Különös jelenségben lehet részünk a magyar utakon, nem árt az óvatosság

GettyImages-615194306
Olvasási idő kb. 2 perc

Megindultak a mocsári teknősök, hogy fészkelő helyet keressenek. Az egyetlen, őshonos magyar teknősfajta védett állat. Az állatvédők az autósok és a biciklisták figyelmét is felhívják a fokozott óvatosságra.

Tojásrakó helyek felé igyekeznek a hazai mocsári teknősök. A kis páncélosok akár 2-3 kilométeres utat is megtesznek annak érdekében, hogy tojásaikat biztonságos helyen rakhassák le. 

A mocsári teknős országszerte megtalálható a magyar tavak és folyók mentén, leginkább a mocsaras területeken.  Mivel a lassú folyású és álló vizek partjait kedveli, a napokban zömmel az alföldi és dombvidéki utak mentén futhatunk beléjük. Párzási időszakuk májustól július végéig tart, a nőstények pedig júniusban kezdik el felkeresni fészkelő helyeiket

Az utakon is keresztülhalad a mocsári teknősök útja a fészkelő helyek felé
Az utakon is keresztülhalad a mocsári teknősök útja a fészkelő helyek feléskhoward / Getty Images Hungary

Mocsári teknősök közlekednek az utakon 

Vándorlásuk közben utakon is átkelhetnek, a forró aszfaltot nem csak átszelik, sokszor meg is pihennek rajta. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hűllő szakosztálya ezért felhívja a magyar autósok figyelmét arra, hogy út közben legyenek tekintettel a páncélos jószágokra is. 

"Amennyiben úton áthaladó teknőssel találkozunk, álljunk meg, és segítsük át az úttest túloldalára. Az észlelést pedig rögzíthetjük az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program honlapján vagy okostelefonos alkalmazáson keresztül."

- tájékoztat az MME

Hiába vízi állatok a teknősök, a homokban költenek

Habár a mocsári teknősök életük jelentős részét a vízben vagy annak közelében töltik, a nőstények fészkeiket a szárazföldön, a laza talajú, vízelöntéstől védett, magasabban fekvő területekre rakják. Ilyenkor az élőhelyük és a szaporodóhelyek között közlekedő teknősök gyakran kényszerülnek arra, hogy átkeljenek a vonulási útvonalukat kettészelő utakon. Az ott közlekedő autók, kerékpárok, mezőgazdasági járművek sok esetben végzetesek lehetnek számukra.

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek