Nyáron ez a hely még a vécénél is piszkosabb lehet a lakásban

wc-nyar (2)
Olvasási idő kb. 5 perc

Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a lepedők és a párnahuzatok nyáron piszkosabbak lehetnek, mint a vécé. Elképesztő, mennyi baktériumot találtak rajtuk egy hét használat után.

A rendkívüli nyári hőséggel elkerülhetetlenül együtt jár az izzadás. Izzadunk a szabadban, a lakásban, de még álmukban is. Szakértők felfedték, hogy az izzadt éjszakai alvás miatt baktériumok halmozódhatnak fel a párnahuzatban, így az akár undorítóbb lehet, mint egy vécé. A jó hír az, hogy ezek a baktériumok nagy valószínűséggel eleve tőled származnak, ezért nem feltétlenül károsak.

Az egészségügyi szakértő szerint ebben az időszakban az embereknek hetente egyszer kellene kimosni a párnahuzatot és az ágyneműt, hogy elkerüljék a rajtuk lappangó baktériumok szaporodását – még akkor is, ha azok nagyrészt a sajátjaik.

Piszkosabb nyáron az ágyad, mint a vécéd

Egyes tanulmányok kimutatták, hogy egy párnahuzaton egy hét után 17 000-szer több baktérium volt, mint egy vécéülőke esetében. Ha nincs mosva egy hétig, akkor a párnahuzatokon átlagosan 3 millió telepképző egységnyi (CFU) baktérium volt négyzetcentiméterenként – derült ki egy tanulmányból, amit egy matrac- és ágyneműgyártó cég végzett.

Az ágynemű nyáron piszkosabb lehet, mint a vécé
Az ágynemű nyáron piszkosabb lehet, mint a vécéJohn Fedele / Getty Images Hungary

Megkértek három önkéntest arra, hogy négy héten keresztül ne mossák ki lepedőiket és párnahuzataikat, és heti rendszerességgel vegyenek róluk kenetet. Ezeket az összegyűjtött baktériummintákat ezután elküldték egy laboratóriumba vizsgálatra. Felfedezték, hogy egy hét mosás nélkül töltött hét után a párnahuzataik átlagosan 3 millió telepképző egységnyi (CFU) baktériumot hordoztak négyzetcentiméterenként, ami több mint 17 000-szer több, mint egy vécéülőkén. Eközben a lepedőikben egy hét után 5 millió volt, közel 25 000-szer több, mint egy fürdőszoba kilincsén.

Minden további mosás nélküli hét a baktériumok négyzet-centiméterenkénti mennyiségének megugrását mutatta mind a lepedőkön, mind a párnahuzatokon. Egy teljes mosás nélküli hónap után a párnahuzatokon átlagosan közel 12 millió telepképző egységnyi baktérium volt; a lepedőkön pedig valamivel több, mint 11 millió.

A legtöbb ember 500 és 700 milliméter közötti izzadságot veszíthet egy átlagos éjszaka alatt, azonban ebből legalább 200 milliméter beivódik az ágyneműbe vagy a pizsamába. Emellett a szervezet cseréli a bőrsejteket, ami a bőrsejtek leválásához vezet. Mivel az emberek naponta átlagosan 500 millió bőrsejtet veszítenek (amelyek többsége éjszaka válik le), a szervezet termel más testváladékokat is, és akkor még a nyálról nem is beszéltünk. Más problémák is felmerülhetnek, például gombák vagy poratkák, amelyek az elhalt hámsejtekből élnek, és olyan ürüléket hagyhatnak maguk után, amelyek allergiát és asztmát váltanak ki. Egy tanulmány szerint egy tipikus párnán akár 16 különböző gombafaj és szó szerint több millió gombaspóra is található.

Érdemes várni az ágyazással

Azzal, hogy sietsz az ágyazással, azt kockáztatod, hogy nedves levegőt zársz a takaró alá, ami segíti a baktériumok szaporodását. A szakértők szerint a nyári szezonban az embereknek hagyniuk kell, hogy az ágyuk lélegezzen, és gyakran kell lepedőt cserélniük. Az ágyneműt naponta legalább egy órán át hagyjuk szellőzni. Ha nincs ennyi időd, mielőtt munkába indulnál, akkor hagyd úgy, amíg hazaérsz, és akkor ágyazz be. Legalább tudod, hogy jól kiszellőztetted. Érdemes így csinálni egész évben, nem csak a párásabb hónapokban.

Nem kell sietni a beágyazással
Nem kell sietni a beágyazássaltriocean / Getty Images Hungary

Vannak, akik csak nyáron hagyják szellőzni az ágyukat, és azt gondolják, hogy télen a hideg időjárás miatt nem kell ezt megtenni. De mivel a fűtés télen is be van kapcsolva, ez ugyanúgy vonzhatja a poratkákat, ágyi poloskákat. Hetente mossuk ki a lepedőket magas hőfokon, mosószerrel, hogy elpusztítsuk a baktériumokat. Magát az ágyat pedig havonta érdemes átporszívózni, és gőztisztítóval is áttisztítani, hogy megszabadulj a baktériumoktól (és poloskáktól). A paplanokat és párnákat is feltétlenül ki kell mosni félévente. Kerüljük a poliészter ágyneműt, és fontoljuk meg a pamut- vagy vászonlepedőket, nyáron akár eltehetjük a paplant, és csak lepedőt is használhatunk.

A hideg szobában alvás elsőre nem tűnik túl kellemesnek, de a szakértők szerint jót tehet az egészségednek, tudd meg a következő cikkünkből, hogy miért.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek