a szenvedélybeteggel kapcsolatba kerülő szakember mennyire forszírozza ezt. Nem azért, mert nem lenne rá szükség, hanem azért, mert a függő még nem tart itt.

A szerhasználó még nem gondol a változásra, ennek hátterében állhat az információhiány, az önbizalomhiány vagy a jelennel való megelégedés. Az információk pótolhatóak, ha van befogadókészség. Nyilvánvalóvá tehető, hogy az egyén hogyan látja helyzetét, mit gondol önmagáról és az állapotáról. Az önbizalom hiánya és következményesen a változás szándékának elhárítása fakadhat a sorozatos visszaesésekből: hogyan és minek is változzak, ha újra és újra visszazuhanok a szerhasználatba? Érdemes a visszaesések okát, eredőjét megkeresni. A jelennel való megelégedés miatt szintén megmakacsolhatja magát a függő, de vajon a jelenben tanúsított viselkedés és a jövőre nézvést megfogalmazható célok találkoznak a realitásban? Ebben a szakaszban éppen elegendő, ha az első kérdőjelek kialakulnak a szerhasználattal kapcsolatban és az érintett fontolóra vesz bizonyos kérdéseket, aminek köszönhetően erősödik a kockázatészlelés.

2. szakasz: Hogyan tovább?

A kontempláció, vagyis a belátás és elszánás szakasza részben arról szól, hogy az addig rögzült egyensúly meginogjon, és kialakuljon egy új egyensúlyi állapot felé törekvés. Még most sem járunk a terápia sűrűjében, de a szakember által hangsúlyozhatóak a változásra irányuló, eddig megfogalmazott okok és a jelen állapot stagnálásának kockázatai.  Egy segítő kapcsolatban az is hasznos lehet, ha a változást segítő erőforrások megerősítést kapnak. Ismert „szakmai fogás” az úgynevezett motivációs interjú, melynek ebben a szakaszban van rendelt ideje, és ami szintén rávilágít a jelen életvitelének és a jövőbeli célok ellentmondásaira. Ezeknek az ellentmondásoknak a felismerése fontos érveket rendelhet a változás mellé.

3. szakasz: Nincs mese, lépni kell!

A determináció, vagyis a meghatározás és az előkészületek időszaka ez. Amellett, hogy a függő elkötelezettsége erősíthető, a felépített motiváció bázisán tervezhetővé válnak a soron következő lépések, cselekvési terv alakítható ki. Szakember és kliens tisztázzák az együttműködés és a követés rendszerességének feltételeit, kijelölik az irányokat.

4. szakasz: Tegyük, ami a dolgunk!

Az akció, a cselekvés szakaszába léptünk. Érdemes rápillantani arra, hogy eddig mely stratégiák bizonyultak sikertelennek –ha voltak egyáltalán ilyenek a múltban- és mely stratégáktól várjuk a változás sikerességét. Fontos kérdés, hogy mik a konkrét, átlátható, kivitelezhető lépések és feladatok, hogyan tudjuk magunkat ellenőrizni ezek végrehajtásában. A nagy sietség azonban a változást hátráltathatja, a nagyívű átrendeződés helyett a kisebb, de reális célkitűzések folyamatos kijelölése célravezetőbb lehet. Miközben a kínai közmondás azt tartja, hogy ezer mérföld is egy kis lépéssel kezdődik, a terápiás programok jelentős része ezt a felépülés nyelvére is lefordítja.

5. szakasz: A bejárt út nem ér véget

A fenntartás szakaszának elérése arra utal, hogy a célok pozitív eredményeket hoztak, de az eddigieknél nem kisebb feladat a józanság megtartása, illetve annak a létformának a megőrzése, melynek nem egyedüli értéke a szermentesség, de kiindulópontja mindenképpen az absztinencia. Szintén működőképes stratégiákat igényel az, hogy az egyén ne nyúljon szerek után azokban a helyzetekben –például stressz, öröm, unalom átélése során- melyek sokáig a szerhasználatnak kedveztek. Amellett, hogy a felépülő gondol a visszaesés megelőzésére, újabb személyes célok fogalmazódnak meg, melyek a szermentes életbe ágyazódnak. Ez azonban nem független a visszaesés prevenciójától, hiszen a relapszus megelőzésére is jótékonyan hat az ésszerű tervezés.

6. szakasz: Visszaestem, hogyan tovább?

Látszólag pesszimista a modell, mely a felépülés szakaszai közé beékeli a visszaesést is, de függőség esetén érdemes számolni ennek lehetőségével is. Ajánlatos különbséget tenni egyszeri megcsúszás és teljes visszarendeződést jelentő visszaesés között. Fontos megkeresni az okát, a befolyásoló tényezőket, a jövőre nézvést beazonosítható kockázati jellemzőket. A visszaesésből kifolyólag ismét felmerülhet a meggyengült önbizalom kérdése és az erőforrások tudatosítása, az eddig elért eredmények és nehézségek tanulási tapasztalatként való értelmezése. Visszaléphetünk egy korábbi szakaszba, akár a kontempláció szakaszába, a haladás pedig azt az üzenetet tartja szem előtt, hogy a szermentes élet továbbra sem elérhetetlen.

Előre a jelenbe, arccal a jövő felé

A modell szakaszai kapcsán minduntalan hangsúlyt kap a külső segítség. Elengedhetetlen azoknak a határoknak a lefektetése, melyek körvonalazzák a hozzátartozó, a szakember és az érintett feladatait és szerepét. Amennyiben ezek összemosódnak, sérülhet a szenvedélybeteg, a családtag és a segítő szakember egyaránt. Ugyanakkor a felépülés folyamata több irányban jótékonyan hat. Miközben az egyén felépülése a szó legáldásosabb értelmében egy önző vállalás, mégis a felépülő mellett a családtag, vagy akár egy hasonló cipőben járó szenvedélybeteg sorstárs életére is pozitív hatást gyakorolhat a felépülés folyamata, mely egyszerre befektetés és nyereség.