„Életünk minden szakaszában hozunk olyan döntéseket, amelyek alaposan meghatározzák azoknak az embereknek az életét, akikké válni fogunk, és amikor végül azok az emberek leszünk, nem mindig vagyunk lenyűgözve a saját döntéseinktől” – kezdi legújabb TED-es előadását Dan Gilbert, a Harvard Egyetem pszichológia professzora, majd házasságról, tetkókról és súlyfeleslegről beszél. Na de vajon miért? Miért hozunk olyan döntéseket, amiket a későbbi énünk megbán?
Ebben a kérdésben pedig önmagában benne van a válasz is. Nem mi bánjuk meg később, hanem a jövőbeni énünk. Az ember ugyanis változik. Rengeteget változik. Fiatalon gyorsan, hirtelen, idősebb korban lassabban, kevésbé feltűnően. De a változás folyamatos, sosem áll meg. Annak ellenére sem, hogy életünk minden pillanatában azt hisszük, „a személyes történetünk a végéhez érkezett, hogy éppen mostanság váltunk azzá az emberré, akivé válnunk kellett, és örökre ilyenek is maradunk.” Hogy miért hisszük ezt? Pontosan azért, amiért rosszak vagyunk az esélyek és a tárgyak jövőbeni értékének bejóslásában: ez a jövőbelátás dolog nem megy nekünk, nem vagyunk rá képesek. Nem véletlenül találták fel anno a tarot kártyát és az üveggömböt.
Azt pedig, hogy ez mennyire így van, számos kísérlet bizonyítja. Legyen szó értékekről, tulajdonságokról vagy kézzelfoghatóbb dolgokról, mint a hobbi, kedvenc zenekar vagy a legjobb barát személye, az emberek következetesen alulbecsülik azt a változást, ami az előttük álló tíz évben bekövetkezik ezeken a területeken. Még akkor is, ha pontosan látják, mennyi minden változott az elmúlt évtizedben. Hogy számít-e ez? Hát, hogy az ördögbe ne. Számít akkor, amikor ingatlant vásárol az ember, bebetonozza magát egy munkahelyre, elköteleződik egy párkapcsolat mellett, befektetési döntéseket hoz, vagy pont nem. Persze nyilván lehetetlen megjósolnunk, hogy milyenek leszünk tíz év múlva, annyi mindentől függ, a körülmények, a tapasztalataink mind befolyásolnak, irányítanak, újraszerveznek minket. Azzal viszont nem árt tisztában lenni, hogy mindig változunk. És az egészségünk érdekében ebben hinni is érdemes.
„Az időnek óriási ereje van” – zárja Gilbert az előadását. – Átalakítja a preferenciáinkat. Újraformálja értékeinket. Megváltoztatja személyiségünket. Úgy tűnik, hogy ugyan képesek vagyunk ezt felfogni, de csak visszamenőleg. Csak akkor jövünk rá, mennyi változás történt egy évtized alatt, amikor visszatekintünk az életünkre. Olyan, mintha a legtöbbünknek a jelen egy varázslatos pillanat lenne. Egy vízválasztó az idővonalunkon. Ez az a pillanat, amikor végül önmagunkká váltunk…Pedig az az ember, aki ön most, épp olyan átmeneti, múló és időszakos, mint az ember, aki korábban volt. Az életünkben egyedül a változás állandó.”
