Valójában nagyon is logikus, hogy a törülközőt jóval gyakrabban mosd ki, mint ahogyan azt most teszed. Amikor a frissítő zuhanyt követően átdörzsölöd tested, az elhalt bőrsejtek egy része is megmarad azon, de ez még csak az egyik oka annak, hogy gyakran cseréld a törülköződet. A másik az, hogy a hosszasan nedvesen maradó törülközőn a legkülönbözőbb mikroorganizmusok élnek vidáman, ezeket pedig nem szívesen látnád viszont a testeden.
Ilyen gyakran kell törülközőt mosnod
Ebből is következik az, hogy amíg egy törülközőt használsz, addig ügyelj arra, hogy az minden egyes mosakodás után ki tudjon száradni: az nem elég, ha hanyagul felakasztod valahova, így ugyanis nagyon sokáig tart, mire nem lesz már egyetlen nedves része sem az anyagnak. A törülközőszárító radiátorok nagy szolgálatot tehetnek annak érdekében, hogy törülköződ teljesen száraz legyen néhány órával a zuhanyzást követően.
Ez ugyanakkor nem változtat azon, hogy tele lesz elhalt sejttel, melyek bőröd felső rétegeiről válnak le dörzsölés közben: épp ezért minimum hetente egyszer ki kell mosnod azt.
A legszigorúbb ajánlások maximum 2-3 használatot tartanak még higiénikusnak, míg az engedékenyebbek négy napig, vagy akár egy teljes hétig is elfogadhatónak tartják, hogy az ember ugyanazt a törülközőt használja. Hét napnál többet ugyanakkor senki sem ajánl.
De van, hogy ez sem elég
Vannak ugyanakkor olyan körülmények, amelyek ellehetetlenítik azt, hogy a törülközőt újra használd – már ha ragaszkodsz a higiéniához és bőröd egészségéhez. Ezek a következők:
- A törülköző nem tud kiszáradni két mosakodás közt.
- Valamilyen testnedv került a törülközőre.
- Az edzőteremben használt törülköződet begyűrted a táskádba, miután izzadságot és vizet is töröltél vele.
- Ekcémára hajlamos a bőröd.
Arra is oda kell figyelni, hogy ha használsz mosakodókesztyűt, akkor azt már egyetlen zuhanyzás után a szennyesbe kell tenned, és mihamarabb ki kell mosnod.
Tippek mosáshoz
Hogy mi történik, ha nem tartod magad ehhez? Nos, a vírusok, a baktériumok és a gombák is átadhatók egy szennyezett törülközővel, ilyesmit pedig biztosan nem akarsz a fürdődben tárolni. Ugyanezen okból kifolyólag ne is használj közös törülközőt valakivel, aki beteg, vagy akit nem ismersz.
A törülközőmosással kapcsolatos további szabály, hogy ne tedd a szennyeskosárba még nedvesen, hanem előbb szárítsd meg, a mosáshoz pedig nincs szükséged fertőtlenítőre, anélkül is tiszta lesz ismét. Ha nem akarod tönkretenni a mosógéped, ne tömd tele törülközőkkel! Ha pedig egy törülköző rossz szagú, azonnal mosd ki, ehhez használhatsz ecetet is a helyzet javítására.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés