Akár börtön is járhat érte, ha ezt teszed a LED-izzókkal

led-izzo-1203054691
Olvasási idő kb. 3 perc

Környezetre veszélyes anyagokat tartalmaznak, ezért nem mindegy, hova dobod, mit teszel a kiégett fénycsövekkel és LED-izzókkal. A kukába például tilos kidobni őket, a törvény szerint ezért akár szabadságvesztés is járhat.

Kevesen tudják, hogy veszélyes hulladéknak minősülnek a tönkrement fénycsövek és LED-izzók. Ezek a világítótestek ugyanis kis mennyiségben higanyt vagy más mérgező anyagokat tartalmaznak, így roppant ártalmasak a környezetre – erről Nagy János, a Magyar Világítástechnikai Társaság elnöke beszélt az InfoRádióban.

A már nem működő fénycsöveket és LED-izzókat ezért a hatályos törvények szerint gyűjtőhelyre kell vinni – a szakember elmondása szerint barkácsboltokban és nagyobb áruházakban összesen mintegy 40 ezer gyűjtőedény található.

Veszélyes hulladék a LED-izzó is

A kidobott világítótesteket összegyűjtik és Mezőkovácsházára szállítják, ahol feldolgozzák őket. Minden évben körülbelül 3 kilogrammnyi higany gyűlik össze ebből a forrásból. „Ha a fényforrásokat nem gyűjtenék be, hanem kidobnák, ez mind a környezetünkbe kerülne, pedig tudjuk, hogy a higany veszélyes vegyi anyag” – mondta el Nagy János.

Tilos a háztartási szeméttel együtt kidobni a LED-izzókat
Tilos a háztartási szeméttel együtt kidobni a LED-izzókatDacharlie / Getty Images Hungary

A fénycsöveket és LED-izzókat azért is mindenképp gyűjtőpontokra kell vinni, mert a veszélyes hulladék nem megfelelő elhelyezését a törvény bünteti. A Büntető Törvénykönyvnek a Hulladékgazdálkodás rendjének megsértéséről szóló része kimondja:

aki arra a célra hatóság által nem engedélyezett helyen hulladékot elhelyez, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Súlyosbító körülménynek számít, ha ezt veszélyes hulladékkal teszi, így már egytől öt évig terjedhet a szabadságvesztés mértéke. A jogi gyakorlat szerint a kis mennyiségben történő, nem megfelelő hulladék-elhelyezésért a bíróság inkább pénzbüntetést szokott kiszabni.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek