Amikor a barátainkról vagy azok hiányáról beszélünk, gyakran végletekben gondolkodunk: mintha valamelyikünk arra született volna, hogy rengetegen vegyék körül, más pedig arra, hogy egyedül tengődjön. Pedig az aktuális állapotból még nem vonhatunk le egész életünkre vonatkozó következtetéseket, arról nem is beszélve, hogy a látszat sokszor megtévesztő. Mert lehet hatalmas társaságunk és tűnhetünk szociális alkatnak, ha közben mégsem beszélgettünk már évek óta egy jót az úgynevezett legjobb barátunkkal. És az is lehet, hogy miközben kisírt szemmel panaszkodunk a magányosságunkról, csak azt nem vesszük észre, hogy milyen csodálatos emberek vannak a közvetlen környezetükben.
Nincs tökéletes barát
Egy közeli barátban csalódva, vagy egy városokon, országhatárokon átívelő költözés után hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy nincs mellettünk senki, aki igazán megértene. Amikor egy barátság nehézségekbe ütközik vagy rázós időszakon megy keresztül, gyakran kategorikusan elzárkózunk a megoldásoktól – inkább a drámát választjuk. Szánakozunk vélt magányosságunk felett. Pedig ezzel egyfelől elzárkózunk a lehetséges barátságok elől, másrészről pedig görcsösen várjuk, hogy betoppanjon az életünkbe egy olyan ember, aki betölti a hollywoodi filmekből, pöttyös könyvekből és tinisorozatokból ismert Legjobb Barát szerepet. Ez pedig csakis újabb csalódásokhoz vezethet – hiszen tökéletes barát, aki sosem téved, sosem érzéketlen, sosem önző és mindig pont úgy reagál mindenre, ahogyan azt mi elvárnánk, nem létezik. Szerencsére. Mert ha létezne, akkor valószínűleg baromi gyorsan ráunnánk.
Helló, magány!
Persze mindennek dacára a magányosság érzése mindannyiunk számára ismerős. Ennek azonban nem az az oka, hogy bármelyikünknek kevesebb esélye van igaz barátokat találni. Sokkal inkább az, hogy a magány, az elhagyatottság, az egyedüllét éppen olyan elemi élettapasztalatok, mint a boldogság, a szerelem, az éhség vagy az álmosság.
És mint minden ilyen elemi érzelmet, ezt is meg kell tapasztalnunk – hogy lelkileg és szellemileg színesebbekké váljunk, és hogy empatikusabbak lehessünk. Hiszen hogyan is érezhetnénk lelki közösséget egy magányos emberrel, ha fogalmunk sincs, mennyire fáj a magány? Ám az, hogy keresztülmegyünk a megtapasztalásán, még nem jelenti azt, hogy bele is kell ragadnunk. Mi több: bármikor kiléphetünk a baráttalanság állapotából – pusztán azzal, hogy kicsit tágabbra nyitjuk a szemünket és a szívünket.
Új barát a múltból
Érdemes időnként alaposan átgondolni, kik azok az emberek, akiket vélt vagy valós sérelmek miatt kiutasítottunk az életünkből. Tekintsen vissza akár évek múltával is! Hiszen mindenki változik. Miért ne csalódhatnánk pozitívan is? Miért ne történhetne meg, hogy miután elvesztettünk, vissza is kapunk egy olyan barátot, akiről azt hittük, soha többé nem lehet az életünk része? Hiszen nics A típusú vagy B típusú ember, nincsen „a hűtlen és a hűséges" vagy „a szociális és az antiszociális" típus. Mindannyian ilyenek és olyanok is vagyunk, ráadásul ahogy múlnak az évek, hajlamosak vagyunk A emberből B emberré válni, és fordítva. Ha az eltelt évek ellenére mégis úgy érezzük, az egykori barátaink fényévekre vannak tőlünk, és több kár származna a kapcsolatból, mint haszon, még mindig van egy hely, ahol körülnézhetünk: a saját családunkban.
Családban marad
Sajnos általános jelenség, hogy egy nagyszülő halála kell ahhoz, hogy rádöbbenjünk: valójában nem is ismertük őt igazán úgy, mint embert, csak mint „a nagyit”. A rokonainkkal zajló csevegés gyakran abban merül ki, hogy kedvesen köszönünk egymásnak, bájolgunk vagy ezerszer hallott témákat feszegetünk – pedig éppen úgy, ahogy velünk, a nagynénkkel, nagybátyánkkal, apánkkal, anyánkkal is rengeteg minden történt az elmúlt néhány évtizedben. És egyébként is: gyerekként, a „sötét kamaszkor" előtt tulajdonképpen a szüleink voltak a legjobb barátaink, nem? A közeli családtagjainkat – legyen szó a szüleinkről, nagynénikről, nagybácsikról – világéletünkben ismertük, így aztán hajlamosak vagyunk azt feltételezni,hogy mindent tudunk róluk, valamint a velük való kapcsolatunkról. Pedig éppen úgy, ahogy egy húsz éve nem olvasott kedvenc könyvet előkapva újdonságokra lelünk az ismert sztoriban, úgy a rokonainkhoz fűződő kapcsolatunk is képes megújulni. Ehhez pedig semmi másra nincs szükség, mint valós kíváncsiságra és érdeklődésre a másik iránt.
Végezetül pedig egy félmondat azoknak, akik még ezek után is úgy érzik: se a régi haverok, se a családtagok nem jelentenek feloldozást a baráttalanság állapotából: kizárt dolog, hogy ne legyen a környezetünkben néhány jófej, kedves, jó humorú ember, aki időnként tud olyasmit mondani, ami hasznunkra válik a személyes fejlődésünk során. És ami még ennél is fontosabb: akinek ott lehetünk, ha szüksége van ránk. A barátság ugyanis leginkább erről szól.
Írjon nekünk ön is!
Új sorozatunkban igyekszünk segíteni önnek, hogy kicsit rendbe rázza az életét. Legyen szó párkapcsolati gondokról, általános céltalanságról, karrier tanács(talanság)okról, írhat nekünk a divanycoach@mail.index.hu címre, és mi válaszolunk itt, sorozatunkban, természetesen olvasóink névtelenségét megőrizve.
Steiner Kristóf a fenti témákon kívül örömmel válaszol külföldön új életet kezdők, spirituális útkeresők, étkezési zavarokkal küszködők vagy szexuális orientációjuk, származásuk miatt kirekesztett olvasók kérdéseire, kéréseire. A life coach csapat tagja továbbá Kuna Gábor pszichológus, tréner, család- és párterápiás tanácsadó, aki munkahellyel, munkahelyi konfliktusokkal és kudarcokkal, felnőttkori pályaválasztással és élethelyzeti döntésekkel, illetve családi krízisekkel kapcsolatban szintén szívesen válaszol. Vagy Gyulai Bencének is írhatnak, ő jogi egyetemet végzett és ügyvédi szakvizsgával rendelkezik, de várja a kérdéseket a kivándorlással, párkapcsolatokkal, hittel, kereszténységgel kapcsolatban is.
